2024. december 4., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az ügyvédi és a végrehajtói díj megállapítása

A perek nagy része, természetüktől függetlenül, bizonyos költségekkel járnak. Ezek a perköltségek.

Amint a perköltségek általános bemutatásakor említettük, a perek nagy része, természetüktől függetlenül, bizonyos költségekkel járnak. Ezek a perköltségek.

Ezen költségek közé tartoznak az ügyvédi, valamint a végrehajtói díj vagy honorárium is, melyek megállapítási körülményeit a következőkben mutatjuk be.

Az ügyvédi honoráriumot az ügyfél és az ügyvéd közös megállapodás alapján szabják meg.

Az 1995. évi 51-es törvény előírásai értelmében az ügyvéd az általa végzett tevékenységek ellenében ügyvédi díjra, valamint a munkával járó költségek megtérítésére jogosult.

Ennek a díjnak a mennyisége a felek (kliens és ügyvéd) szabad megegyezésének eredménye. Az ügyvéd és a kliens közötti megegyezést és a honorárium összegét jogsegélyi szerződésbe foglalják.

Az ügyvédi díj meghatározásáról tudni kell, hogy előre megszabott honoráriumok nem léteznek. Az ügyvéd, bizonyos ügy esetében, megszabja a díjat, figyelembe véve a következőket:

– a megbízott szolgáltatásba fektetett munka mennyisége és az arra szükséges idő;

– az ügy természete, nehézsége és újdonsága;

– az érdekek fontossága a felvállalt ügyben;

– az ügy elfogadásának körülménye (amiatt nem tud az ügyvéd esetleg egy más ügyet elvállalni);

– az ügyvéd hírneve, szakmai címei, szakmai gyakorlata, tapasztalata és szakosodása;

– más szakértők közreműködésének szükségessége;

– az ügyvéd által elérhető eredmények következményei a kliens jólétére nézve;

– a kliens anyagi helyzete stb.

A kliensnek nyilvánvalóan jogában áll a megállapított honoráriumot elfogadni vagy visszautasítani.

Az ügyvédi honorárium a következőképpen szabható meg: órabérként, fix összegként, sikertől függő honoráriumként, vagy ezek bármilyen kombinálásával.

A végrehajtói honorárium az a pénzösszeg, amely a bírósági végrehajtót illeti az általa végzett tevékenységért.

A végrehajtói díjat, valamint a minimális és maximális határok megállapítását a 2000. évi 188-as törvény, valamint az erre vonatkozó igazságügy-minisztériumi rendeletek előírásai alapján határozzák meg.

Mivel minden egyes tevékenységre nézve, figyelembe véve a végrehajtás tárgyát, az erre vonatkozó igazságügy-minisztériumi rendelet egyenként sorolja fel a minimális, valamint a maximális végrehajtói díjakat, ezekre nem fogunk részletesen kitérni.

Így tehát az ügyvédi és a bírósági végrehajtói díjak között a fő különbséget ez utóbbi tényező képezi.

Kérdésekkel vagy hozzáfűzésekkel forduljanak alulírotthoz a következő e-mail címen: mhistvan@gmail.com

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató