Az ősök vezették a vésőjét

Április 25-én, életének 88. évében Budapesten elhunyt Szervátiusz Tibor, a Nemzet Művésze. Az erdélyi magyarság is gyászolja. A kolozsvári szobrász 1977-ben települt át az anyaországba, erdélyiségét mindvégig magas hőfokon őrizte, vallotta, építette be nagyszerű alkotásaiba. Lapunkban többször is írtunk erről, a végső búcsúzás szomorúsága is enyhíthető valamennyire, ha néhányat felidézünk lélekemelő gondolataiból. Másfél évtizede hosszabb műhelybeszélgetést folytathattam Csíksomlyó utcai otthonában a Kossuth-díjas alkotóval, az interjú 2003-ban Az ősök vezetik a vésőmet címmel kötetben is megjelent, abból az önvallomásból emelek ki ars poeticának is tekinthető sorokat. Immár a teljes életműre érvényesek.

„Királyok, diktátorok, sovinizmusok, dühöngő nacionalizmusok korát, világháborút és egy embertelen rendszer szörnyűségeit szenvedtem végig, de a sors különös kegyéből megérhettem az ezredfordulót, a magyar millecentenáriumot és a millenniumot is. A kicsi Millenniumi udvarban akartam mindannak emléket állítani, múltnak, jelennek, jövőnek s a jövőnket jelentő bizalomnak, hogy van még ebben a népben magyarság, erő, akarat, hit a megmaradásban... A transzszilván szellem jelen van ebben a kis udvarban is. Nem is lehet másként, hiszen egész munkásságomat a magyarság sorsának vállalása jellemzi. Az anyaországi, az erdélyi s az összmagyarság sorsának vállalása, amit a minket ért igazságtalan döntések után most mindennél fontosabbnak tartok... Igen sok ifjúkori emlék él ma is bennem, soha ki nem törölhetően, el nem múlóan. Erdély, az erdélyi hegyek, völgyek, patakok, hideg, tiszta vizű források. A nép, a falvak, városok, az ősi szellem és szövetség, amely mindezeket élteti és hordozza... Nehéz lenne egész határozottan az egyiket vagy a másikat említeni. Kisgyermekkoromtól sok szép emlék él bennem, édesapámmal nagyon sokat barangoltunk szerteszét. Erősen köt a Gyimes, az Esztrázsával, ahonnan tiszta időben messzire-messzire be lehet látni Erdélyt, a Hargitát, a Nagyhagymást, a Kelemen-havasokat is. Na, meg Moldvába is belátni, a csángókhoz. Romantikus, vad vidék ez, felejthetetlen. De nem feledhetem Csíksomlyót sem a csodatevő Máriával, az évente ismétlődő hatalmas, felemelő búcsúkkal. Másfél évet laktam Csíksomlyón a híres Mária-templom közelében, ez is örökre mély nyomot hagyott bennem. Akinek szeme van, az a szobraimban is felismeri mindezt.”

Sokan ismerik ezeket a szuggesztív szobrokat, érzik és értékelik mindazt, amit a művész önmagából áttáplált beléjük. Csodáljuk drámai köztéri műveit és varázslatos, utánozhatatlan kisplasztikáit is. Megőrizzük magunkban valamennyit. Mint ahogy Szervátiusz Tibor igaz emberségét, markáns, példamutató egyéniségét is. Ezt sem lehet elfelejteni. Biztosak lehetünk benne, hogy ezekben a napokban a farkaslaki zarándokhelyen, Tamási Áron nyughelyénél, a Szervátiusz Jenő és Szervátiusz Tibor, apa és fia alkotta balladás emlékműnél a szokásosnál is több lesz a virág.