2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Otthongondozói szolgálat, valamint idősklub indításán gondolkodnak

Októberben kezdődött és december végéig zajlik a felmérés, amit az Alpha Transilvană Alapítvány a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal szociális osztályával karöltve végez, a Tudor negyedben lakó idősek körében próbálják felmérni, hogy van-e igény bizonyos, az otthonukban nyújtott szociális szolgáltatásokra, valamint egy nappali központ programjaira. Amennyiben igény mutatkozik ezen szolgáltatások iránt, az elkövetkezőkben az alapítvány elérhetővé tenné ezeket az idősek számára.


Fotó: Nagy Tibor



A marosvásárhelyi Alpha Transilvană Alapítvány projektfelelőse, Kacso Estera lapunknak elmondta, azért célozták meg a felméréssel a Tudor negyedben lakó időseket, mert az alapítvány székhelye ebben a negyedben található, így ha az idősek részéről igény mutatkozik egy nappali központra vagy egyéb szociális szolgáltatásokra, a helyszín könnyen megközelíthető lenne számukra. Az alapítványnál ugyanakkor működik egy adományközpont, illetve konyha, tehát ha az időseknek szükségük van ruhára vagy meleg ételre, az is könnyen elérhető.

A projektfelelős hozzátette, nagyon szerették volna az otthonaikban felkeresni az időseket, de ezt jelenleg a járványhelyzet nem teszi lehetővé, ezért értesítéseket helyeztek el a lakónegyedben különböző helyszíneken, többek között orvosi rendelőkben, templomokban, illetve a közösségi oldalon is hirdetik a lehetőséget, miszerint telefonon, a 0720-012-406-os számon is válaszolhatnak a kérdésekre. Két kérdésre várnak választ tőlük, arra, hogy szükségük van-e az otthonukban nyújtott szociális szolgáltatásokra, illetve igénybe vennének-e egy nappali központban elérhető tevékenységeket. Az igények felmérését és összesítését követően ezekre próbál majd megoldást nyújtani az alapítvány új szolgáltatások elindítása révén. 

Az egyik cél egy otthongondozói szolgálat elindítása, amelynek keretében egyénre szabott segítséget nyújtanának az igénylőknek, például bizonyára akadnak olyan idősek, akiknek naponta rendszeresen szükségük van valakire, aki segít a tisztálkodásban, a ház körüli teendőkben, de olyanok is, akiknek esetleg heti egy-két alkalommal kell csak bevásárolni. 

A másik terve az alapítványnak egy nappali központ elindítása, ahová heti egy-két alkalommal elmehetnének az idősek, és különféle programokon vehetnének részt. Kacso Estera rámutatott, az eddig beérkező válaszok alapján igény mutatkozik egy nappali központra, így előreláthatólag jövőben megnyitnak egy idősklubot.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató