2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az oroszok 84 százaléka újraválasztaná Putyint

  • 2016-05-05 15:07:23

Az oroszok 84 százaléka a gazdasági válság ellenére is úgy gondolja, hogy a 2018-as elnökválasztáson újraválasztaná Vlagyimir Putyint. 

Az oroszok 84 százaléka a gazdasági válság ellenére is úgy gondolja, hogy a 2018-as elnökválasztáson újraválasztaná Vlagyimir Putyint – derült ki az orosz Civil Társadalom Fejlesztési Alapítvány (FoRGO) csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentéséből. A felmérés szerint Putyin hívei nemcsak a kormányzó Egységes Oroszország párt támogatói közül kerülnek ki, noha ebből a pártból 96 százalék tartja jónak, amit csinál és ugyanennyien nem elleneznék, ha ő maradna a Kremlben 2018 után is. A kommunisták között politikájának támogatottsága 76, az újabb államfői mandátumáé pedig 79 százalék. A liberális demokratáknál ez az arány 69, illetve 76, a szocialista Igazság Oroszország esetében pedig 77, illetve 87 százalék. Putyin támogatottsága a parlamenten kívüli ellenzéki pártok híveinek körében is erős: ebben a közegben 64 százalék támogatja, amit tesz és ugyanennyi nem zárkózik el attól, hogy rá adja a voksát.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató