Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Adatközlőim bemutatták a színes, hangulatos jobbágytelki női viseletet is, melyet magam is többször láttam 1980 óta, s melynek nagyon szép darabjai láthatók a római katolikus egyház épületében 2004-ben berendezett 5 szobányi néprajzi múzeum tárgyai között, megőrizve a falu múltját, hagyományait Mihály József plébános egyházi támogatásával, amely dicséretes és példamutató lehet minden falu számára. A leányok 1948-ig megőrizték az ún. „magyar világban” készített piros gyöngyös pártát, s máig viselik a csőszleány-öltözethez, ami viszont nem tartozik a népviselethez. Hajukat két ágba fonták, s hétköznap koszorúba tűzték fel, szép szalagcsokorral. Az asszonyok a kontyoláskor használtak főkötőt (az idősek nagyanyja), ezt eltették az esküvő után, többé nem viselték öregkorukig, amikor „kontyos-kendővel” jártak. Színe fekete volt, rózsák díszítették, s elöl szalaggal kötötték meg. A fejkendőt üzleti szövetből szabták ki, s rózsás, csíkos, fenyőágas apró mintákat hímeztek rá tüdőszínű, rózsaszín, zöld és sötétbarna selyemmel, kézi hímzéssel. A mintákat a régebbiekről indigóval másolták le. Az ing nyaka tászlis, később divatba jött a galléros ing is, csipkeszegéllyel. Ezt az inget hátul gombolták be, a hasítéka nem látszott, elöl bőven ráncolva, s a válla alá, a hónaljba pitykét varrtak be, hogy a karjukat könnyen mozgathassák. Hosszú, bő ujja vagy fodorral, vagy keskeny, gombos mandzsettával csukódott. A fodrosnak csipke volt a szélén, s gumiba húzták. A lájbi eredetileg gyöngyös, a nagyanyák tulipános, hereleveles, zsinóros lájbit viseltek. Később a hímzett lájbi jött divatba és a zsinórozott. A gyöngyöst flitterrel is díszítették, de ezt is gyöngynek nevezték. A lájbi színének találnia kellett a szoknyáéval, zöld szoknyához például piros bársonylájbi talált. A 40 éves asszony világoskék lájbit vett fel fekete gyönggyel, vagy feketét zöld vagy barna gyönggyel díszítve, az idősek csak sötétkéket vagy feketét. A szoknya is háziszőttes, gárníros, felül szűk, lennebb bővebb, s alul, lábszárközépig fekete bársonnyal szegve, cakkozva. A fiatalok színe a piros, keskeny fehér csíkokkal, három fekete szállal beleszőve. A sötétzöld sötétszürkével, a világosbarna sötétbarnával volt összeszőve. Az idők folyamán a szoknya megrövidült. Az ünneplő kötény fehér selyem vagy gyolcs volt, levasalt lerakásokkal. A XX. század elején csipkével varrták körbe, s elöl az aljára három hajtást varrtak dísznek. A kötényt csak az 1970-es évektől kezdték hímzéssel is díszíteni, száröltéssel, töltéssel, boszorkányöltéssel, láncöltéssel, néha keresztszemmel is. A minta a kötény alján 8-10 centiméterre két hajtás közé került. A 40 éven felüliek nem viseltek hímzett kötényt, csak hajtásost, sötétzöld, barna anyagból készítve. Karatlan inget vettek a felsőtestükre (ez térdig ért) gyolcsból, 3 hajtással, s egy alsószoknyát két fodorral, csipkével, stikkolással az alján, hogy a szoknyát kitartsa körben. Száras cipőt, nyáron félcipőt viseltek, s itt a leányok is hordtak csizmát ünnepi alkalmakon, hideg időben. A II. világháború után a vőlegény rendelte meg a menyasszony cipőjét, s a leány vőlegényinget adott helyette cserébe. Ma a helybeli tánccsoport a hagyományos viseletet használja.
tászli = fodor bevarratlan lerakásokból
pityke = hónaljék, pálka
gárníros = menedékes
hajtás = szegő, ujjnyi széles levarrott rakás