Az örökséghez méltók kell legyünk

A marosvásárhelyi Kultúrpalota évszázados fennállását számos rendezvénnyel ünneplik. A megyei önkormányzat 100 év kultúra Maros megyében címmel hirdetett rendezvénysorozatának megnyitásakor, szombaton este díszfogadást tartott a Palota Tükörtermében.

Fotó: Vajda György

A marosvásárhelyi Kultúrpalota évszázados fennállását számos rendezvénnyel ünneplik. A megyei önkormányzat 100 év kultúra Maros megyében címmel hirdetett rendezvénysorozatának megnyitásakor, szombaton este díszfogadást tartott a Palota Tükörtermében.

Annak ellenére, hogy a város és a megye kulturális örökségéhez viszonyítva a meghívottak és az első felszólalók aránytalanul túlhangsúlyozták a román jelenlétet, összességében méltó rendezvényre került sor. Főleg, ha összehasonlítjuk a marosvásárhelyi polgármester ellenséges megnyilatkozásaival a Forgatag kapcsán.

„Képesek vagyunk arra, hogy a város és a megye a romániai kultúra motorjává váljon – mondta Ciprian Dobre megyei elnök. Bízom benne, hogyha sikeresek vagyunk a kultúrában, akkor bármely területen sikeresek lehetünk.” Beszédében kifejtette, hogy ebből a közös kulturális hagyományból tanulva akar egy új kezdet cselekvő részese lenni.

Erdély legszebb szecessziós épületében a korábbi művelődési miniszteri minőségében felszólaló Kelemen Hunor nem a csodálatos műalkotásról beszélt, hanem a múltról, a jelenről és a jövőről osztott meg néhány gondolatot.

– Ez az épület az Osztrák-Magyar Monarchia végnapjaiban épült – mondta Kelemen Hunor. – Két világháborút és annak minden tragédiáját túlélte ez az épület. Megviselve ugyan, de túlélte a kommunista diktatúrát, amely határozott lépéseket tett azért, hogy mind a magyar, mind a német és más nemzeti kisebbség nyomát végleg eltörölje az országból. És ebben a száz esztendőben benne van az utóbbi negyed század is, a kezdeti kitörő reménnyel, majd a marosvásárhelyi fekete és véres márciussal, sok-sok bizakodással, nem kevés elszállt illúzióval és nyögvenyelősen épülő demokráciával.

Itt állunk ezzel az örökséggel, amelyet nem egészen három év alatt építettek, és nekünk tíz év alatt sikerült felújítani, amiért külön köszönetet kell mondanunk a volt tanácselnököknek, Lokodi Edit Emőkének és Virág Györgynek, valamint a jelenlegi elnöknek, Ciprian Dobrénak. Itt állunk tehát ezzel az örökséggel, és kérdezem: mit kezdünk vele, mihez kezdünk vele?

Megőrizni akarjuk, mint egy közös örökséget, a múlt egy darabját, vagy inkább azon agyalunk, hogy milyen ravasz módszerekkel alakítsuk át, változtassuk meg, adjunk neki más jelleget?

Helyes válasz csak egy lehet: őrizzük meg úgy, ahogy ránk hagyták, pontosan úgy, ahogy száz esztendővel ezelőtt megálmodták és megépítették. Igen, tudom, tudjuk, hogy a múlt század eleji szecesszió nyomja rá erre a bélyegét, a magyar múlt, a mi történelmünk egy darabja ez! De ezt, mint építészeti és kultúrtörténeti emléket, így illik megőrizni. Ma ez már mindannyiunké. Nem kell neki nevet adni, nem kell úgy tenni, mintha nem az lenne, ami. És legyünk büszkék arra, hogy Marosvásárhelynek van egy ilyen csodálatos épülete, s törekvéseink arra irányuljanak, hogy ehhez mérhető örökséget hagyjunk magunk mögött.

Kelemen Hunor beszédének zárógondolataiban – az európai és transzszilván értéket hangsúlyozva – elítélte a minket kirekesztő megnyilvánulásokat:

– A multikulturalizmus nem azt jelenti, hogy a magyar kultúra rendezvényeit hisztis módon kitiltják a város központjából, hogy arra hiteltelen programot szerveznek, hogy egyesek vegyes befőttnek nézik a kultúrát, zakuszkának, ha szabad így mondanom. Aki így gondolkodik és így cselekszik, az Marosvásárhelyt a funarióta Kolozsvár elsüllyedő múltja felé akarja vezetni, s közben azt gondolja, hogy tartalom nélküli mondatokkal lehet helyettesíteni a teljesen más irányba mutató cselekvést.

A nyílt politikai értékeléstől mentes – az egyetlen kivételt csak az momentum képezte, amikor Ciprian Dobre a volt és a jelenlegi RMDSZ-elnöknek megköszönte a kultúra támogatását – rendezvényen az ortodox egyházat a gyulafehérvári érsek képviselte. A magyar történelmi egyházak részéről jelen levő Nagy László unitárius főjegyző köszönetet mondott azoknak az elődöknek, akik a Kultúrpalotát létrehozták. Lelkünket megtisztítva az irigységtől, fel kell nőnünk mindannyian ezekhez az értékekhez.

A rendezvényen emlékdíjakat adtak át. A kitüntetettek doyenje, Csíky Boldizsár zeneszerző arról a három nagyon „kényes” évtizedről beszélt, amikor a Kultúrpalotában dolgozott. Markó Béla Kovács András Ferencet méltatva a pályatárs azon intelméről beszélt, hogy meg kell értenünk, mások hogyan látnak bennünket.