2026. február 25., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Bodö/Glimt a valaha volt egyik legnagyobb meglepetést szolgáltatta

A legutóbb döntős Internazionale kettős vereséggel búcsúzott a labdarúgó Bajnokok Ligájából (BL) azzal, hogy az idegenbeli első mérkőzést követően saját közönsége előtt is kikapott a Bodö/Glimt együttesétől a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett párharc keddi visszavágóján.

A milánói kék-feketék Norvégiában 3-1-re maradtak alul, ezúttal pedig a skandináv együttes gól nélküli első félidő után a második játékrészben kétszer is betalált. Az elmúlt három kiírásban kétszer is finalista Internazionale erejéből csak a szépítésre futotta.

A Bodö/Glimt – amely a BL kieséses szakaszába a Rosenborg 1997-es szereplése óta első norvég klubként került be – az első lett hazájában, amelyik tovább is jutott.

A BL-ben megszakítás nélkül négy győzelemnél tart, erre sem volt képes korábban norvég klub a sorozatban. Ráadásul úgy érte el ezeket a sikereket, hogy a hazája bajnoksága novemberben befejeződött, s csak a nemzetközi kupában játszik tétmérkőzéseket.

A Bayer Leverkusen még Görögországban bizonyult jobbnak két találattal az Olimpiakosz elleni odavágón, a különbséget most saját közönsége előtt őrizte meg.

A Newcastle eleve jelentős, ötgólos előnnyel várta a hazai visszavágót az azeri Qarabag ellen, és ezúttal is nyerni tudott, így kettős győzelemmel biztosította helyét a nyolcaddöntőben.

Az alapszakasz első nyolc helyezettje (Arsenal, Bayern München, Liverpool FC, Tottenham Hotspur, FC Barcelona, Chelsea, Sporting CP, Manchester City) egyenes ágon a 16 közé jutott, hozzájuk csatlakoznak a keddi és szerdai párharcok továbbjutói.


Eredményjelző

Bajnokok Ligája, a nyolcaddöntőbe jutásért, visszavágók:

* Newcastle United – Qarabag 3-2 (2-0), továbbjutott a Newcastle kettős győzelemmel, 9-3-as összesítéssel;

* Bayer Leverkusen – Olimpiakosz 0-0, továbbjutott a Bayern Leverkusen 2-0-s összesítéssel;

* Internazionale – Bodö/Glimt 1-2 (0-0), továbbjutott a Bodö/Glimt kettős győzelemmel, 5-2-es összesítéssel;

* Atlético Madrid – Club Brugge 4-1 (1-1), továbbjutott az Atlético Madrid 7-4-es összesítéssel.

További négy mérkőzést szerdán, lapzárta után játszottak.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató