2024. june 30., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Messze van Marosvásárhelytől Temesvár, laza a két város művészeti élete közti kapcsolat, ritkán állítanak ki bánsági festők a vásárhelyi galériákban. Annál nagyobb a rácsodálkozás, ha ottani alkotó vállalja az itteni bemutatkozást. Mint jelen esetben BAJKÓ ATTILA tette, akinek a Két világ című egyéni tárlata napok óta a Bernády Házba vonzza a közönséget. Talán megtévesztő a művész temesváriságát hangsúlyozni, képei alapján legalább annyira érezhetjük csíkinak, székelyföldinek, mint olyan alkotónak, akire jelentős mértékben hat Temesvár modern mozgékonysága, újításra mindig kész kozmopolitizmusa. Erről egyébként maga Bajkó is szólt műtermi titkait taglalva, amikor a kiállítás megnyitóján a munkásságát méltató művészeti író, N. M. K. faggatta. Alighanem B. A. is a marosvásárhelyi középiskola diákja, végzettje lett volna, mint korábban annyi más székely tehetség, ha nem pont akkor alakult volna meg a csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceum, amikor ő ilyen döntés elé került. Persze, hogy otthon maradt. De Márton Árpád, a csíki művészeti mozgalom meghatározó egyénisége lett a mestere, az ő közismert igényessége, lelkesedése, oktatói gondoskodása mindazzal felruházta, amivel a vásárhelyi alma mater kecsegtethette volna. Kétségtelen talentuma és kiapadhatatlan munkakedve meg alkotói nyugtalansága mellett ez látta el Bajkó Attilát kellő útravalóval a Temesvári Nyugati Egyetem grafika szakán, majd ösztöndíjasként a budapesti egyetemen is. Utóbb, bár ragaszkodása a szülőföldhöz, a Csíki-, Gyergyói-medencéhez, illetve a Hargitához s a hegyek varázsos világához kötötte, ahol számos gyermek- és ifjúkori élménnyel gazdagodott, mégis az alföldi mozgalmas nagyváros kapcsolta magához. Művészi sokoldalúságát, ötletgazdag gyakorlatiasságát, ezermesteri ügyességét, csapongó fantáziáját és újító szellemét a Merlin Ifjúsági és Gyermekszínházban kamatoztatja kiválóan. És könyvillusztrálásban is természetesen, meg egyéb gyakorlati dolgokban, akár házépítésben is. Akik együtt voltak vele alkotótáborokban, erről az oldaláról is jól megismerhették. És azt is megtapasztalhatták, hogy alapvető szenvedélye a fotózás is. Ne csodálkozzunk tehát, ha az a benyomásunk, hogy művészete erősen karakteres, hangsúlyozottan egyéni, másokéval összetéveszthetetlen, ugyanakkor az alkotásai sokféleségével, többrétűségével is meglep, műveire egyszerűségükben is a gondolatindító szétsugárzás, a markáns dekorativitás jellemző.

 A megnyitón (jobbról) Bajkó Attila és méltatója, N.M.K. 


Az utóbbi mintegy negyedszázadban sok mindent kipróbált. Grafikusként nyilván elsősorban a grafikai technikákat, régi és újabb technológiákat, amikre lehetősége volt. Szénrajz, rézkarc, tus, ecsetrajz, üvegrajz, árnyjáték, mindaz, ami kihívásként szolgálhatott, megmozgatta. A festészet sem maradhatott el, abban is a saját útját igyekezett kitaposni. Olajjal, vegyes technikákkal, vászonra, fatáblára, régi bútordarabokra, megannyi más felületre. Aszerint is, hogy mesét vagy realitást, embert vagy paripát, múltat vagy jelent, építményt vagy természetet kívánt megörökíteni.  A felsorolásban kirajzolódó kettősség mindenképpen kidomborodik Bajkó Attila művein. Olykor szó szerint is, főleg a vegyesen használt anyagokkal, technikákkal létrehozott, sokszor a sík képfelületből tapinthatóan is kiemelkedő foltokkal, formákkal, vonalakkal, csipkékkel, fémdarabkákkal. A Bernády Házba hozott mintegy harminc festmény eleve a Két világ címmel indította el a nézők képzeletét. Rajtuk, bennük megsokszorozódva ölt testet a dualitás. Ég és föld, fény és árnyék, nap és hold, falu és város, álom és valóság, egyszerű és bonyolult, szellemi és hitbeli, népi és kiművelt, székelyföldi és kelet-ázsiai, cirkalmas és geometrikus, motívum-, illetve rendszerszerű, meleg tónusú és hidegebb hangvételű… a szembeállítás még hosszasan folytatható. Az egészet egyfajta titok lengi be, a sejtelmességet itt is, ott is sokat sejtető kulcslyukak növelik. A méltató azt mondta beajánlójában: szeretné megszerezni a kulcsot a zárba, és úgy belépni a bizonyára különös történeteket feltáró helyiségekbe, terekbe. A jelen levő hölgyek közül többen nevetve úgy replikáztak, ők egyszerűen csak belesnének a kulcslyukon. Nekik is igazuk lehet. Akár így, akár úgy, a képek nagy erénye, hogy mindenkit megérintenek, senkit nem hagynak közömbösen. Azért sem, mert szépek, dekoratívak, szokatlan látványt nyújtanak. Közben függőlegesen építkezve tudatosítják a szemlélőkben, hogy égiek és földiek között bennünk van a létra. Akkor is, ha az nem is látszik, hanem mondjuk gyönyörű életfaként tündököl csupán.

Kibontakozás


Lebegő város, Csipkefalva, Áldásdomb, Aranyalmafa, Holdpitvar, Sorskapu, Rokolyadomb, Barna nap, Vigyázófa, Napenergia… képcímként is csupa metafora ez a kiállítás. Ha megnézzük, szó sem kell hozzá. Pedig több olyan festmény is van a tárlaton, amely írásjelekkel idéz fel fiktív fogalmakat és olyan hangulatot, amelyben felsejlik jól érzékelhetőn az univerzum zenéje. Próbáljunk belehallgatni!

Az univerzum zenéje


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató