2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az egészségügyi minisztérium magánpraxist is engedélyezne a közkórházakban

  • 2015-02-12 17:12:37

Az egészségügyi minisztérium lehetővé tenné a közkórházakban dolgozó orvosok számára, hogy magánpraxist is folytassanak az állami intézményben a hivatalos munkaidő lejárta után.

Az egészségügyi minisztérium lehetővé tenné a közkórházakban dolgozó orvosok számára, hogy magánpraxist is folytassanak az állami intézményben a hivatalos munkaidő lejárta után – derült ki a képviselőház szakbizottsága elé került törvénytervezetből, amelyet csütörtökön ismertetett a Hotnews.ro hírportál.

Az orvosok gyakorlatilag délután 3 óra után az illető kórházba beutalt fizetős betegeikkel foglalkozhatnának, szolgáltatások tarifáit pedig szabadon alakíthatnák ki. Az orvosok magánvállalkozókként – jogi személyekként – kötnének szerződést a kórházzal az ott lévő felszerelések bérbevételéről, ezenfelül a pénztárnál kifizetett szolgáltatások mintegy 15 százalékát a kórház visszatartaná a fogyóeszközök ellenértékekeként.

A portál szerint még vita tárgyát képezi, hogy a fizetős egészségügyi szolgáltatásokat igénybe vevő betegek elszámolhatnák-e kiadásaik egy részét az állami egészségbiztosító pénztárnál. A parlamenti szakbizottság tagjai állítólag hajlanak erre a megoldásra, de csak akkor, ha a törvénybe az is bekerül, hogy a közkórházakban munkát vállaló orvosok nem dolgozhatnak a magánszférában.

A kórházi rendszer krónikus orvoshiánnyal küzd, mivel az országban oklevelet szerzett orvosok jelentős része a hazai alacsony fizetések miatt inkább külföldön vállalt munkát. A parlamenti szakbizottság előtt lévő tervezet arra próbál megoldást találni, hogy a szakképzett orvosok magasabb jövedelemre tehessenek szert a közkórházakban, anélkül hogy szolgáltatásaik árát magánklinikákon hajtsák be – a magán- és állami szektor között „sétáltatott” – betegeiktől. A szaktárca másfelől a Romániában nagyon elterjedt hálapénz visszaszorulását reméli a törvénytől.

Az Adevărul című lap internetes oldalán csütörtökön közzétett friss felmérésből az derült ki, hogy a lakosság több mint fele fizetett hálapénzt az utóbbi évben az állami egészségügyi szektorban – orvosoknak, nővéreknek, laboránsoknak vagy akár kapusoknak. A felmérés szerint a romániai páciensek 37 százaléka adott pénzt vagy ajándékot az őt kezelő orvosoknak legutóbbi kórházi beutalása alkalmával.

Az orvosi kamara adatai szerint az Európai Unióban a romániai kezdő gyakorló orvosok kapják a legkisebb nettó fizetést, átlagosan kétszáz eurót havonta. A romániai szakorvosok hivatalos jövedelmének átlaga 435 euró.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató