2022. augusztus 9., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Mottó: „A fény mindig utat mutat

annak, ki a mélyben kutat.”

Kedves Olvasók!

Idén március 20-tól április 20-ig tartózkodik a Nap a Kos jegyében. Az álmodozó és reménykedő Halak hónap lassan ködbe vész, a szomszédunkban zajló háború vörösen izzó réme eluralkodik a világban. Ha visszamegyünk az időben, rá kell jönnünk, hogy a 20. század közepétől a 21. század elejéig, a 2008-as gazdasági válságig egy látszólagos stabilitásban éltünk. Addig is voltak katonai cselekmények, százezrek, milliók kerültek Hadész birodalmába, csakhogy Korea, Vietnám, Afganisztán vagy Afrika térben messze voltak tőlünk, és az internet előtti időkben az információk lassabban érkeztek hozzánk. A sajtó, a rádió és televízió által és a mindenkori tulajdonos szája íze szerint kaptuk meg a napi valóságot. A csomagolóanyag mögé kellett néznünk akkor is és ma is, ha a valódi valóságot (és nem a kreáltat) akartuk megérteni. 2011 után, az okostelefonok szélesebb körű elterjedésével, az információmanipulációs technikák tökéletesítésével már úgynevezett forradalmak és polgárháborúk kirobbantásának gyorsítását sikerült elérni. Lásd „arab tavasz” hadműveletek. Líbiában és Szíriában a mai napig rendezetlen a helyzet, harcok dúlnak immáron 11 éve. Akkortájt az Uránusz a Kos jegyében tartózkodott, ami kedvezett ezeknek a pusztító eseményeknek. 2014-ben győzött az „ukrán forradalom”, Amerika-barát vezetés alakult. Egy magas rangú amerikai tisztviselő azt nyilatkozta, hogy ez az átállítás az USA-nak 5 milliárd dollárjába került. Válaszlépésként Moszkva egy gyors intervencióval visszacsatolta a Szovjetunió által Ukrajnának odaajándékozott Krím félszigetet, hogy maradjon meg a kijárata a Fekete-tengerre. Aki követi a történelmet, pontosan tudja, hogy minden háború mögött gazdasági érdekek állnak. Az okozat nem más, mint az ok következménye.

2018–19-ben az Uránusz átsétált az égi térképen a Bika jegyébe. Innentől fogva sajnos várható volt, hogy a világban a biztonság és stabilitás radikálisan megváltozik. Az anyagi világ délibábját kergető, a jólét álbiztonságába burkolózó nyugati társadalmak hajója léket kapott. Átfogó támadás indult a normalitás világa ellen, megtorpedózták a hitrendszerünket és a fizikai létünk alapjait megteremtő nemi identitásunkat is. Olyan ideológiákat akarnak ránk kényszeríteni, melyek testidegenek a keresztény gyökerekkel rendelkező európai ember számára. A virtuális világban megbúvó Ahrimáni erők fegyverei a megfélemlítést használják. A cél a létbizonytalanság megteremtése globális narratívák által, melyek eluralták a világot. Ránk szakadtak a rémületfokozó világtémák. Jött a klímakatasztrófa, a zöldenergiákra való átállás sürgetése. Ez Németországban táptalajra is talált, leállították az atomerőműveik nagy részét, elindítva az energiaválságot. Aztán megépült az Északi Áramlat gázvezeték, amelyen érkezett volna az olcsó orosz gáz. Ezt a folyamatot is megszüntették. Lesz viszont drága amerikai palagáz, de sajnos ez nem lesz elég a német iparnak és a lakosságnak. Mondhatnánk, hogy ez legyen az ő bajuk, de az unió legerősebb iparának recessziós hullámai bennünket is el fognak érni. Aztán jött a migráció. Az arab tavasz, a polgárháborúk menekültjei, a szegény ázsiai és afrikai országokból milliók indultak el a gazdag Európa felé, akiket a nyugat válogatás nélkül beengedett. A baj sosem jár egyedül: a világgazdaság tönkretételéhez hozzájárult a leghatásosabb csinált (?) biológiai fegyver, a Covid–19 és leszármazottai. Emberpróbáló két év tapasztalata és őrülete áll mögöttünk. Most pedig itt van az orosz–ukrán háború és az új félelem: belekevernek vajon bennünket is? A vírus pedig úgy járt, mint a valamikor divatos guminő: felfúj, leereszt, összehajt, eltesz.

Benne vagyunk az újabb borzalom aurájában. A Kos uralkodó planétája, Mars, a háború istene tombol. Most már észrevesszük, mert a szomszédban zajlik. Hozzánk is menekülnek. Az életüket féltik, a gyerekeiket óvják. Mi is ezt tennénk. Most segítünk, mert tényleg segítségre szorulnak. Magyarok, románok, moldávok, lengyelek, jó szomszédok vagyunk. Most emberségünk mérettetik meg. Hogy mi lesz, azt nehéz megjósolni. Ha túl leszünk március 24-én, már nyugodtabbak lehetünk, most ez látszik az égen.

És akkor április 3-án elmehetünk választani. A magyar nemzet választ. Újra megmérettetik. Az sem lesz egy könnyű időszak, mert a magyart a magyar ellen fordították. Nagy a feszültség. Izzanak az indulatok. Virtuális kommandók trollkodnak az interneten. Hazugságcunamik igyekeznek elsodorni azokat, akik elveszítették józanságukat. Az asztrológust gyakran kérdezik: ki nyeri majd a választást? Mitől függ a választás? Elárulom a titkot: a választás kezdetének a pillanata számít. A válaszhoz elkészítendő a következő horoszkóp: 2022. április 3., 6 óra, Budapest. Aki szereti a rejtvényeket, annak elárulom: győz a hűség.

Vigyázzanak magukra és egymásra! 

Véleményüket, gondolataikat megírhatják az asztros@yahoo.com e-mail-címre.