2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Míg egyes Maros megyei vidéki települések azzal büszkélkedhetnek, hogy korszerű, az EU követelményeinek megfelelő iskolaépületet létesítettek vagy felújították a régit, addig a szászbogácsi egy 1872-ben felhúzott volt gazdasági melléképületben működik.  

Fotó: Vajda György


Míg egyes Maros megyei vidéki települések azzal büszkélkedhetnek, hogy korszerű, az EU követelményeinek megfelelő iskolaépületet létesítettek vagy felújították a régit, addig a szászbogácsi egy 1872-ben felhúzott volt gazdasági melléképületben működik. A középiskolások még mindig az udvari „pottyantós” illemhelyre járnak. Az udvart 2007 óta egy új épület alapja és a tartógerendák vasszerkezete foglalja el. Többszöri beadvány után sem sikerült előmozdítani az építkezést. Az idén a polgármester újabb kísérletet tesz a pénzügyi támogatásra.

Szűk, sötét, dohos irodában fogad Popa Ilona, Magyarsárosról „ingázó” iskolaigazgató, aki elmondja, jelenleg 229 I – VIII. osztályos tanuló jár az iskolába (68 óvodásuk van). 80%-uk roma nemzetiségű. Az előítéletekkel ellentétben soha nem volt gond, rendszeresen járnak az órákra. Aki innen középiskolába került, jó eredménnyel érettségizett. A volt diákok között orvosok, mérnökök, informatikusok is vannak. A bogácsiak a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen vagy a nagyszebeni Lucian Blaga Egyetemen folytatják tanulmányaikat. A jelenlegi – már történelmi kort megért épületet – igyekeznek rendben tartani. Van informatikai és tornatermük, az osztályok – a lehetőségekhez mérten – rendezettek. 32 tanár dolgozik a bogácsi iskolában, közülük 12-nek első fokozata van, a többiek másodfokozattal rendelkeznek – mind véglegesített állásuk van. Az oktatók közül ketten helybéliek, a többiek Dicsőszentmártonból ingáznak. Ezzel sincs gond – mondja az igazgatónő – mivel a polgármesteri hivatal és a szállítócég közötti egyezség alapján a járatokat az iskolai program szerint állították be, a járművek a kapuban teszik le és szállítják onnan haza a tanárokat.

A legnagyobb gond a félkész épülettel van. A jelenlegi ugyanis 143 éve épült, a Halmen szász család gazdasági melléképülete, illetve a szolgálók lakhelye volt. Miután az örökösök Németországba költöztek, az állam átvette az épületet, és 1980-tól működteti benne az oktatási intézményt.

Ez volt az oka annak is, hogy az önkormányzat egy új épületért lobbizott. Pályázatot nyertek, és a szaktárca támogatásával 2007-ben hozzáfogtak a munkálatokhoz. A beruházás értéke 5,4 millió lej volt. A pénz azonban elfogyott, emiatt csak az alapokig jutottak el, illetve elkészültek az emeletet tartó pillérek, amelyeknek a vasszerkezete ma is „égnek áll”. Közben a kivitelező cég, a Global Financial Group Kft. csődbe jutott és fel is számolták. A polgármesteri hivatal, abban a reményben, hogy az évek során sikerül folytatni az elkezdett beruházást, a szokásos iskolai év előtti javítási, karbantartási munkálatokon kívül nem igazán foglalkozott a régi épülettel. Olyannyira nem, hogy egy benti mellékhelyiséget sem épített, így a diákok és a tanárok a mai napig is az udvaron levő, három – „fiúknak, lányoknak és mindkettőnek” (sz.m.: valószínű a tanároknak) fenntartott illemhelyet használják. Mindebben csak az a különleges, hogy – EU ide, vagy oda – a törvények megengedik ezt. Dr. Gabriela Uifălean, a megyei közegészségügyi igazgatóság szóvivője kérésünkre elmondta, mint minden évben, a mostani tanévben is az Egészségügyi Minisztérium 1030-as rendelete értelmében az iskola vezetősége saját felelősségre kérhet kivételezést, amit, ha „megígérik”, hogy a folyamatban levő évben megtesznek mindent azért, hogy a szabálytalan mellékhelyiséget felszámolják, megadhat a közegészségügyi igazgatóság. Magyarul: megkapják az engedélyt a működésre. A szóvivő azt is hozzátette, bírságot is kiróhatnak, de csak akkor, ha megállapítják, hogy „nincsenek meg a megfelelő higiéniai feltételek”. Ehhez azonban a helyszínre kell menni. Ha pedig nem jön semmiféle bejelentés, akkor nem teszik meg, ugyanis túl kis létszámú a személyzet.

Aldea Ioan, Szászbogács polgármestere lapunknak elmondta, megszámlálhatatlanul sok utat tett már az iskola érdekében Bukarestbe. Mindeddig eredménytelenül járt, azonban elárulta, hogy hétfőn újra a fővárosba utazik, ezúttal van esély arra, hogy némi finanszírozást is kapjon. Kifejtette, a munkálatok folytatásának jogi akadályai voltak. A 2013-ban kibocsátott 28-as kormányrendelet kimondta, hogy nem kaphat támogatást egy megkezdett munkálatra, mert már van kivitelezési szerződése. Ezt fel kell bontani. A helyzet az, hogy elméletileg vannak szerződő felek, gyakorlatilag azonban nem, ugyanis az időközben csődbe ment cég jogilag sem létezik. A polgármester elárulta, hogy legutóbb a vidékfejlesztési minisztériumban tárgyalt az „illetékesekkel”, hogy a kialakult helyzetet figyelembe véve „tekintsenek el” az előbbi rendelet előírásától és tegyék lehetővé, hogy újraindítsa az eljárást. Ígéretet kapott arra, hogy amennyiben minél előbb felviszi az átszámított tervet, akkor támogatják. A héten a tervezők “átnézik” a korábbi kivitelezési tervet, és újraszámítják a költségeket is, ugyanis 2008-tól némely építőanyag a duplájára drágult. Ha elkészülnek a régi-új tervvel, akkor hétfőn már a minisztérium asztalán van a finanszírozási igénylés.

Ami a munkálatok folytatását illeti, a polgármester optimista. Ha „minden jól megy”, akkor két hónapon belül megkaphatja az önkormányzat a kormány (vidékfejlesztési minisztérium) támogatását. Ezután azonban újabb elektronikus versenytárgyalást kell meghirdetni a kivitelező kiválasztására. Ez legjobb esetben három hónap, ha nem lesz óvás. Így valószínűleg az év végén vonulnak ki a munkagépek. A beruházás hozzávetőleges (új) értéke 1,2 millió euró, ebben benne van a mintegy 20 tanterem, a tanári és igazgatói szobák, a könyvtár és más mellékhelyiségek teljes berendezése is, illetve az udvar rendezése. A régi épületet lebontják.

A polgármester elmondta, „ha most nem kapja meg a finanszírozást, akkor valójában többet nem lesz lehetősége pályázni”, így, tehetjük hozzá, a sajátos romániai hivatali packázások, a közpénzek kezelésének valódi „emlékműve” maradhat a szászok által másfél évszázada felhúzott és még álló épület udvarán levő félkész építmény.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató