Az elévülésről és az elbirtoklásról (I.)

A mindennapi életben a jogok és érdekek sokszor összeütközésbe kerülnek. Amennyiben ezen konfliktusok békés megoldása nem lehetséges, a vitás felek a bíróságon kérhetik a konfliktusos helyzet feloldását. Itt viszont az a frusztráló helyzet jelenhet meg, hogy a bíró, anélkül, hogy érdemben döntene az ügy lényegéről, vagyis arról, hogy kinek van igaza, az ügyet elutasítja elévülés, megkésettség címén. Mi is az elévülés, és miért jelent meg ez a polgárjogi intézmény?

Az elévülés (románul prescriptie) jogi szankció, amely a jog tulajdonosának passzivitását szankcio- nálja, ugyanis a jog, pont úgy, mint a társadalmi viszonyok, végső soron dinamizmust feltételez. Ugyanakkor az elévülés bizonyos, állandóságot felmutató helyzeteknek jogi következményt származtat.

A fenti meghatározásból következik, hogy az elévülésnek elsősorban egy negatív – eljárásjogi értelemben jogvesztő –, másodsorban egy pozitív, jogszerző hatása van. Első esetben beszélünk a tulajdonképpeni elévülésről (prescriptie), második esetben bizonyos területeken beszélhetünk jogszerző hatásról, ami a tulajdonszerzés területén jelenik meg (uzucapiune). Ez utóbbiról a későbbiekben fogunk részletesebben beszélni. 

Alapesetben az elévülés azt jelenti, hogy bizonyos jogot egy meghatározott időn belül kell érvényesíteni és gyakorolni, másképpen elévül, és habár nem szűnik meg, az állami kényszerítő erőt, amely általában a bírósági perekben nyilvánul meg, nem lehet már segítségül hívni, az ügy megkésetté válik. Konkrét példával lehet nagyon egyszerűen illusztrálni: amennyiben egy hitelező nem kapja vissza a határidő leteltével a kölcsönt, természetesen perelheti az adóst a kölcsön megfizetéséért. Amennyiben viszont a pert nem indítja el a törvény által meghatározott időn belül, a jog elévül. Ez után az idő után hiába nyújtja be a peres keresetet a bíróságra, azt a bíróság hivatalból vagy az adós – alperes kérésére visszautasíthatja mint elévültet (cerere prescrisa). Ez nem jelenti azt, hogy a hitelező alanyi joga, a hitele visszafizetéséhez kötődő joga megszűnt vagy elveszett, az megmarad, csak azt jelenti, hogy ennek érvényesítéséhez nem folyamodhat bírósághoz. Ebből következik az is, hogy amennyiben az elévülési idő után az adós teljesíti fizetési kötelezettségét, a fizetés érvényes, hiszen érvényes adósságot egyenlít ki, azt visszakérni nem lehet olyan alapon, hogy a követelés elévült. Ez a példa az elévülés jogvesztő hatását mutatja. Ugyanakkor létezhet egy jogszerző hatás is, így például az első látásra különösnek tűnő, de a gyakorlatban sokat használt, az ingatlanok – és nem csak – tulajdonjogára használt elbirtoklás (uzucapiune) intézménye az iskolapéldája a jogszerző hatásnak. Ennek alapján, ha nagyon leegyszerűsítjük ezt a fogalmat: ha elég hosszú ideig használ egy birtokos egy ingatlant, a birtokjog tulajdonjoggá válhat. 

Az elévülés a jog minden területén létezik, így például a büntetőjogban is. Ennek alapján egy bűncselekmény elkövetéséért eljárást indítani csak egy bizonyos ideig lehet. Ugyanígy a büntetőeljárásban hozott ítéletet is csak egy bizonyos ideig lehet végrehajtani. Jellemzően, a büntetőügyekben, mivel közérdekről van szó és nem magánérdekről, a fenti elévülési idők sokkal hosszabbak, mint a polgárjogban.

Az elévülési és az elbirtoklási időt illetően az általános és leggyakrabban használt elévülési időt fontos megjegyezni, ez a román polgári törvénykönyv szerint 3 év. Vagyis, ha leegyszerűsítjük, akkor pénzt visszakérni bíróságon csak három évig lehet. Ezen az általános elévülési időn kívül az érvényesíteni kívánt jog természetétől függően más, rövidebb vagy hosszabb elévülési idők is léteznek.

Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy nem minden jog évül el, vannak bizonyos jogok, amelyek nem évülnek el. Ezek közül elsősorban meg kell jegyezni a tulajdonjogot, amely alapesetben, a törvény által szabályozott kivételek mellett, nem évül el, bármilyen hosszú ideig nem gyakorolták. Ugyanakkor léteznek más elévülhetetlen jogok is: azok, amelyeket jogszabály minősít elévülhetetlennek (pl. a fentebb említett tulajdonvisszaszerzési jog – drept de revendicare –, amelyet a Polgári törvénykönyv 563. paragrafusa minősít elévülhetetlennek). Akkor is elévülhetetlen jogról beszélünk, amikor a jog gyakorlását természeténél fogva nem lehet időben korlátozni. A nem anyagi természetű (drept nepatrimonial), személyi jogok (becsülethez való jog) alapesetben elévülhetetlenek. A jogok megállapításával (acţiune în constatare) kapcsolatos bírósági eljárások nem évülnek el. Ezekben az eljárásokban nem egy jogot hoz létre a bíróság, hanem csak megállapítja annak létrejöttét vagy létezését (alapszabály, hogy megállapítási keresetet nem lehet beadni, amennyiben egy joglétrehozási vagy jogérvényesítő keresetet be lehet adni. Tehát nem lehet azt kérni a bíróságtól, hogy állapítsa meg, hogy az adós tartozik, azt viszont lehet kérni, hogy kötelezze az adóst az adósság megfizetésére). Elévülhetetlen a jogi iratok abszolút semmisségét (nulitate absoluta) megállapító bírósági kereset (pl. egy irat abszolút semmisségét erőszak okán megállapító bírósági keresetet bármikor lehet indítványozni). Ez a kitétel vonatkozik a hagyatéki bizonyítványok (certificat de moştenitor) abszolút semmisségének megállapítására, amennyiben ebben az eljárásban a hagyaték összetételének megállapítását kérik (hogy milyen vagyontárgyak, valamint jogok és kötelezettségek alkotják a hagyatéki állagot), vagy az örökség elosztását indítványozzák. Viszont ennek a semmisségi keresetnek előfeltétele, hogy a hagyatékot törvényes időben fogadják el (acceptarea succesiunii) ami az új Polgári törvénykönyv szerint egy év az örökhagyó halálától számítva (a régi Polgári törvénykönyvben ez 6 hónap volt). Az állami köztulajdon (dreptul de propietate publică) is elévülhetetlen, ezt soha nem lehet elbirtokolni. 

(Folytatjuk) 

Gogolák H. Csongor ügyvéd

office@gogolak.ro