2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A szombaton tartott Szejkefürdői Unitárius Találkozón több mint hetven lelkész és háromezer hívő lélek sereglett össze az úrvacsorával egybekötött istentiszteletre.  


A szombaton tartott Szejkefürdői Unitárius Találkozón több mint hetven lelkész és háromezer hívő lélek sereglett össze az úrvacsorával egybekötött istentiszteletre.  

Főtisztelendő Bálint Benczédi Ferenc püspök úr arra biztatott, hogy merjünk megmaradni identitásunk mellett, merjünk hívő keresztények és jó magyarok lenni – olvasható a Magyar Unitárius Egyház Főhatósága közleményében. Ne engedjük, hogy a globalizációt elősegítő pénz olvasztótégelyébe kerüljünk, hanem szeressük szülőföldünket, anyanyelvünket. Keressük azokat a lényegi vonásokat, melyek minket összekötnek, és ne engedjük, hogy éket verjen közénk a hitetlen és erkölcstelen hatalomvágy.

A Jézus-lelkületű, hívő és erényes elődökről beszélt Kedei Mózes székelyudvarhelyi lelkész, biztatva a jelenlevőket, hogy az életpéldák keresése közben őket tartsuk szem előtt, őket tartsuk követendő példáknak. Legyen olyan erős hitünk, mint Jézusnak volt, olyan elszántságunk, mint Dávid Ferencnek, olyan népszeretetünk, mint Kriza Jánosnak.

Úrvacsorát venni azt jelenti, hogy elfogadjuk azt az életvezetést, melyet a názáreti Jézus határozott meg evangéliumában. Isten jónak teremtette az embert, és arra hívta el, hogy itt a földön megvalósítsa az ő országát, Isten országát. Betartani a jézusi aranyszabályt, szeretni Istent és a felebarátot, megbocsátani ellenségeinknek és mindeközben méltóságteljes és boldog életet élni nehéz feladat. Erről a nehéz, de gyönyörűséges igáról beszélt Kovács István sepsiszentgyörgyi lelkész, közügyigazgató az úrvacsorára előkészítő beszédében. Ugyanakkor kiemelte, hogy a szabadtéri istentiszteletnek és úrvacsoravételnek fontos üzenete Isten teremtett világának megbecsülése, óvása. A földet, a szülőföldet nem eladni és nem letarolni kell, hanem megmunkálni, tisztán tartani, átmenekíteni utódainknak.

Mindhárom szónok Orbán Balázs nagyságára hívta fel a figyelmet, aki a székelyek lakta területeket felkutatta és megörökítette, és aki örökösének a székely népet tette meg, hogy az művelődjön, tudományában és erkölcsében, hitében és kitartásában erősödjön. Orbán Balázs felnőtt fejjel tért át az unitárius vallásra, mert ebben találta meg a hit és a cselekedet egységét, a lelkiismereti szabadságot, a szerénységgel párosuló népszolgálatot.

A Háromszék-felsőfehéri Egyházkör jóvoltából friss házikenyér volt az úrvacsorai darabka kenyér, és ízletes korty bor a százados kelyhek szentségéből. A szolgálatvégző tizennyolc lelkésznek, valamint a kórustagoknak és gondnokoknak a püspök úr, a közügyigazgató úr, valamint Török István esperes osztotta az úrvacsorát, akik aztán a többezres úrvacsoravevő sereget szolgálták ki. Öreg és fiatal áhítattal és örömmel vette magához az úrvacsorai szent jegyeket, emlékezve Jézusra, a mi tanítómesterünkre és megváltónkra, valamint mindazokra, akik előttünk jártak istenszeretetben és emberi méltóságban.

Nemes Levente sepsiszentgyörgyi színművész Tompa László Lófürösztés című versét szavalta el Orbán Balázs sírjánál, ahová a tiszteletadók koszorúkkal vonultak a székely kapuk alatt. Imre szorítja, és Áron nem hagyja magát, hallottuk a kitartás, az emberi tartás, a meg nem alkuvás üzenetét, és úgy éreztük, igen, mi is hozzájuk hasonlóak vagyunk, mert égető napként perzsel minket is a kinti szorongatás és a benti jellembeli gyengeség. Szorongat a beolvadás, felszámolódás veszélye és szorongat a pénz és hatalom utáni hajsza erkölcstelenséget szülő izzadtsága.

Márk Attila árkosi énekvezér és Kisgyörgy Zoltán újságíró az előadósátorba sereglett embereknek a Háromszék-felsőfehéri Egyházkör orgonáiról és Orbán Balázs földjéről tartott érdekfeszítő előadásokat. Varga Réka vargyasi énekvezér, Borbáth Szilveszter vargyasi ifjú és István Ildikó népdalénekes szívet gyönyörködtető dalokkal ajándékoztak meg. Végül a nagyajtai ifjúsági Áfonya citerazenekar pengetett szép népdalokat a hallgatóságnak.

Isten erre a földre teremtett minket, ezt a földet adta nekünk, ezt a nyelvet és ezt a hitet. Isten iránti hálával köszönjük, hogy együtt imádkozhattunk, együtt énekelhettünk zsoltárokat és együtt vehettük magunkhoz az úri szent vacsorát – zárul a közlemény.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató