2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az európai emberkereskedelem legtöbb áldozata Romániából származik

  • 2016-10-19 16:39:46

  • MTI

Az európai emberkereskedelem legtöbb áldozata Romániából származik – jelentette ki kedden Mirela Podoiu, a Nyitott Ajtó Alapítvány elnöke.
A szakember az emberkereskedelem elleni küzdelem európai napja alkalmából tartott sajtótájékoztatón beszélt a jelenség hazai vonatkozásairól. Közölte, hogy az áldozatok 60 százaléka nő. A kiskorú fiú áldozatok aránya jelentősen megnőtt, ugyanis míg 2014-ben arányuk 10 százalék volt, tavaly 40 százalékra emelkedett. 
Kifejtette, hogy mindazok áldozatoknak tekinthetők, akik pénzért végzett munkával anyagi hasznot hoznak az emberkereskedőknek. Ez utóbbiak prostitúcióra, kéregetésre, bűncselekmények elkövetésére, kényszerházasságra vagy szervadományozásra kényszerítik áldozataikat. Az emberkereskedelem elleni kormányzati ügynökség adatai szerint Bukarestben és környékén az elmúlt két évben tízszeresére nőtt az emberkereskedelem áldozatainak száma. 
A hazai régiók közül vezető helyen áll Temes és Ialomiţa megye is, ahol évről évre megkétszereződött, illetve megháromszorozódott az áldozatok száma.
George Eremia, az ügynökség egyik illetékese szerint az emberkereskedők gyakran az áldozatok rokonai vagy hozzátartozói. Tavaly 14 olyan esetet jegyeztek, amikor az áldozat és az őt behálózó személy első fokú rokon volt, 42 esetben pedig élettársi viszonyban éltek. Az ügynökség 830 áldozatot azonosított, de számuk a hatóságok feltételezése szerint jóval magasabb. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató