2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A magyarói általános iskola szeptember elsejétől felvette Palkó Attila – magyarói helytörténész, tanár – nevét.

Fotó: Vajda György


Jó oktatási eredmények

A magyarói általános iskola szeptember elsejétől felvette Palkó Attila – magyarói helytörténész, tanár – nevét. Nem csak a nevében lett más az oktatási intézmény, amelyben korszerű körülmények között tanulhat a 346 diák.

Az iskola két épülettömbjét összekötötték egy bejárattal, ahol kártyás beléptetőrendszert vezettek be. Elkészült egy műfüves sportpálya is, amelyre 108.900 lejt fordított a tanács. Ugyanakkor nemcsak a községben szereltek fel térfigyelő kamerákat, az iskolában a folyosókra és az udvarra is került, ezáltal is növelve a biztonságot az oktatási intézményben. Jövőre az épület előtti zöldövezet is megújul. Egyelőre lebontották a kerítést, majd tavasszal hozzáfognak a térrendezéshez. Parkolóhelyeket, majd két szobornak is otthont adó zöldövezetet alakítanak ki. A térkövezést segíti, hogy a község kapott Cigándtól – magyarországi testvértelepülés – egy térkőkészítő gépet, így ezzel olcsóbban állíthatják elő a járdák burkolóköveit. Nemcsak az iskola elé, hanem a község járdáira is jut majd belőle.

Az iskola előtti park terve készül, a jövő évi költségvetésből különítenek el pénzt erre. Nemcsak a községközpontból, hanem Fickóról és Holtmarosról is ebbe az iskolába járnak a gyerekek. Szállításukról – óraműpontossággal – az iskolabusz gépkocsivezetője gondoskodik, aki egy tanár társaságában naponta reggel felveszi, majd délben hazaszállítja a gyerekeket.

A jó körülmények meg is hozzák az eredményt. S hogy csak néhány példát említsünk, december 6-án a szászrégeni Al. Ceuşianu általános iskolában a II– V. osztályosok számára szervezett magyar anyanyelvi vetélkedőn (Fürkész verseny) Magyarót öt negyedik osztályos képviselte, közülük hárman (Takács Delinke, Vita Nikolette és Varga Magdolna) továbbjutottak a megyei szakaszra. A harmadikos Gombkötő Rózsika és a másodikos Simon Dorottya is ott lehet a megyei megmérettetésen. December 13-án a marosvécsi Kemény János Általános Iskolában szerveztek olvasás- és dramatizálásversenyt, ahova szintén a IV. osztályosok jelentkezhettek két csapattal. Az Észbontók és a Nyelvtörők három-háromtagú együttese mérte össze tudását 12 csapattal. A szoros küzdelemben a harmadik helyre kerültek az Észbontók (Takács Delinke, Ördög Antónia, Vita Nikolette) és a Nyelvtörők (Baki Evelin, Dali Renáta, Dali Brigitta) az ötödikre, így az Észbontók is ott lehetnek a márciusban Marosvásárhelyen szervezendő megyei szakaszon.

Szilágyi Erika tanítónő büszkén újságolta, hogy ezek az eredmények nem véletlenek, hiszen a jó körülményeknek köszönhetően tudják felkészíteni a gyerekeket, akik közül sokan VIII. osztályig maradnak, majd ezt követően igen nagy arányban jutnak be jó nevű szászrégeni és marosvásárhelyi középiskolákba. Ottjártunkkor a kisebbek a karácsonyi műsort próbálták, amelyet csütörtökön mutatnak be a szülőknek, tanítóknak, és képletesen a karácsonyfa alá kerülhetnek azok az iskolai eredmények is, amelyeket az idén értek el a kisiskolások.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató