2019. december 14., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Könyvbemutató és köralapítás

Kilencvennyolcadik alkalommal szervezte meg irodalmi színpadát a marosvásárhelyi Látó szépirodalmi folyóirat. Múlt hét szerdáján a G Caféban kettős eseményre került sor ugyanazon irodalmi est keretében: megalakult a Marosvásárhelyi Szépíró Kör, illetve bemutatták a lap főszerkesztője, az idén 60 éves Kovács András Ferenc Requiem tzimbalomra című verseskötetét. 

Kovács András Ferenc, Demény Péter és Szkárosi Endre
Fotó: Karácsonyi Zsigmond


A részt vevő szépszámú közönséget KAF üdvözölte, majd Szkárosi Endre, a magyarországi Szépírók Társaságának elnöke ismertette az új kör létrejöttét. – Egy olyan szervezetet működtetünk, amelynek négyszáz tagja van, és a magyar irodalom reprezentatív személyi hálózatát képezi. Egy ilyen agyvelőállomány és esztétikai birodalom szervezetét működtetni kihívás. Íróbarátaink dolgoznak, lapot szerkesztenek, de azon kívül, hogy Budapesten él a tagságunk fele, rengeteg tagunk van a magyar nyelvi térben. Azon tűnődtünk, hogy miért nem bátorítjuk őket, és velük együtt saját magunkat, hisz ezzel még többet ki tudnánk hozni magunkból. Ez okból született az elhatározás, hogy szépíróköröket alapítunk Magyarországon és a határokon túl. Ezek nem zárt csoportok, a tagjainkra támaszkodunk, a csoportoknak nincs elnökségük, bevonhatnak írókollégákat, olyanokat is, akik más szervezetek tagjai. Csodálatos tagságunk van Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Nagyváradon és másutt. Vásárhelyen nagyon pezsgő az irodalmi élet, mi is inspirálnánk az itt élőket, és velük együtt magunkat, fejlesztenénk az együttműködést. Erősíteni kívánjuk a már meglévő és az új kapcsolatokat nemzetközi relációban is. A román–magyar, horvát–magyar irodalmi együttműködéseket promováljuk, vándorfesztiválokat szervezünk. A láthatóság az irodalomnak fontos feltétele, és manapság a nyílt téri befogadás, a felolvasások lassan mennyiségileg is elérik az olvasás jelentőségét. Nagyon fontos, hogy közvetlen kapcsolataink legyenek, ezáltal például a könyvbemutatókat a szépírókörökön is folyamatosan tudjuk utaztatni – mondta Szkárosi Endre. A Requiem tzimbalomra című kötetről Demény Péter faggatta a szerzőt. 

Kovács András Ferenc, Demény Péter


– A könyv 60. születésnapod alkalmából jelent meg. Egész életműveden átvonulnak dolgok – Mozart, Csokonai, a nyelv és a művészet megannyi rétege. Amikor beszélgetünk, úgy érzem, mintha a kultúra minden rétege ott lenne benned. Hogyan találkozik odabent mindez?

– Sok címkézhető dolog van ebben az egészben, ami én vagyok. Átjárnak az életben nyelvi rétegek, történetek. Az első közölt verseimet kipécézte a cenzúra, az elvtársi korifeusok. A cenzorok nem kedveltek, a főszerkesztők óvatosak voltak. Mindkét kötetemet a nyolcvanas években Domokos Géza adta ki, ő vezető státusban volt, de merész is volt. Szürrealista, dadaista, avantgárd költőként kezdtem én is, de régi magyar irodalmasnak készültem, a felvilágosodás érdekelt. Ami a kötetet illeti, az természetes és szép hagyomány, hogy amikor az ember idősödik, kérhet és kaphat kis válogatást a kiadójától – én a Magvetőtől. Ki kellett találnunk, hogy ennek a kötetnek milyen legyen a jellege. Különféle válogatásvariációkat csináltam, de nagyon nagy, szövevényes az eddigi életmű. Ezért keskenyebb szeletet vágtam a köteteimből, kiválogattam ezt a 35 verset. Számomra mindig nagyon fontos volt a kötet struktúrája, zeneisége. Az a „bajom”, hogy minden érdekelt és minden érdekelni próbál, a világra vonatkozó kultúrák, kultúrtörténetek. Zenét nem tanultam, énekhangom volt, a zene szeretete is megvolt, így természetes, hogy nagyon fontosnak találtam a hangzó verset. A költészet jó részére nagyon jellemző, hogy van benne egy hangzás. A versek lehetősége ugyan nem bachi, de a hangoké igen. Weöres költészete például. Ezért is szeretem nagyon Csokonait, akit a diákjai hívtak – nem csúfolódásból – professzor Tzimbalomnak. Klavírozott, fuvolázott, énekelt és tudott olaszul. Mozart kézenfekvő volt. Ez nem olyan választás volt, mint a nagy hitek a zenében. Ő csak úgy adta magát. Így állítottam össze egy 35 versből álló rekviemet. Az első rész Mozartnak szól, a második Csokonainak, Mozart- és Csokonai-versek találhatók benne. Beemeltem a Casanovát idéző fragmentumokat is, de ezeket majd ki-ki magának felfejti. Sok vers eredetileg nem ide íródott, az elsők 1981-82-ben születtek, az utolsók 2009-ben. Nagyon élveztem a szerkesztést, és R betűs címem még nem volt, így ez lett az én rekviemem – egy nagyon vidám rekviem. 

Szkárosi Endre


– Ezzel a kötettel is megindítasz gondolatmeneteket, érzelemmeneteket az olvasóban, utakat nyitsz a recepciónak.

– Ez a jó a költészetben. Rém komoly játék vagy játékos komolyság. Ez természetes, több rétege van annak, amit mondunk, akarva-akaratlanul eláruljuk magunkat. Kosztolányi játszik, Babits alig. Az örömzene élménye az, hogy adott egy nyelv, amely nagyon sokféle, nagyon muzikális, és ez térségeket nyit előttünk. Ezek belakható nyelvi térségek. Az a köztes, megmagyarázhatatlan pillanat, amikor írsz, és közben matekozol is egy kicsit, hogy minden jó legyen, minden a helyére kerüljön – én legalábbis így csinálom. A játékosságot lehet árasztani magunkból, miközben mindent nagyon komolyan mondunk. Ez is egy vidám kötet. Nem tudom felsorolni a kedvenc költőimet, de akiket nagyon szeretek, abszolút nem hasonlítanak ahhoz, ami én vagyok – Kavafisz vagy Pilinszky például. Többféle költészet van, és ezek mind együtt léteznek. Én például nem tudnék más nyelven verset írni. Van egy olyan vershallása sok magyar költőnek, amely a rímeken túli. Például Kassáknak, akit egyre jobban tudok értékelni, annak ellenére, hogy nehezen barátkoztunk meg. Kedvelem, hogy a versnek „több formái vannak”. De van bennük szerkesztés. Amikor például tiszta költészetre van szükségem, előveszem Áprilyt. A költészet nagy, az öröm is nagy, az örömképesség idővel csökken. A versírást egy időre ugyan abba lehet hagyni, de ha odabent minden megvan, az nem csak intuíció kérdése, hanem rengeteg munka eredménye is. Az élet egy és osztható. Sok világ van benne, így utazik az ember, így létezik. Az írás csodálatos dolog, és nem ihlet kérdése. Hanem az érzésé. Szavak kellenek, idő kell – abszolút megértem Rilkét, aki nem tudott dolgozni, amikor beindítottak a szomszédban egy fűrészmalmot – mondta a felolvasásokban gazdag esten Kovács András Ferenc.