2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Mára hívták össze a megyei önkormányzati testület ülését. Ennek napirendjén a Maros Ipari Park 2015-re szóló költségvetésének elfogadása is szerepel. 

Fotó: archív


Mára hívták össze a megyei önkormányzati testület ülését. Ennek napirendjén a Maros Ipari Park 2015-re szóló költségvetésének elfogadása is szerepel. Mivel tavaly a 11 cégnek otthont adó ipari park költségvetése kiigazításra szorult, arra voltunk kíváncsiak, mi állt ennek a hátterében, illetve milyen költségvetést irányoznak elő az idei évre. Erről Kelemen Mártont, a Maros Megyei Tanács alelnökét kérdeztük. 
 
– Sajnos, a 2014-es év sorban a második volt, amikor az ipari park veszteséget „termelt”. Ennek a menedzsmenttől független oka volt, de rá lehetett volna készülni. Úgy építették fel a költségvetést, hogy bizonyos jól meghatározott ígéretek alapján jelentős bevételeket terveztek befektetők odavonzásával. Egy olasz, illetve egy német befektetőről van szó. Nem valósult meg ez a tranzakció, és ezáltal veszteséggel zárt tavaly az ipari park. Mivel a megyei tanács az ipari park főrészvényese – a részvények 90 százalékát birtokolja –, kellemetlenül érintett ez a veszteség. A lényeg – amit sokan nem vettek tudomásul –, hogy összességében a sokéves tevékenység bőven nyereséges volt. Tehát egy rentábilis vállalkozásról beszélünk. Az új költségvetést Nagy István igazgató úgy állította össze, hogy semmilyen külső forrást nem számolt, a biztos bevételek tükrében egy kiegyensúlyozott, apró profitot termelő költségvetést állított össze, s ezáltal biztosította, hogy nem lesz ismét veszteséges. Az idei költségvetés 1.227.000 lejes bevétellel és 1.226.000 lejes kiadással számol.
– Az ipari park vezetőtanácsának lejárt a mandátuma, új vezetőtanács veszi át a megbízatást. Kikről van szó? 
– Igen, az ipari parknál egy másik történet is „zajlik”. Az igazgatótanácsnak lejárt a mandátuma, és most jött el az ideje, hogy kinevezzük az új igazgatótanácsot, illetve felhatalmazzuk a megye képviselőit a részvényesek közgyűlésébe, s az új igazgatótanácsot megszavazzuk. Az igazgatótanács összetétele változik, de a mi szempontunkból az a fontos, hogy Nagy István továbbra is tagja lesz az igazgatótanácsnak, és bízunk benne, hogy az ipari park igazgatójaként is marad. Ő az egyetlen magyar az igazgatótanácsban. Ide csak profitot termelő cégek menedzsmenttapasztalattal rendelkező vezetői kerülhetnek, de a mai közhangulatban Romániában az ilyen emberek mint a tűztől, úgy félnek, hogy megvádolják, és az ANI vizsgálhatja őket és így tovább. Sok vállalkozó azt mondja, nagyon szívesen segítünk, de az igazgatótanácsba küldjetek mást. Inkább a saját vállalkozásukkal foglalkoznak. Nem is csodálom, hogy az emberek óvakodnak a 
közélettől. Az ipari park igazgatótanácsába sikerrel pályázott személyek: Nagy István, Vasile Filimon, Savu Felicia, Călugăr Ioan és Moldovan Claudiu – mondta Kelemen Márton alelnök. 
Köztudott, hogy Vasile Filimonnak egy felfüggesztett ítélete van. Az erkölcsi bizonyítványában az áll, hogy munkaköri mulasztást követett el. A törvényes keret megengedi, hogy bekerüljön az ipari park vezetőségébe, de erkölcsileg megkérdőjelezhető a jelenléte a testületben. Ha az erkölcsi bizonyítványba hivatali visszaélést jegyeztek volna be, akkor Filimon nem lehetne a vezetőtanács tagja. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató