2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az RMDSZ feljelentést tesz

  • 2014-11-12 17:01:11

,,Az RMDSZ elutasítja a negatív kampányt, és elhatárolódik minden olyan, a napokban megjelent szóróanyagtól, amely az egyik vagy a másik államelnökjelölt támogatására biztatja a magyar közösséget, a szövetség politikusainak képét jogtalanul felhasználva” – jelentette ki Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára.

,,Az RMDSZ elutasítja a negatív kampányt, és elhatárolódik minden olyan, a napokban megjelent szóróanyagtól, amely az egyik vagy a másik államelnökjelölt támogatására biztatja a magyar közösséget, a szövetség politikusainak képét jogtalanul felhasználva” – jelentette ki Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára annak kapcsán, hogy a szerda reggeli források szerint Székelyföldön Kelemen Hunor szövetségi elnök és Markó Béla egykori elnök arcképével ellátott szóróla-pok jelentek meg, az érintettek és a szövetség tudta és beleegyezése nélkül.

Kovács Péter álláspontja szerint elfogadhatatlan, hogy egyesek ilyen megtévesztő taktikával kívánnak kampányolni, ezzel pedig az RMDSZ nevével élnek vissza úgy, hogy közben nem kérik a szövetség politikusainak beleegyezését.

,,Hangsúlyozni szeretnénk, az RMDSZ a november 6-i Szövetségi Állandó Tanács egyhangú döntése értelmében az államelnök-választás második fordulójában azt javasolja azoknak, akik élni kívánnak állampolgári jogukkal, hogy belátásuk szerint szavazzanak vasárnap, november 16-án”– szögezte le a főtitkár.

Az RMDSZ ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz az ügyben.

*

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerdán a Mediafax tudósítójának azt nyilatkozta, hogy a szövetségnek nincs köze ezekhez a szóróla-pokhoz, és határozottan elzárkózik az ilyesfajta „félretájékoztatástól és manipulációtól”.

„A Maros, Kovászna és Hargita megyei posta értesített szerdán, hogy nagyon nagy számú szórólap érkezett az én és a Markó Béla fényképével, azzal a magyar nyelvű üzenettel, mely szerint mi nem támogatjuk Klaus Johannist. Semmi közünk ehhez a szórólaphoz, jelentjük a Központi Választási Irodánál (BEC), a rendőrségen és mindhárom megyei választási irodánál. Nem közölték, ki rendelte és ki nyomtatta ezeket a szórólapokat, miként azt a törvény előírja, és nem is egyeztünk bele, hogy a mi arcunkat használják ebben a kampányban. Határozottan elzárkózunk az ilyesfajta félretájékoztatástól és manipulációtól. Akik ezt tették, hatalmas, főbenjáró bűnt követtek el” – mondta Kelemen.

A szövetségi elnök értesülései szerint a szórólapokat a Román Posta hordta ki, tehát „a posta valakitől kapta ezeket a szórólapokat, valaki feladta ezt a megrendelést, valaki fizet ezekért a szóróla-pokért, melyeket a postások a postaládákba dobnak”.

„Mi megpróbáljuk ezt leállítani a Román Posta révén is. Elhatárolódunk ettől az üzenettől, ettől a kampányfogástól és ettől az aljas manipulációtól” – jelentette ki az RMDSZ elnöke.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató