2022. augusztus 17., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Még az idei katari labdarúgó-világbajnokság selejtezősorozata sem fejeződött be, de a Nemzetek Ligája küzdelmeivel tegnap megkezdődött a harc a részvételért a 2024-es németországi Európa-bajnokságra.

A magyarok és a románok az első kiírást még a harmadik vonalban, azaz a C divízióban kezdték, aztán az átszervezés hatására mindkét együttes feljutott a másodosztályt jelentő B divízióba. A románoknak nem sikerült előlépniük, a magyaroknak viszont igen: a csoportjukat megnyerve az élvonalba kerültek, így most olyan riválisokkal mérhetik össze a tudásukat, mint az Európa-bajnok olasz, az Eb-ezüstérmes angol, valamint a német csapat. Noha az ellenfeleket nézve minimális az esély rá, de az élvonalbeli szereplés egyben azt is jelenti, hogy most először a sorozat trófeájáért is harcba száll Marco Rossi szövetségi kapitány együttese, ugyanis az A divízió négy csoportgyőztese küzdhet majd meg a végső diadalért a 2023 júniusában sorra kerülő négyes tornán.

Ami viszont az A divíziós szerepléssel járó fontosabb előny, hogy igen jó esélyt kínál az Eb-pótselejtezős részvételre, ha a magyar válogatott jövőre lemaradna a kijutást jelentő első két helyről a hagyományos selejtezősorozatban. A pótselejtező 12 csapatos mezőnye ugyanis a Nemzetek Ligája alapján alakul ki. Alapvetően az A, B és C divízió négy-négy csoportgyőztese alkotná, de ha valamelyik első helyezett kvalifikálja magát a selejtezősorozatból, akkor az adott osztály következő legmagasabban rangsorolt együttesére száll a jog. Ez azt jelenti, hogy az élvonalnak négy pótselejtezős helye van, márpedig legutóbb az A divízióból kizárólag Izland nem jutott ki egyenes ágon a kontinensviadalra, így akkor a szigetországiak csoportutolsóként is pótselejtezőt játszhattak, aztán éppen a magyarok ütötték el őket az Eb-részvételtől. Ha az élvonal 16 csapatából legalább 12 kijut a hagyományos selejtezősorozatból az Eb-re, akkor a maradék négy lemaradó együttes mindenképpen pótselejtezős lesz, erre pedig igen jó esély van.

Az NL harmadik kiírása tegnap a lengyel–walesi meccsel rajtolt. Az első forduló további mérkőzéseit pedig mától szombatig rendezik. Már a nyitókörben olyan nagy presztízsű találkozókat rendeznek, mint ma a spanyol–portugál, pénteken a belga–holland és szombaton – éppen a magyarok csoportjában – az olasz–német összecsapás. A címvédő franciák a dánokat fogadják a rajton. Az első fordulóból a skót–ukrán párharcot szeptember 21-ére halasztották a B divízióban, mert éppen egymással játszanak vb-pótselejtezőt, majd a győztes vasárnap a walesiekkel küzd meg a részvételért. Ugyancsak a másodosztályban Oroszország albánok elleni meccsét törölték, mert előbbit kizárták az Ukrajna ellen indított háborúja miatt, ami egyben azt jelenti, hogy biztosan kiesik a harmadik vonalba.

A Nemzetek Ligája első négy fordulóját júniusban, az utolsó kettőt pedig majd szeptemberben rendezik. A sorozat alapvető szisztémája nem változott: a B, C és D divízió csoportgyőztesei feljutnak az eggyel magasabb osztályba, míg az A, B és C divízió csoportutolsói kiesnek, így a következő kiírásban eggyel lejjebb szerepelnek majd.


Fotó: UEFA




A program

Nemzetek Ligája, 1. forduló:

* A divízió:

1. csoport (péntek, 21.45 óra): Franciaország – Dánia, Horvátország – Ausztria

2. csoport (csütörtök, 21.45): Spanyolország – Portugália, Csehország – Svájc

3. csoport (szombat): MAGYARORSZÁG – Anglia (19.00), Olaszország – Németország (21.45)

4. csoport (péntek, 21.45): Belgium – Hollandia; tegnap, lapzárta után játszották: Lengyelország – Wales

*B divízió:

1. csoport (szombat, 16.00): Örményország – Írország

2. csoport (csütörtök, 21.45): Izrael – Izland

3. csoport (szombat): Finnország – Bosznia-Hercegovina (19.00), Montenegró – ROMÁNIA (21.45)

4. csoport (csütörtök, 21.45): Szlovénia – Svédország, Szerbia – Norvégia

* C divízió:

1. csoport (szombat): Litvánia – Luxemburg (19.00), Törökország – Feröer szigetek (21.45)

2. csoport (csütörtök): Ciprus – Koszovó (19.00), Észak-Írország – Görögország (21.45)

3. csoport (péntek): Kazahsztán – Azerbajdzsán (17.00), Fehéroroszország – Szlovákia (21.45)

4. csoport (csütörtök, 19.00): Grúzia – Gibraltár, Bulgária – Észak-Macedónia

* D divízió:

1. csoport (péntek): Lettország – Andorra (19.00), Liechtenstein – Moldova (21.45) 

2. csoport (csütörtök): Észtország – San Marino (19.00)