Az EMNT–Maros koszorúzással emlékezett

In memoriam fekete március

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete és a Sütő András Baráti Egyesület a marosvásárhelyi fekete március 30. évfordulóján március 20-án a katolikus temetőben megkoszorúzta Cseresznyés Pál sírját, majd a református temetőben Jakabffy Attila és Sütő András sírját (fotó). Mindhárom sírnál imát mondtak.

A fenti szervezetek a marosvásárhelyi fekete március 30. évfordulójára In memoriam fekete március címmel rendezvénnyel készültek, ami a koronavírus-járvány miatt elmaradt. Eredetileg bemutatásra került volna egy dokumentumfilm-összeállítás. Az akkori eseményeket Formanek Ferenc, a Vatra Românească által 1990. március 15-én lemondatott szatmári alelnök, Smaranda Enache, a Pro Europa Liga társelnöke, Anca Şincan történész, Tőkés László, az EMNT elnöke és Kincses Előd, a fekete március krónikása idézte volna fel. 

Mi is törént 1990 márciusában? 

Köztudott, hogy 1990. március 19. és 21. között magyarellenes pogrom zajlott le Marosvásárhelyen. Az akkori események megváltoztatták nemcsak a város életét, de a románok és magyarok 1989-es forradalom óta egymáshoz közelítő viszonyát is. 

1989 végén győzött a forradalom, és a kommunista rendszer megbuktatásáért vállvetve harcolt a román és a magyar lakosság, azt hitte mindenki, eljött a megbékélés ideje. Ám pár héttel a Ceauşescu házaspár kivégzését követően kiújult az ellenségeskedés. A Vatra Românească megalakulásával felerősödtek a román nacionalista hangok. Ion Iliescu februárban már nyíltan a magyar szeparatizmus veszélyéről beszélt, és arról, hogy a magyarság Erdély Magyarországhoz csatlakozását szeretné elérni.

Február 10-én Sütő András felhívására a magyarok némán, gyertyával és könyvvel a kezükben vonultak fel a városban az anyanyelvi oktatásért. Válaszul a Vatra március 4-i gyulafehérvári nagygyűlésén éles kirohanások hangzottak el az erdélyi magyar vezetők ellen, elutasították az anyanyelvi oktatást, nyíltan uszítottak a magyarok ellen. Március 15-én megzavarták a magyarok megemlékezéseit, négy nap múlva pedig elszabadult a pokol Marosvásárhelyen. 

A Vatra vezetői azzal, hogy a magyarok verik a románokat, feltüzelték a környék románságát, akik bevonultak Marosvásárhelyre, törtek-zúztak: március 19-én a román tüntetők a várost járva leverték a magyar feliratokat, betörték a magyar boltok kirakatát, majd az RMDSZ-székházba menekült magyarokra rá akarták gyújtani a padlást. A kiérkező rendőrség és katonaság vezetője, Ioan Judea ezredes védelmet ígért a magyaroknak, ám amikor azok lejöttek a padlásról, tétlenül nézte, hogy a megvadult románok botokkal, láncokkal összeverték őket. Sütő András a fél szemére megvakult, több bordája eltört. 

Március 20-án hatalmas magyar tömeg érkezett Marosvásárhely főterére, és elkezdtek gyülekezni a románok is. A két csoportosulás közé felálltak a hadsereg tankjai, de amikor összecsapásra került sor, a katonák nem avatkoztak be. Az események akkor durvultak el ismét, amikor délután a rendőrség biztosítása és felvezetése mellett megérkeztek a fejszékkel, botokkal, kaszákkal felfegyverzett Görgény-völgyi és libánfalvi románokkal teli buszok, áttörték a katonai kordont, rárontottak a magyarokra. A csata kimenetelét este a hidegvölgyi cigányok döntötték el a magyarok javára. 

A rendet végül március 21-re sikerült helyreállítani, miután megérkeztek Marosvásárhelyre a román hadsereg elit ejtőernyősei és gyalogosai. A hatóságok rendkívüli állapotot hirdettek, a történteket kivizsgáló parlamenti bizottság jelentése 190 román és 88 magyar sebesültről, 3 román és 3 magyar halottról tett említést. A későbbiekben több mint negyven embert ítéltek el, de közülük csak kettő volt román. A legsúlyosabb ítéletet, tíz évet Cseresznyés Pál kapta 1992-ben – ebből hatot le is kellett ülnie –, mert megrugdosta a Marosvásárhelyre felfegyverzett román parasztokat beszállító akció egyik szervezőjét, Mihaila Cofariut.

A román és a magyar lakosság körében a bizalmatlanság, a gyanakvás, a félelem lett úrrá. Az események gazdaságilag is visszavetették a várost. 

Az összetűzéseknek 5 halálos áldozata és kb. 300 sebesültje volt. A halottak: Gémes István, Csipor Antal, Kiss Zoltán, Teodor Rusu, Victor-Simion Frandeş. 

Az események után Marosvásárhely lakossága drámai módon csökkent, számos magyar ember Magyarországra telepedett át. A 2002-es népszámlálás szerint kb. 15.000-rel fogyott a város lakossága 1990-hez képest. Azóta a magyarság már csupán kisebbséget alkot a városban. 

Az események igazi kivizsgálása a mai napig nem történt meg.