Az erdélyi népviseletek (14.)

Nyárádszentimre a Kis-Nyárád völgyében fekszik. A férfiöltözethez fekete kalap tartozott árvalányhajjal, de a legények katonasorozáskor bokrétát is kaptak a szeretőjüktől, melyen az árvalányhajak között apró gyöngyök és művirágok is voltak.

Fiatal férfi ujjasban – Losonczi Noémi felvétele a nyárádszentimrei néprajzi gyűjteményéből

Nyárádszentimre a Kis-Nyárád völgyében fekszik. A férfiöltözethez fekete kalap tartozott árvalányhajjal, de a legények katonasorozáskor bokrétát is kaptak a szeretőjüktől, melyen az árvalányhajak között apró gyöngyök és művirágok is voltak (készen vették a leányok a szeredai sátrakból). A férfiing vállban, csuklónál bőven ráncolt hasított ing, melynek hóna alá pálhát tettek, s hossza tenyérnyivel a derékon alul ért. A mellhasítékot kétfelől négy+négy apró lerakás díszítette, s keresztpánt zárta le, a mandzsetta háromujjnyi széles volt, s három gombbal csukódott. A XX. század elején mindenki fekete színű lájbit varratott, fekete zsinórral díszítve, később divatba jött a legények piros háziszőttes lájbija fekete zsinórozással. Ez tulipános, kitűrt gallérján és a mellén vitézkötéssel, a háta közepén fejjel lefelé lógó tulipánmintájú volt, s a derékpántja hátul is zsinórral összekötve. A faluban csak egy-két lájbi készült zölddel zsinórozva. A harisnyát Kibéden dürückölték, s a legrégibbek, a legöregebbeké még nyáron is használatban maradtak. A fiatalokét (35-40 éves korig) kék szegéllyel és zsinórral díszítették, s a zsebfedő széle is kék színű volt, de az idősebbek csak fekete színű díszítést használtak. A lájbin viszont sohasem volt kék zsinór. Az 1930-as évektől kezdtek a fiatalok priccsesnadrágot viselni. Ezt is házilag szőtték, világosabb-sötétebb szürke színben, fenyőágas, ponyvahímes szövésmintával. A ponyvahímes a ponyvasátor mintáját követte, slégen látszottak rajta az ormók, de a ványolásban az ormók „meglomosodtak”, s egybeolvadtak a szövésben. Az ujjas is háziszőttes ványolt posztó, bélése szibilből készült télire, hogy jó meleg legyen, de volt, aki selyembélést is borított rá. Az ujjast művészien zsinórozta, akárcsak a harisnyát, a környék híres szabómestere, a most 84 éves Kovács Béni. A legkeskenyebb fekete zsinórt üzletből vette, s feleségével, Klára asszonnyal együtt ujjaikkal láncolták a mester által tervezett, papundeklire rajzolt mintákat. A lájbira vékonyabb zsinór kellett, egy szálból, s az ujjas karján és zsebén is ilyen volt. A kabát elejére 2x2 szálból vastag zsinórt sodortak. Mikor nem lehetett zsinórt kapni, a mester cipőfűzőt használt nyersanyagnak a zsinórozáshoz. Szenvedélye volt a zsinórkészítés, a szeredai és környékbeli népi együttesek és magánszemélyek is nála rendelték a díszítést, még a kabát fagombját is zsinórral vonta be, s ehhez gomblyukat vágott a kabátra, mindig kötelezően páratlan számút.

A régi lábbelit, a bocskort a ma is élő 90 éves Kacsó Sándor készítette gumiból vagy bőrből, csak férfiak rendelésére. Ezt a munkához a bakancs cserélte fel, majd férfiak és nők egyaránt csizmát készíttettek az utolsó 50-60 évben, ki-ki a „módja” szerint, 600-700 vagy 800 lejért. Híres csizmadiamesterek voltak a faluban Pál Péter, Seprődön Kálmán György, de a szeredai vásárból is megvehették. Kemény szárú bokszbőr csizmát viseltek a férfiak (a nőké puha szárú volt). Nyáron a mezőre pampóból készült bőrtalpas lábbelit viseltek.

A viselőkabátot „kombinált kabátnak” nevezték, mert a hónaljáig posztóból, s a hónaljtól vállig bársonyból varrták, vastagon bélelve, munkába járni. A bőrholmik közül lájbit viseltek férfiak is, s nők is, körben keskenyen prémszegéllyel díszítve, de a mellén, nyakán is más-más dísz volt. 1958-60 között már derékig érő, háromnegyedes hosszúságú bundás kabátot hordtak a férfiak. A faluban szűcsmester nem volt, máshol varratták, s nem díszítették. Az 1920-30-as években téli hidegben szokmányt, lábszárközépig érő posztókabátot vettek fel.