2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az államfő elutasította a szociáldemokraták miniszterelnök-jelöltjét

  • 2016-12-27 15:56:29

Nem hajlandó kormányalakítási megbízást adni Klaus Johannis román államfő a december 11-i parlamenti választásokon győztes Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltjének, a muzulmán vallású Sevil Shhaideh volt regionális fejlesztési miniszternek: az elnök kedden másik javaslatot kért a parlamenti többséggel rendelkező PSD-ALDE szociálliberális koalíciótól.
Az államfő rövid bejelentésében nem adott magyarázatot az elutasításra. Annyit mondott, hogy döntését a jelölt mellett vagy ellen szóló érvek alapos megfontolása után hozta meg.
Azzal, hogy nem bízott meg mást kormányalakítással, hanem újabb javaslatot kért a parlamenti többségtől, elismerte annak jogát a kormányfő jelölésére, így feltehetően csak a jelölt személye ellen volt kifogása.
A romániai őshonos muzulmán kisebbségből származó Sevil Shhaideh eddig nem volt szélesebb körben ismert politikus, de munkatársai roppant nagy munkabírású, nagy közigazgatási tapasztalattal rendelkező igazi „profiként” jellemezték. Jelölése óta főleg szíriai származású férjével kapcsolatban merültek fel kifogások.
Akram Shhaideh ugyanis állítólag két évtizeden keresztül a damaszkuszi mezőgazdasági minisztériumban dolgozott, és a közösségi portálokon közzétett bejegyzéseiből az derül ki, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök híve, valamint a Hezbollah libanoni, síita terrorszervezet szimpatizánsa.
Az elnök bejelentése politikai válságba sodorhatja Romániát. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató