Az örömöt szolgáló erdélyi fotós

Május 26-án a Bernády Ház emeleti galériáiban nyílt meg Fülöp Jenő Visszapillantó című egyéni kiállítása, ekkor mutatták be a művész fotóalbumát is. A tárlatot dr. Ábrám Zoltán és Bálint Zsigmond fotóművész nyitotta meg, az alábbiakban Ábrám Zoltán méltatását olvashatják. Mellékletünket Fülöp Jenő fotóival illusztráltuk. (Knb.)

Az alkotókedve teljében levő Fülöp Jenő fotóművész nyugdíjkorhatára betöltése alkalmából, egyúttal embertársai iránti hálás szeretettel jubileumi fényképkiállítással és fotóalbum megjelentetésével örvendezteti meg családját, barátait, fotós társait, tisztelőit. Tartalmas és változatos fotós életpályája alkotásaiból válogat, miközben igen nehéz feladatnak bizonyul leszűkíteni a kört a kiadványban szereplő fényképszámra, majd annak hozzávetőlegesen a felére, a felnagyított és a Bernády Ház kiállítótermének a falára aggatott válogatásra. Ami mindenekfelett kárpótolja: aki saját örömére fotózik, az igyekszik másokkal is megosztani örömforrása termékeit, a lencsevégre kapott természetet, tájat, embert.

A fényképészet iránti érdeklődést és szeretetet rengeteg tájképet alkotó festőművész édesapja keltette fel benne, aki sokat vázlatozott kamaszodó kisfiával. Közösen szívták magukba a természet szépségeit, alkalma volt megfigyelni a körülötte levő világot. Mesterének Schnedarek Ervint tekinti, akinek a filmklubjába járt „mesterséget” elsajátítani. Nem véletlen, hogy harmadmagával kiválogatták a marosvásárhelyi fotógyár munkarészlegére, ahol a fényérzékeny anyagokat gyártó fotógyár megálmodója, féltucatnyi színképző anyag feltalálója, Horváth Imre volt a mestere. Sajnos rövid ideig, mivel az új gyárban az ifjú és ígéretes Fülöp Jenőnek már nem volt helye. Így hát a város emblematikus üzemében, a vegyipari kombinátban dolgozott közel négy évtizeden át. Mégis, a fotógyárban alkalma volt nagy mesterek mellett dolgozni, a szakma titkait ellopni. Életében meghatározó volt a kezdetleges körülmények között működő fotópapírgyárban a fényérzékeny anyagokat kézzel előállítani.

A közösségi fotós klubéletet Fülöp Jenő még a vegyipari szakközépiskolában megtapasztalta. Licisként megalakította az iskola fotó-film körét, amit több éven keresztül vezetett. Az induláshoz Schnedarek Ervin műhelye biztosította a támogatást, még géppel is ellátta a fiatalokat. A közösen elkészített rövidfilmek nem várt dicsőséget hoztak az iskolának. Akkoriban, a hetvenes években K. Jakab Antal heti kritikája volt a mérce az Előrében megjelentetett fotókra is. Kedvező és biztató véleményezését követően a kommunista ifjak lapjában, az Ifjúmunkásban közölt képeket.

A kilencvenes évek közepén a digitális technika feltörése volt tapasztalható, amiért mélységesen kiábrándult a fotózásból-filmezésből a „fotópapírra született” fotográfus. Hosszú évek munkáját félretette, a fényképezőgépet a falra akasztotta. Nyolc-tíz éves kihagyás után, 2005-ben újból gépet vett a kezébe, és igyekezett a lemaradását bepótolni. Beiratkozott a Marosvásárhelyi Fotóklubba, és az évek során a Marx József nevét viselő fotóklub oszlopos közösségi tagjává vált. Képei több közös kiállításon szerepeltek, több egyéni tárlattal jelentkezett az utóbbi években, sok nemzetközi szalonon fogadták, díjazták és kiállították alkotásait. Az MFVSZ (Magyar Fotóművészek Világszövetsége), valamint az AAFR (Romániai Fotóművészek Egyesülete) tagja. 2014-ben a FIAP (Nemzetközi Fotóművészek Szövetsége) AFIAP (Nemzetközi Fotóművészek Művésze) minősítéssel tüntette ki.

A Corvina Kiadó gondozásában megjelent fotóalbum etnoszociális, valamint természeti és tájképei – néhány kivételtől eltekintve – közeli tájegységekből merítenek, és a Maros mente, Nyárádmente, Székelyföld tájaira kalauzolnak el. Nem kerültek be román tájegységek; az egyedüli kivételt a duna-deltai madárvilág, az itt készített gödényfotók jelentik. (A borítón a visszapillantást szintén egy pelikán sugallja.) Külföldről pedig Ópusztaszer, valamint az Etna kitörése, aminek szerencsés szemlélője és fotósa lehetett. Ekkor egyetemes, máskor viszont mélyen erdélyi fotográfus. Sőt, azt is mondhatnánk, hogy Fülöp Jenő művészete egészen Marosszentgyörgy központú, mivel Marosvásárhelyről való kiköltözését követően itt kapott impulzusokat az évről évre megszervezett Szentgyörgy Napokon. Marosszentgyörgy egy erős kulturális központtá nőtte ki magát, ahol számos ügyes képzőművész alkot, megőrizve a lakhelyhez fűződő hűségét.

Fülöp Jenő (AFIAP-fotóművész, a Marx József Fotóklub tagja) tucatnyi egyéni fényképkiállítás főszereplője, melyeknek helyszínei: Marosszentgyörgy, Marosvásárhely, Nagyvárad, Nagykároly, Nyárádszereda. Sokszor szerepelt a Marx József Fotóklub közös tárlatain, nevezetesnek sikerült az arabok színes, egzotikus világába bepillantást nyújtó tárlat. Szívesen vállal különböző feladatokat, így a kétévente sorra kerülő EKEArt fotókiállítás elbíráló bizottságának oszlopos tagja. Örömmel vesz részt különböző táborokban, legkedvesebb emlékei közt a zsoboki említhető, vagy legutóbb a Kézdiszentlélek községi 42. dokumentarista fotótábor. A kiállításokra beküldött képek száma, az elnyert díjak és oklevelek sora nehezen követhető. Fülöp Jenő az erdélyi fotóművészet kiemelt képviselője, a fényképezés és a fotóművészet nagymestere. Ezt igazolják eredményei, amint így vall a marosvásárhelyi fotósokról egy elismert magyarországi fotóművész: „Korlátozott lehetőségeik ellenére is elbírják a nemzetközi összehasonlítást, hiszen képeiket a világ minden rangos szalonjában kiállították, és azokat számos hazai és nemzetközi díjjal jutalmazzák”. 

Fülöp Jenő a nem beállított, jó pillanatképhez fontosnak tartja a jó kommunikációt, a bizalomgerjesztést, a kitartást, a közlékenységet. Szocio-etno fotói igazolják ez irányú talentumát. És micsoda öröm, amikor ismeretlenül megszólítják, mert ismerik a képeit! Mert sohasem láttak még annyi szeretetet a mogorva juhásztól, mint amennyit kihozott belőle a fotóművész. Nos, ezt a szeretetet kell felszínre hozni, hogy a lélek kiteljesedjen. Ez a fotóművész nemes feladata. Aki visszapillant a legutóbbi másfél évtized megvalósításaira, a saját örömére lencsevégre kapott témákra.

A szerző gazdag és szerteágazó munkásságából kedvesek számomra a székelyvarsági tanyavilágból, a legnagyobb székely szórványtelepülésből ihletet merítő fényképei, melyek nemcsak a táj érintetlenségét, az épített örökség sajátos értékeit, hanem a tanyai élet nélkülözhetetlen szereplőit is bemutatják. Az életkedvvel teli, danoló Véri néni, valamint a kocsmába igyekvő furulyázó János bácsi – immár a fényérzékeny anyag által az örökkévalóságba mentett – emblematikus egykori lakók. Egy korábbi kiállításon ezeket a fényképeket méltattam. A mostanra válogatott anyagban a karakteres juhászfotók mellett a sajtkészítő, a szénégető, a muzsikus, az életedzett mesteremberek és a sudáran balettező, avagy a kalotaszegi ruhát hordó csinos lányok jól megférnek egymással. A padon üldögélő öregasszonyok a patakban ruhát sulykoló asszonyokkal, vagy éppenséggel a veder vízzel meglocsolt „húsvéti” lánnyal. A természet- és tájképek adják meg a keretet: madarak, napkelte és napnyugta, ködben úszó táj, víz és szárazföld – egy jól képzett és lelkes fotóművész szemével látva és láttatva.

Boldog születésnapot, további szemet és lelket gyönyörködtető alkotásokat!