2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az EMNP elnöksége nem fogadta el Toró és Szilágyi lemondását

Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöksége tegnapi ülésén úgy döntött, hogy nem fogadja el Toró T. Tibor elnök és Szilágyi Zsolt alelnök felajánlott lemondását.

Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöksége tegnapi ülésén úgy döntött, hogy nem fogadja el Toró T. Tibor elnök és Szilágyi Zsolt alelnök felajánlott lemondását. Ugyanakkor bejelentették, hogy az elnökválasztás második fordulójában Klaus Johannist támogatják, és erre biztatják az erdélyi magyarokat is.

Az elnökségi ülés döntéséről Zakariás Zoltán, az EMNP választmányának elnöke tájékoztatott. Elmondta, megállapították, hogy az a döntésük, miszerint a Néppárt államelnökjelöltet állít Szilágyi Zsolt személyében, jó döntés volt, mert bár az elért szavazatszám várakozáson alulinak bizonyult, a kampány alatt a Néppárt programja szerinti üzenetet sikerült átvinni: bemutatták Románia átalakítási tervét a modern európai regionalizmus és föderalizmus elve alapján, képviselték a magyarság többszintű autonómiaigényét, és kiemelték Székelyföld területi autonómiájának szükségességét az SZNT tervezete által fémjelzett egységes mozgalom keretében.

Az elnökség nem fogadta el Toró T. Tibor és Szilágyi Zsolt felajánlott lemondását, megállapítva, hogy a felelősség közös. Úgy döntött, hogy november 30-ára összehívja a párt országos választmányát, elrendeli az általános tisztújítást, és 2015. február 28-ra rendkívüli országos tisztújító küldöttgyűlést hív össze, majd az új csapattal készülnek a 2016-os helyhatósági választásokra.

 

Klaus Johannist támogatják a második fordulóban

Szilágyi Zsolt alelnök bejelentette, a Néppárt Klaus Johannist támogatja a második fordulóban. Az EMNP a szavazáson való részvételre buzdítja a magyarokat. Igen Erdélyre! Igen az erdélyi jelöltre! címmel közleményt is kiadtak, amelyben egyebek mellett kijelentik: „nem támogatunk olyan jelöltet, aki magyar- és kisebbségellenes, és a történelmi régiók ellen politizál. Az első forduló eredménytérképe is kirajzolta, hogy Romániában az erdélyi értékek megerősítésére van szükség. A második forduló tétje: a korrupció útján tovább balkanizálódik, vagy az erdélyi értékek mentén fog megújulni az ország”. A sajtótájékoztatón jelen volt Toró T. Tibor, az EMNP elnöke, Zatykó Gyula, Benedek Erika és Papp Előd alelnökök.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató