A megtévedt élsportolót a KISZ szigorú megrovásban részesítette, a közgyűlés elé idézték, a szocialista együttélés (együttéhenveszés) nevében lehordták a tojássárga földig.
Amikor még büntetlenül ki lehetett írni teljes névvel, lakcímmel a sajtóban a vétkesek, törvényszéki eljárásban részesülő egyének, egyedek, személyiségek és személytelen, nemtelen gazfickók és -fickák személyazonosságát, akkoriban az újságok már a helységneveket nem sérthették meg magyar eredeti, ősi vagy újabb keletű megnevezésükkel, Ghindáron és Tirnavényben adták át, nyitották meg, építették a komissziók a komisznak nyugodtan nevezhető szocializmust.
Ezzel szemben semmi sem védte a személyiséget, a büszke (szuper)egót, a megzabolázhatatlan találékonyságot, megbélyegezték, megalázták a csalót, a korruptat, a közösségi szabályok ellen vétőt. Homály nem volt a tévében, csak az agyakban.
Olvasom például, hogy egy … nevű egyén (a ma hatályos szabályok reánk is vonatkoznak) azzal szórakozott 1988 sanyarú telén, midőn mindent már rációra mértek, de főleg jegyre a nincset, és hosszú sorokban áldoztunk a reformkonyha ortodox szocializmusának, azzal tölté napját egy szakács a Grüntinentál szállóból, úgy űzte el munkaideje monoton fásultságát, unalmas egyhangúságát, kisvárosi prüdériáját – a lélekkurkászok könnyen megérthetik a szakács anamnézisét –, hogy tojással dobálta meg a Színház téren fel- és alákelő járókat. Értik, kidobálta az ablakon, le az utca egyszerű pórnépére a tikmonyt. De nem ám csak a zápot, olyasmi a szocializmusban nem is volt, a tyúkok egyenesen exportra tojtak, belföldi használatra aligha, mármint az üzletek „kínálatából ítélve”, hanem vadifrisseket is. Hiszen a Grünti főszakácsa nem számoltatta el az ifjú titánt darabszámra, és különben is, mit számít az a pár tojat, midőn annyit lehet kaszálni az államéból, amennyit az ember Daciája elbír a csomagtartályban.
Szegény ifjú akkor és ott – pedig távdobónak készült az olimpiára, a Los Angeles-ire (?) – rajta-veszett, ugyanis egy ifjú leány, ki szerelmesére várt a theatrum előtti, akkor még ép téren, feljelentette. Besétált talpig tojáshabarcsban a rendőrsi, pardony: milícia szervekhez és feljelentést tett, szigorúan államilag engedélyezett bükkfanyelvezeten.
Képzeljék el, kedves olvasók, a feljelentésnek volt foganatja, a szervek, szervezetek, bűnüldözők prompt (stand a pityere) cselekedtek, tettlegességet mutatva, beszóltak a Grüntinek talpig szilvakékben.
A megtévedt élsportolót a KISZ szigorú megrovásban részesítette, a közgyűlés elé idézték, a szocialista együttélés (együttéhenveszés) nevében lehordták a tojássárga földig, s gondolom, büntetése az volt e régi mesterszakács-jelöltnek, hogy három napig nem volt szabad a konyhaablakhoz közelítenie. Ezenkívül mellékbüntetésként bevonták a KISZ-jelvényét, áthelyezték a húsrészlegre, ahol neki kellett bemenni a marhafelsálért a jégkamrába, ha egy címeres ökör flekkent rendelt vagy víner sniclit, ami akkoriban a legnagyobb kegyek közé tartozott.
Ja, Önök nem tudják, mi az a KISZ. Az olyan ifjúsági szervezet, amelyből a jövendő vezetők nőttek ki, afféle előképzés volt a zsarnoksághoz és az agysötétítés tudományához. Mint a pártsajtó.
