A segesvári patikamúzeum tulajdonában levő, kétfejű sassal díszített üvegedények között 27 darab por alakú hatóanyagok megőrzésére szolgál.
A segesvári patikamúzeum tulajdonában levő, kétfejű sassal díszített üvegedények között 27 darab por alakú hatóanyagok megőrzésére szolgál. Egykori tartalmuk nagyobbrészt növényi eredetű, de ásványi anyagok is előfordulnak közöttük.
Két üvegedény és egy feketére festett, esztergált fából készült henger alakú edény a középkorban gyakran alkalmazott ásványi anyagot, antimont tartalmazott.
A kartuson látható elnevezések: AETHIOPS ANTIMONIALIS, PULVIS ANTIMONII és PILULAE PERPETUAE.
Az antimon, más néven stíbium elemi állapotban is előfordul a természetben, de gyakrabban ásványokban, melyek közül a legismertebb az antimonit. Erdélyben jelentős lelőhelyei voltak és vannak Máramarosban és a Nyugati-havasokban, más fémekkel együtt.
Az antimonit már az ókorban ismert volt, szemöldök- és szempillafestékként használták a korabeli nők a Közel-Keleten és Egyiptomban.
A gyógyászatban belsőleg Paracelsus (1493-1541), kora jelentős orvosa, gyógyszerésze ajánlotta először gyomor- (hánytató, hashajtó) és szívpanaszok, pestis, vízkórság, kedélybetegség, asztma, fejfájás gyógyítására. Paracelsus az orvosi-kémiai irányzat alapítója, számos ásványi anyag és fém bevezetője a gyógyászatba. Hatására mindinkább kiküszöbölődött az addig használt sok undorító anyag, mint például az állati ürülékek, vizelet, sár, békapete stb.
Európai utazásai során Erdélyben is járt, és feljegyezte, hogy itt az antimont tiszta formában, ólom- és arzénmentesen termelik ki.
Hamarosan kiderült, hogy a bélből felszívódó antimonvegyületek mérgező hatásúak. Már az 1600-as években a Szegények patikája című könyv szerzője leírta, hogy használói „halált szöröznek maguknak, hogysem gyógyulást”.
Külsőleg kelevény, sömör, szembetegségek gyógyítására főleg az antimonüveget használták, amelyet rézmozsárban porrá tört antimonitból rózsa- vagy köményvízzel elkeverve, flastrom formájában készítettek.
Az antimont belsőleg főleg electuarium és pilula formájában adagolták. Az electuarium – más néven nyelet, liktárium vagy confectiones – egy vagy több porállományú hatóanyaghoz adott cukorból vagy nyákból készült, sűrű, mézhez hasonló gyógyszerforma.
Az aethiops nevet viselő gyógyszerforma higanynak valamely más porral készült keveréke volt. Így az aethiops antimonialis a higany mellett antimonitot tartalmazott. A korabeli szakkönyvek szerint egyértelműen hatásos volt köhögés, tüdőbetegségek, gyomorfekély, nyálkás hasmenés, görcsös hasi fájdalmak kezelésére és külsőleg fekélyes bőrbetegségek, gennyes bőrkiütések, övsömör, gümőkor gyógyítására. Gyakran használták paraziták ellen is.
A PILULAE PERPETUAE nevű, fém antimonból készült golyócskákat hashajtóként ismerték a középkorban. Sokszor használatos „örök pilulák” voltak. A készítmény bomlatlanul távozott a szervezetből, az éjjeliedényből kihalászva, lemosva újra és újra hasznosítható volt, bármennyi betegnél. A segesvári múzeum egyik ritkasága. Valójában mérgező hatása volt.
A modern gyógyászatban az antimont mint nyomelemet nagyon kis adagokban alkalmazzák. Felhasználják a kerámiaiparban, az elektronikában, a gyufagyártásnál, ólomakkumulátorok, csapágyak gyártásánál. A PET-palackokban is jelen van, mivel ez a fém a legmegfelelőbb katalizátor a PET előállítása során. Egy tanulmány szerint a savas gyümölcsitalok (!) antimon-oxidot oldanak ki a műanyag flakonokból, de a koncentráció nem lépi túl a megengedett határt, mégis a PET-palackok részleges vagy teljes elkerülésével csökkenthetjük az antimonbevitelt szervezetünkbe.
Az antimon vagy stíbium, annak ellenére, hogy erős méreg, még sokáig jelen lesz az emberiség életében.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
