2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az egyetem választott vezetői az eszközökkel nem értenek egyet

„Akkor sem mondhatunk le az önállóság érvényesítését célzó törekvésekről, ha az egyetem magyar oktatói belefáradtak ebbe a küzdelembe.” 

Nem adhatjuk fel a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatának az önállóságáért és bővítéséért folytatott küzdelmet, miközben érvényben van az a törvény, amely a magyar nyelvű oktatás fölötti önrendelkezést lehetővé teszi, és a másik két multi-kulturálisnak nyilvánított egyetemen a vonatkozó előírásokat életbe ültették – állítja dr. Ádám Valérián. 
A Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület elnöke március óta az egyetemmel szembeni járdán, a Győzelem téri parkban, időközben pedig Bukarestben az Oktatásügyi Minisztérium és az Egyesült Államok nagykövetsége előtt tüntetett, óriásplakáton és hangosbemondón hozva a hivatalosságok és a járókelők tudomására, hogy a MOGYE román vezetősége elzárkózik a 2001-es közoktatási törvény 135. cikkelyének az életbe ültetésétől.
 – Akkor sem mondhatunk le az önállóság érvényesítését célzó törekvésekről, ha az egyetem magyar oktatói belefáradtak ebbe a küzdelembe. Mára már nyilvánvalóvá vált, hogy az egyetem vezetőségéből való kivonulás s a visszatérés nem oldotta meg a magyar tagozat helyzetét, ahogy az RMDSZ közvetítésével kicsikart és az akkor tisztségben levő miniszterekkel megkötött megállapodást sem tartották be. A magyar oktatók az idén befejeződött egyetemi választások nyomán csak másodrendű tisztségeket foglalhattak el a MOGYE vezető testületeiben, és hiába vannak jelen az egyetem szenátusában, a többséggel szemben nem érvényesülnek a szavazataik, az önrendelkezésre vonatkozó kérések pedig szóba sem jöhetnek. A diplomáciai útról, a jelenlegi vezetőség által színlelt együttműködésről, a korábbi ígéretekről újra bebizonyosodott, hogy nem vezetnek eredményre, ezért a rendszerváltás nyomán kivívott egyéb demokratikus eszközöket – mint a tüntetés és az ülősztrájk – kell igénybe vennünk jogaink érvényesítésére – állítja Ádám Valérián. 
Elképzelései szerint, ha nem tér jobb belátásra az egyetem román vezetősége, szeptember 28-án nagyszabású gyertyás utcai tüntetéssel és ülősztrájkkal kell a törvény biztosította jogokat követelni a külön intézetekben működő teljes körű és önálló magyar nyelvű orvosi és gyógyszerészeti oktatás megvalósítása érdekében. Csángó származású orvosként úgy látja, hogy szülőföldjén, ahol nem küzdöttek időben és minden eszközzel a magyar nyelv érvényesítéséért, egy adott ponton túl nagyon nehéz, talán már nem is lehet a kialakult helyzetet visszafordítani. Ezért szeretné megértetni a magyar tagozat vezetőivel, hogy vegyenek részt a szeptemberre tervezett tüntetésen és ülősztrájkon, amelyet a civil szervezetként működő RMOGYKE kezdeményez. Bár a diákszövetség jelenlegi elnöke is elzárkózik az együttműködéstől, a kérdőívet, amelyet a MOGYE-n folyó magyar nyelvű oktatás jelen- és jövőbeli stratégiájának kialakítása érdekében indítottak, 700 hallgató írta alá. 95 százalékuk pozitívan válaszolt a kérdésre, hogy amennyiben az egyetem vezetősége a jövő egyetemi évtől sem tesz eleget a 2001-es tanügyi törvény előírásainak, szeptember 28-án a Színház térről induló tiltakozó gyertyás felvonulással, majd az egyetem épületében sorra kerülő ülősztrájkkal követelnék a jogszabály vonatkozó előírásainak a betartását. Az egyesület egyik fő tevékenysége az erdélyi magyar orvos- és gyógyszerészképzés megerősítése, amelynek érdekében 150 neves magyarországi egyetemi tanárt hívott meg előadásokat tartani, több mint 700 hallgatónak szervezett részképzéseket, és közel 40 Erdélyben dolgozó rezidens számára tette lehetővé a munka mellett a doktori képzést anyaországi egyetemeken. Az RMOGYKE tevékenységének másik fő területe az érdekérvényesítés. Ennek keretében vállalta és vállalja a peres eljárások mellett az utcai tiltakozást kis számú, de lelkes önkéntesek segítségével, mint legutóbbi hűséges segítőtársa, Kürti Jenő fogtechnikus. 
Elsősorban a magyar oktatók közösségét irányító és az egyetem vezetőségében részt vevő tanárokat szeretné meggyőzni arról, hogy az elutasítás helyett álljanak melléjük. Mivel a folyamatos visszautasítások után nehezen kicsikart párbeszéd nem vezetett eredményre, tegnaptól Marosvásárhely lakóinak a körében kezdtek aláírásgyűjtésbe. A helyi magyarságtól azt várják, hogy aláírásukkal erősítsék meg a kérést, hogy a magyar oktatók lépjenek túl a személyes érdekeken és sértődésen, és vegyenek részt a tüntetés és ülősztrájk megszervezésében. Ha nem sikerül meggyőzni őket, Tusványoson, s ha ott sem járnak sikerrel, Magyarországon fogják kérni, hogy a magyar állam szüntesse be a támogatását azoknak, akik nem vállalják, hogy minden eszközzel kiálljanak a törvény biztosította jogok érvényesítéséért. Az egyesület ugyanakkor levelet intézett Áder Jánoshoz, Magyarország elnökéhez, hogy kérje számon az elődje, Smitt Pál elnök által kitüntetett magyar oktatóktól, köztük a megválasztott vezetőktől, hogy mit tesznek a magyar tagozat önállóságáért. 
Az Ádám Valérián által megfogalmazott vádak kapcsán dr. Szabó Béla egyetemi tanárt, a MOGYE szenátusának alelnökét kérdeztük, hogy miképpen vélekednek azokról, és a továbbiakban hogyan akarnak érvényt szerezni a magyar tagozat önállóságának és a gyakorlati oktatást is magába foglaló teljes körű anyanyelvi oktatásnak. 
Amint a válaszából kiderült, a napokban sorra kerülő sajtótájékoztatón ismertetik álláspontjukat.
– Ádám Valérián céljaival tudunk azonosulni, de a megválasztott eszközökkel nem – szögezte le Szabó Béla professzor. Hűbelebalázs módjára nem lehet komoly eredményeket elérni. Mivel nem veszik komolyan, és látja, hogy nincs támogatottsága, minket, oktatókat támad. Bár megígérte, hogy nem zavarja meg a Tudományos Diákköri Konferencia munkálatait, ennek ellenére, ahogy elkezdődött a diákok szervezte tanácskozás, a Kultúrpalotával szemben folytatta a tüntetést.
Ami a felvonulást és az ülősztrájkot illeti, szeptember 28-án még nem lesznek Marosvásárhelyen a hallgatók, a többévi tapasztalat szerint a csonka hétre nem érkeznek meg. Tagozatvezetőként pedig elvárnám, hogy csak azután hirdessen meg egy közösre tervezett akciót, amelyben szeretné, hogy mi, oktatók is részt vegyünk, miután együtt megbeszéltük és egyetértettünk a részleteket illetően – mondta többek között Szabó professzor.
– Nem veszünk részt a tervezett tüntetésen, mivel nem egyeztettünk ebben a témakörben és a módszereket illetően sem értünk egyet Ádám Valériánnal – nyilatkozta dr. Nagy Előd rektorhelyettes, aki korábban tagja volt a Romániai Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesületnek. 
Az indulásakor nemes célnak éreztem a magyar oktatás fejlesztésére irányuló törekvéseket, de az RMOGYKE lassan egyszemélyes egyesületté válik, a tudományos súlyát kezdi elveszíteni, és a menedzsment módszereit sem tudom elfogadni. Ezért léptem ki, és azt gondolom, hogy mindenki járja a saját útját – fogalmazott a rektorhelyettes, aki Szabó professzorhoz hasonlóan azt ígérte, hogy a sajtó képviselőivel szervezett jövő heti találkozón beszámolnak terveikről. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató