2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az 1351. évben kelt törvény alapján…

  • 2014-10-17 14:57:01

A kormányzó brit Konzervatív Párt egyik képviselője szerint az 1351-ben kelt felségárulási törvény alapján kell felelősségre vonni azokat a brit állampolgárokat, akik csatlakoznak a Szíriában és Irakban előretörő Iszlám Állam nevű dzsihadista milíciához. 

A kormányzó brit Konzervatív Párt egyik képviselője szerint az 1351-ben kelt felségárulási törvény alapján kell felelősségre vonni azokat a brit állampolgárokat, akik csatlakoznak a Szíriában és Irakban előretörő Iszlám Állam nevű dzsihadista milíciához. Philip Hammond brit külügyminiszter nem zárta ki ennek lehetőségét, ám brit alkotmányjogászok jogilag kivitelezhetetlennek minősítették a felvetést.
A javaslatot Philip Hollobone, a Konzervatív Párt alsóházi frakciójának egyik prominens tagja terjesztette be. Az indítvány szerint a külügyminiszternek biztosítania kell, hogy az Irakból és Szíriából hazatérő brit dzsihadiata fegyveresek ellen felségárulás címén induljon büntetőeljárás, mivel „Őfelsége ellenségeinek segítése és felbujtása a brit állampolgárok által elkövethető legsúlyosabb bűncselekmények egyike”.
Hollobone ezzel az 1351-ben, III. Eduárd király idejében kelt angol felségárulási törvény szövegére utalt, amely – a világ egyik legrégebben érvényben lévő jogszabályaként – ma is szerepel az angol büntető törvénykönyvben.
A törvény kimondja, hogy bűncselekményt követ el, aki „urunk, a király ellen hadat visel birodalmában, vagy máshol segíti a király ellenségeit”.
Hollobone a The Times című tekintélyes konzervatív brit napilap pénteki számának nyilatkozva kijelentette: valaki vagy dzsihadista, vagy lojális brit állampolgár, de mindkettő egyszerre nem lehet.
„Nemzetünk haragját vonja magára, aki a dzsihádot választja, mivel ezzel gyakorlatilag a királynő ellenségeit segíti és buzdítja” – fogalmazott a tory képviselő. Hozzátette: ez a bűncselekmény felségárulás, amelynek büntetése életfogytig tartó szabadságvesztés.
Írásos válaszában Philip Hammond külügyminiszter leszögezte: ha valaki az Iszlám Államnak esküszik hűséget, akkor „kérdések merülnek fel” a hazája iránti lojalitással kapcsolatban, és ez valóban felveti azt a kérdést is, hogy ezzel nem valósul-e meg az árulás bűncselekménye.
Geoffrey Robertson, az egyik legtekintélyesebb brit emberi jogi ügyvéd a Standpoint című brit kulturális-politikai magazin online kiadásán pénteken megjelent írásában mindazonáltal kifejtette: az „elavult” 1351-es felségárulási törvény „csak a lusta ütemben zajló” jogi reformok és „a történelmi nosztalgia” miatt szerepelhet még mindig a törvénykönyvben, alkalmazása azonban a mai brit és nemzetközi jogi környezetben gyakorlatilag kivitelezhetetlen.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató