2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az RMDSZ-javaslatok is bekerülhetnek az adótörvénykönyv módosításait célzó tervezetbe

  • 2015-03-04 16:09:39

  A Romániai Magyar Demokrata Szövetség két fontos javaslata is bekerülhet az adótörvénykönyv módosításait célzó tervezetbe. 

„A Romániai Magyar Demokrata Szövetség két fontos javaslata is bekerülhet az adótörvénykönyv módosításait célzó tervezetbe. Amennyiben a kormány valóra váltja a tervezetbe foglalt irányelveket, egy vállalkozóbarát környezet alakul ki Romániában” – ismertette Erdei-Dolóczki István, az RMDSZ Szatmár megyei parlamenti képviselője, a képviselőház költségvetési, pénz- és bankügyi bizottságának tagja. A képviselő úgy értékelte, pozitív hozadékai lehetnek az új adótörvénykönyvnek, hiszen a jogszabály-javaslatban csökkentik a különböző adónemek értékét, és ezek közül számosat kivezetnek a tervezetből. 
A törvényhozó röviden taglalta a kormány képviselői által az elmúlt időszakban sokat hangoztatott adótörvénykönyv-módosítások fontosabb elemeit, szerinte a jelenleg hatályban lévő jogszabály méltánytalan az állampolgárokkal szemben.
„Az egyik lényeges különbség a hozzáadott értékadónál (héa) lesz észlelhető, amely 2016 januárjában 20 százalékra csökkenne. Ugyanakkor az alapélelmiszernek számító húsfélék, hal, zöldség és gyümölcs megadóztatása 2016. január 1-től kilenc százalékra csökkenne a tervezet szerint. Gyakorlatilag minden adónem csökkenni fog a tervezet hatályba lépésétől számolva, illetve 2018. január 1-től kezdve: például 2016. január 1-től az általános hozzáadott értékadó csökkentési trendje 24 százalékról 20-ra, valamint 20 százalékról 18-ra 2018 januárjától” – ismertette Erdei-Dolóczki István.
„A mikrovállalkozások tulajdonosai a pénzforgalomra átszámított 1 százalék adót kell fizessék, ha legalább két alkalmazott dolgozik a vállalkozásban, 3 százalékot, ha egy alkalmazottal köt szerződést, illetve 3 százalékot és plusz 1530 lejt negyedévenként, ha nincs alkalmazott. Míg az első két esetet elfogadhatónak tartjuk, az utóbbi 1530 lej értékű adózással nem értünk egyet” – mutatott rá a képviselő.
„Továbbá, amennyiben ezen törekvések életbe lépnek, csökkenni fog a jövedéki adó (luxusadó), és eltörlik a tavaly bevezetett hét eurócentes különbözetet, amelyet az üzemanyagra számoltak, így hozzájárulnak ahhoz, hogy a cégeknél és az átlagembereknél is több pénz maradjon. Üdvözöljük azokat a törekvéseket, amelyek csökkentik a munkaadó és munkavállaló által befizetett összegeket: a tervezet szerint 2017 januárjától a társadalombiztosítási járulék, amelyet a munkavállaló fizet, 10,5 százalékról 7,5 százalékra csökken, illetve ugyanez az adónem a munkaadó esetében 15,8 százalékról 13,5 százalékra csökken. Az RMDSZ nem ért egyet azzal az intézkedéssel, amely nem tenné lehetővé azt, hogy a társadalom-biztosítási járulékot az érintettek leírják az adózandó jövedelemből” – fogalmazott Erdei, aki kiemelte egy másik fontos újítását is az adótörvény-tervezetnek, amely a különleges építményekre kirótt illeték eltörlése lenne, az úgynevezett oszlopadó megszüntetése. 
Erdei-Dolóczki István elmondta, a pénzügyminiszter pozitívan véleményezte azt a két, korábban már az RMDSZ által benyújtott törvénytervezetet, amelyek lehetővé tennék a nyugdíjak után fizetett jövedelemadó 2 százalékának átirányítását civil szervezetek, egyházak támogatására, valamint jóváhagynák a hegyvidéki panziók szezonális megadóztatását, ahogyan történik ez jelenleg is a tengerparti panziók esetében, amelyekre csak a turisztikai szezon ideje alatt kell épületadót fizetni.
„A jelenleg hatályban lévő adózási rendszer értelmében a nyugdíjas személyek csak akkor kell adót fizessenek, amennyiben a juttatásuk meghaladja az 1000 lejt, így az adót az ezt meghaladó összegre számolják. Az új adótörvénykönyv a nyugdíjak esetében egy magasabb értékkel számolna a jövedelmi adó megállapításakor, ami azt jelenti, hogy az 1000 lejes határt a közeljövőben megemelnék” – zárta tájékoztatóját a szakbizottsági ülést követően Erdei.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató