Ilyenkor, tavasszal önkéntelenül is fogyókúrázni kezdünk,
elvégezzük a tavaszi nagytakarítást, kipakoljuk a szekrényeket, kiszellőztetjük az ágyneműt, lomtalanítjuk a pincét, a padlást, megmetsszük a fákat, kigereblyézzük a kert legrejtettebb zugát is, és kidobunk mindent, amit addig őrizgettünk. Vajon ilyenkor miért esik ez ennyire jól?
Tavaszi szél vizet áraszt, de a természet még mindig csak kivár. Ha megnézzük a magyar néphagyományt és a körülöttünk élő népek tavaszi szokásait, ez az időszak tele van a megtisztulás és az újjászületés rítusaival, és mintha maga a természet is a tisztogatással lenne leginkább elfoglalva. Olvad a hó, fújnak a böjti szelek, áradnak a folyók, és korhad minden, ami a tavalyi vegetációból élettelenül megmaradt. Jóllehet már feszülnek a rügyek, melegszik a levegő, a természet még mindig a tavalyi év maradékát tisztogatja. És így tettek a régi emberek is – a testük és a lelkük együtt tisztult a határral.
Ez a hatalmas testi-lelki lomtalanítás a farsanggal kezdődött, amikor az emberek maskarába, jelmezbe öltöztek. Az álarcról azt véljük, hogy eltakarja viselője arcát, elfedi identitását, el lehet rejtőzni mögötte. Ám a maszknak van egy másik jellemzője is: megmutat belőlünk valamit. A természetközeli népek farsangjai érdekes módon sokkal vadabbak, naturalisztikusabbak, néha kifejezetten mocskosak, obszcénok is voltak. A farsangi hagyományok tele vannak olyan szokásokkal, amelyek középpontjában a szexualitás, a gúnyolódás, a szentségtörés, a testiség, néha szinte állatias közönségesség áll, tréfás, de a legszókimondóbb formában. Hogy miért? Mert a léleknek szüksége van erre is, különösen akkor, amikor új életre készül. A farsang a lelki nagytakarítás egyik legmagasztosabb lelki időszaka, hiszen nem lehet úgy nagytakarítani, hogy ne húznánk ki a fiókokat, ne borítanánk ki mindent a szoba közepére, ne tárnánk szélesre az ablakokat. Hogy ez mocskos látvány? Persze hogy az. Éppen ezért kell nagytakarítani. A természethez közel álló népek tehát a vegetáció „feltámadása”, virágba borulása előtt takarítottak, „méregtelenítettek”. Kifelé fordították, ami belül volt, megjelenítették, tudatosították lelkük azon aspektusait, amelyek erkölcsi szempontból talán lefelé húzták őket, de amiből óriási erőt tudtak meríteni, és aztán elengedték, mintegy kimosták magukból. Nem megtagadták és elhazudták, hanem felvállalták, lényük integráns részeként tekintettek rá, s ezáltal ki is oldották, kívülre tették magukból az ördögöt, az állatot, a bolondot, a bűnözőt, az eszét is elivó senkiházit. Mivel pedig mindezt rítusok formájában tették, megélhették, hogy ezek az impulzusok bennünk vannak ugyan, de mi uraljuk őket. Játszhatunk velük, nevetni, mulatni tudunk rajtuk, táncolni lehet velük, óriási erőt lehet belőlük meríteni. Esetenként sok szorongásoldót, fájdalomcsillapítót, antidepresszánst lehet velük megspórolni. És aztán jött a nagyböjt.
Az önmegtartóztatás, az aszketizmus, a visszatartás, a csend, a lélek tisztára söprésének ideje. Miután kipakoltuk a pincét, a kamrát, a padlást és a fiókokat, jöhet a tisztogatás, rendezgetés, elengedés, megkönnyebbülés, újrarendezés ideje. Amikor a férfi nem érint nőt, amikor nincs tánc és mulatozás, amikor a test nem a külvilágra figyel és azt emésztgeti, hanem pihen. Mélyen, nyugalomban pihen, amikor a lélek szeme az égre tekint, és csöndben, békében szemlélődik, amikor nem külsőkben él át hiányt, hanem belső mélységeiből és forrásaiból táplálkozik, és amikor a táplálék nem anyagi, hanem lelki. Ez a böjt. Nem éhezés, hanem csönd, befelé fordulás, béke, ima és annak tudása, hogy majd eljön a pillanat, amikor ebbe a csöndes, szűzi tisztaságba berobban a tavasz, a nyár, az új élet, amikor a férfiak újra érinthetik a nőket, és új élet fakad kívül is, belül is. Szakrális szinten ennek a lomtalanítás, méregtelenítés, megtisztulás utáni újjászületésnek az ünnepe a húsvét is. Hiszen a jézusi önfeláldozás nemcsak az áldozati bárány felajánlásának, hanem a bűnbak kiűzésének régi zsidó szokását is ismétli. A keresztény hit tanítása szerint Jézus magára vállalta az emberek bűneit, és önmaga elvesztése árán tisztította meg őket. Ezzel azonban le is győzte a halált, és feltámadt. Mint a természet is minden tavasszal: legyőzi a telet, a halált, és feltámad. Nem véletlenül került a húsvét ünnepe tavaszra, a természet föltámadásának katartikus idejére.
