Az értékpapírokról (I.)

Érdekes módon a romániai köztudatban, amennyiben nem cégtulajdonosokról van szó – sőt, sokszor még ezek esetében is –, az értékpapírok fogalma és használata nem közismert, illetve lényeges dolgok ezekkel az eszközökkel kapcsolatosan nem ismertek. Az átlagember maximum annyit tud ez ügyben, hogy léteznek az úgynevezett részvények, amelyeket anno domini kapott az állami vállalatok átalakítása után – pl. Marosvásárhelyen a régi tejgyár után –, de profitot belőle nem igazán látott, viszont azt is tudja, hogy egy jelenleg divatos témára hivatkozzunk, hogy ellenben Soros György – és természetesen más befektetők is – a tőzsdén ugyancsak részvényekkel történő üzleteléssel csinos haszonhoz jutott és jut jelenleg is.

Jogi szempontból az értékpapír olyan okirat, amely úgy testesít meg jogosultságot, követelési jogot, hogy annak átruházásához a papír átadása, érvényesítéséhez annak birtoka szükséges. Az értékpapírban a jog és okirat egységgé válik, mondhatnánk kissé plasztikusabban azt is, hogy a jog mint fogalom materializálódik. 

Az értékpapírokat több szempont szerint lehet osztályozni. Tartalmuk szerint három típusú értékpapír van. Az első a pénzkövetelést megtestesítő értékpapír (idegen váltó – cambie, saját váltó – bilet la ordin és a csekk – cec), az értékpapírok alapvető formája, és amelyre leginkább talál az értékpapírok fenti általános meghatározása. A második típus a meghatározott mennyiségű árura jogosító értékpapír (például a közraktári árujegy). 

A harmadik típus a komplex jogokat biztosító értékpapír (például a részvények – acţiuni –, amelyek az osztalékhoz való jogot, szavazati jogot, ellenőrzési jogot stb. biztosítanak a részvénytársaságban, vagy a kötvények – obligaţiuni –, amelyek szintén lehetővé teszik a kötvénykibocsátó tevékenységének bizonyos mértékű befolyásolását). A jelleg szerint való osztályozás alapján vannak fizetésre szolgáló értékpapírok (idegen váltó, saját váltó, csekk) és befektetési hitelezési eszközként szolgáló értékpapírok (részvény, kötvény). Ezeket a különböző típusú értékpapírokat nehéz egységes értékpapír-fogalom alá befoglalni. Ezért például a francia jogban két csoportot különböztetnek meg: az effets de commerce fogalma alá a váltót és a csekket sorolják be, a valeurs mobilieres a tőkepiaci tömegpapírokat (részvény, kötvény) jelöli. Tekintettel arra, hogy a román jog elsősorban francia mintákat követ, ez a kettős osztályozás Romániában is tükrözi a jogi valóságot. 

A forgalomképességük szerint vannak bemutatóra szóló, rendeletre szóló és névre szóló értékpapírok. A bemutatóra – prezentare, la purtător – szóló értékpapír megnevezi a kötelezettet, anélkül, hogy megnevezné a jogosultat. Az ilyen értékpapírok forgalma egyszerű átadásuk révén valósul meg, jogosult az a személy, aki az értékpapír mint ingó dolog felett rendelkezni illetékes. A rendeletre szóló értékpapír megnevezi a kötelezettet és az első jogosultat. A rendeletre szóló értékpapír forgalma a jogosultnak az értékpapírra felvezetett nyilatkozatával valósul meg, ez a forgatmány (gir) nevet viseli. Az értékpapír egyszerű átadása nem elegendő. A névre – nominal – szóló értékpapír esetében is fel van tüntetve a kötelezett és az első jogosult neve. Engedményezésükhöz azonban nem elegendő a jogosult nyilatkozata, ugyanis (általában) a kötelezett közreműködése is szükséges, vagy a törvény speciális eljárást szabályoz (a névre szóló részvények esetében). 

Az idegen váltó szabályozása Romániában a két világháború közötti időszakban történt meg, a ma is hatályos, utólag módosított 1934. évi 58. törvénnyel. A törvény az 1930. évi genfi váltójogi egyezmény alapján készült el. Az idegen váltó (cambie) kiállítója (trăgător) arra szólít fel egy név szerint megjelölt személyt, a címzettet (tras), hogy meghatározott pénzösszeget fizessen egy harmadik személynek, a kedvezményezettnek (beneficiar), határidőre vagy annak rendeletére. Tehát az idegen váltó minimálisan három személy részvételét feltételezi, és két jogviszonytípust. Az elsőt az eredeti jogviszonyok képezik, amelynek alapján kiállították az idegen váltót (például: A tartozik B-nek, C tartozik A-nak: A idegen váltót fog kibocsátani annak érdekében, hogy C fizessen B-nek). A második típust a váltójogi viszonyok alkotják, amelyek függetlenek az eredeti jogviszonyoktól, csak az értékpapírba foglalt jogra vonatkoznak. A váltójogviszonyoknak, függetlenül az eredeti jogviszony jellegétől, mindig kereskedelmi jellegük van (objektív kereskedelmi cselekmény); az idegen váltó ezért absztrakt értékpapír. Jelen anyagban felhasználtuk dr. Veress Emőd egyetemi tanár vonatkozó munkáit. 

(Folytatjuk)

Gogolák H. Csongor ügyvéd

office@gogolak.ro