2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az év végéig elkészülhet az európai hadsereg terve

  • 2016-09-05 16:17:34

  • MTI

„Az év végéig elkészülhet az uniós terv a Magyarország által felvetett európai hadsereg megvalósításáról.”

Az év végéig elkészülhet az uniós terv a Magyarország által felvetett európai hadsereg megvalósításáról – mondta az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke az Európai Unió külügyi bizottságainak elnökeivel folytatott pozsonyi tanácskozás után az MTI-nek. A kétnapos találkozón tapasztaltak alapján Németh Zsolt a magyarországi októberi kvótareferen-
dumot is rendkívül időszerűnek nevezte, mivel fenntartható migrációs politikára van szükség, de annak megvalósítására a kvótarendszer „alkalmatlan eszköz”.
Németh Zsolt elmondta: az Európai Unió külügyi bizottságai elnökeinek konferenciáján részt vett Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője és az EU soros elnökségét betöltő Szlovákia külügyminisztere, Miroslav Lajcák is.
A tanácskozásnak három kiemelt témája volt. A migráció kérdésének megvitatása alapján Németh Zsolt úgy véli, hogy az EU által javasolt „kvótarendszer egyre több sebből vérzik”. Mint mondta: Miroslav Lajcák azt hangsúlyozta, hogy ez a megoldás „nem emberséges”, mivel nem veszi figyelembe az emberek saját letelepedésével kapcsolatos döntését. A szlovák külügyminiszter ehelyett egy fenntartható migrációs politika megalkotását szorgalmazta. Németh Zsolt szerint ezért is rendkívül időszerű a Magyarországon október 2-án megrendezendő népszavazás, amely orientálhatja az Európai Unió döntését.
Másik kiemelt témaként a külügyi bizottsági vezetők az Európa Tanács által nyáron elfogadott Erősebb Európa címet viselő európai globális stratégiáról is tanácskoztak.
Németh Zsolt ennek kapcsán kiemelte: akkor lesz erősebb Európa, ha képes lesz arra, hogy a biztonság és védelempolitika területén is megfogalmazza önmagát. A politikus ismertette kollégáival a magyar álláspontot, miszerint az Európai Unió előtt álló egyik legfontosabb feladat jelenleg az európai hadsereg létrehozása.
Németh Zsolt azt mondta: ebben a konferencia résztvevői és Federica Mogherini is egyetértett. Az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője azt mondta: még ebben az évben egy úgynevezett európai uniós védelmi csomagot kíván letenni, az európai hadsereg megvalósításának menetrendjével együtt.
 
Borbély: a menekültkérdést és az ehhez kapcsolódó biztonságpolitikai kérdéseket globális szintre kell emelni
A konferencián Borbély László, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke Az EU mint globális szereplő: egy hatékony multilaterális diplomáciai modell kiválasztása című panelben intézett kérdést az EU külpolitikai képviselőjéhez, Federica Mogherinihez, valamint az ENSZ főtitkárhelyetteséhez, Miroslav Jencához arról, hogy miként lehetne az EU biztonságpolitikáját hatékonyabban összehangolni az ENSZ és a különböző nemzetközi szervezetek programjaival. Mint elmondta, ez a kérdés annál is inkább aktuális, hogy Federica Mogherini ezen a konferencián mutatta be az EU globális stratégiai tervezetét a biztonság- és védelempolitikát illetően, amely hamarosan az Európai Tanács asztalára kerül.
„Válaszában mind Mogherini, mind az ENSZ főtitkárhelyettese kifejtette, hogy reményeik szerint az Európai Uniónak már a jövő évben lebontott, részletes biztonságpolitikája lesz, amely hatékony válaszokat biztosít majd a tagállamok új biztonságpolitikai kihívásaira. Azt is elmondták, hogy meglátásuk szerint az utóbbi években több térségben is szorosabb együttműködés alakult ki az EU és az ENSZ szervezetei között, főként ami a konfliktusos zónákat illeti, folyamatosan egyeztetnek egymással, mi több, az Interparlamentáris Unió (IPU) és az ENSZ nemrég egy egyezményt is aláírt, amelyben strukturáltabb együttműködésre vállalkoznak” – nyilatkozta Borbély László. 
Elmondta, hogy a menekültkérdést és az ehhez kapcsolódó biztonságpolitikai kérdéseket globális szintre kell emelni, hiszen ez nemcsak az EU problémája, rendezésében a világ összes országának szerepet kell vállalnia, éppen ezért fontos az intézmények, a parlamentek közötti kooperációnak is az erősítése.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató