Az esküdtszékről pró és kontra (II. rész)

Az amerikai jogrendszer jól ismert és alapvető jellegzetessége az esküdtszékek általi bíráskodás. Ez egy alapvető alkotmányos jog, amelyet az Amerikai Egyesült Államok alkotmányának 6. sz. kiegészítése garantál. Természetjogi szempontból elemezve normálisnak is fogható fel, hogy egy közösség valamely tagját, amennyiben az a közösség érdekei ellen vét, annak tagjaiból származó tanács (esküdtszék) ítéljen el. Az esküdtek száma 12 kell legyen, de az amerikai bírósági joggyakorlat szerint mindenképpen minimum 6 személy kell az esküdtszékben részt vegyen. Mivel ez egy alkotmányos jog, annak kedvezményezettje, a vádlott lemondhat erről a jogáról, ehhez viszont az ügyészség beleegyezése valamint a bíróság jóváhagyása szükséges. Az esküdtszék felállása az illető állam (state) vagy körzet (district – ebből 1-től 4-ig van minden államban) közössége szempontjából reprezentatív kell legyen. Az esküdtszék tagjait diszkrimináció nélkül kell kiválasztani, ugyanakkor tiszteletben kell tartani a vádlott független és részrehajlásmentes igazságszolgáltatáshoz való jogát. Ez nem mindig egyszerű, hiszen például egy faji okokból elkövetett bűncselekmény esetében ha az esküdtszék minden tagja egy fajhoz tartozik (történetesen a szóban forgó faj fekete, fehér, esetleg indián) és az adott közösség szempontjából ez reprezentatív, akkor nehezen érvényesíthető a független és részrehajlásmentes bíráskodás követelménye, hiszen már alapból részrehajlóak lehetnek az esküdtek. Az állami törvények szerint a diszkrimináció tilalmát korlátozzák bizonyos esetekben, ezért bizonyos kategóriájú személyek nem lehetnek az esküdtszék tagjai, például ügyvédek, lelkészek, büntetett előéletűek stb. Amennyiben a vádlott nem mond le erről az alkotmányos jogáról – hogy esküdtszék döntsön fölötte –, a büntetőügyekben az esküdtszék feladata a tényállás tisztázása, illetve a vádlott bűnösségének 

(„guilty”) vagy „nem bűnösségének” („not guilty”) (ártatlanságának is lehet mondani, de a szigorú jogi terminológia szerint így kell fordítani) a megállapítása. Amennyiben a vádlottat bizonyos jogszabályok megsértésével tévesen nyilvánították bűnösnek, a bíró módosíthatja az esküdtszéki döntést, viszont fordított esetben, amikor nem állapították meg a bűnösségét, a bíró nem módosíthatja az esküdtszék verdiktumát. A bíró az esküdtszék munkáját általános jogi jellegű tanácsokkal segítheti (felvilágosítja őket az alkalmazandó jogszabályokról, bizonyítási eljárásról, ártatlanság vélelméről), de ezek csak jogi-technikai jellegű tanácsok lehetnek. Az esküdtszék tanácskozása titkos, döntésüket pedig egyhangú vagy többségi szavazással hozzák meg, az illető állam vonatkozó törvényi rendelkezései alapján. Miután a döntés megvan, amely, mint mondtuk, csak a tényállásra vonatkozik, valamint a bűnösségnek vagy annak hiányának megállapítására, a bíró az esküdtszék döntése alapján meghozza a tulajdonképpeni jogi ítéletet, kiszabva az esetleges büntetést is. Amennyiben az esküdtszék nem tud döntést hozni, a bíró feloszlathatja az esküdtszéket, és újratárgyalásra tűzi ki az ügyet. Nagyon fontos különbséget tenni az úgynevezett nagyesküdtszék és a bírósági esküdtszék (trial jury) között. A nagyesküdtszék (grand jury), amely 23 tagból áll, tulajdonképpen a vádhatóság és az ügyészség része (természetesen nem intézményes szempontból), és annak irányítása alatt működik. Feladata annak megállapítása, hogy az ügyészség emeljen-e vagy ne vádat egy bizonyos személy ellen. A bírósági esküdtszék, amelyről az előzőekben beszéltünk, teljesen más szerepet játszik, független, és a bűnösség vagy annak hiányának a megállapítása a szerepe. A nagyesküdtszék országos – szövetségi – szinten is létezik. Az ügyészek általában tesztként is használják a nagyesküdtszéket, ugyanis nyilvánvaló, hogy amennyiben 23 személy úgy látja, hogy nem szükséges vádat emelni, valószínű, hogy a végső döntés is felmentő. Mégis az ügyész akár a nagyesküdtszék döntése ellenére is vádat emelhet, amennyiben nem ért egyet annak döntésével.

Az esküdtszéki rendszer mellett is, ellene is több érv szól, illetve fogalmazódott meg a szakirodalomban. Ezek – a teljesség igénye nélkül – a következők, először felsorolva a mellette szólókat. Az egyszerű embert jobban érdekelné az igazság felderítése, hiszen ez nem lenne egy rutin szakmai feladat számukra, ezért jobban figyelnének, illetve igyekeznének helyes döntést hozni a későbbi lelkiismeret-furdalás elkerülése végett, ugyanakkor a bíró is nagyobb figyelmet fordítana az ügyre, hiszen egy több személy által hozott döntés és lefolytatott eljárás mindig legitimebb. Ugyanebből az okból nőne a döntés legitimitása, hisz az nem egy ember döntése, illetve több emberről nehezebben elképzelhető, hogy részrehajló volt vagy megvesztegették, főleg, hogy az esküdtszék általában súlyosabb büntetőügyekben dönt, ahol a korrupció veszélye is kifejezettebb.

Ugyanakkor a következők szólnak az esküdtszék ellen: az esküdtek nem szakemberek, nem ismerik a törvényeket, ezért rossz döntéseket hozhatnak. Az ártatlanság vélelme nem érvényesülne megfelelő mértékben, hiszen a vádlottat máris bűnösnek fognák fel („biztos csinált valamit, másképpen nem lenne eljárás ellene” hozzáállás). Ez a hozzáállás a román társadalomban – és nem csak – is mélyen gyökerezik, még Ceauşescu is azt mondta, hogy ártatlan ember után nem nyomoznak, illetve a jelenlegi DNA-csörte által kiváltott reakciók is ezt támasztják alá. Másik ellenérv, hogy az esküdteket egyénileg könnyebben lehet befolyásolni, éppen azért, mert nem szakemberek, illetve könnyebben meg lehetne őket vesztegetni vagy fenyegetni. Anyagi szempontok is érvényesülnek, hiszen az esküdtszéki rendszer drága, az esküdteknek napidíj, szállás, szállítás és étkeztetés jár. 

Gogolák H. Csongor ügyvéd

office@gogolak.ro