Austerlitzben Napóleon nyomdokain

Austerlitzet és a környékbeli 12 helység egyhetes ünnepségsorozattal emlékezik a csatára. Ma már tematikus – táblákkal jelölt – turistautat építettek ki, s az érdekelődők akár egy hetet is eltölthetnek azzal, hogy az alig fél napig tartó csata nevezetes helyszíneit felkeressék.

Fotó: Vajda György

(Folytatás tegnapi lapszámunkból)

Slavkov u Brna

Így hívjak ma Austerlitzet. A település és a környékbeli 12 helység egyhetes ünnepségsorozattal emlékezik a csatára. Ma már tematikus – táblákkal jelölt – turistautat építettek ki, s az érdekelődők akár egy hetet is eltölthetnek azzal, hogy az alig fél napig tartó csata nevezetes helyszíneit felkeressék. A városkában is kosztümös történelmi műsorok várták a vendégeket. A központi sétányon korhű ruhákba öltözött árusok kínálták portékáikat. Itt szinte minden Napóleonról, a csatáról szól. A kastély udvarán is gyakorlatoznak a különböző alakulatok. Sőt, a díszteremben – akár egy filmbeli jelenetben – lejátsszák a békekötést. Alkalmunk van kitekinteni arról az erkélyről (fotó), ahol Napóleon állt, s megmutatják azt az ágyat is, ahol a csatát követően fáradalmait pihente ki a császár. Az austerlitzi kastély egy előkelő morva dinasztia – Mária Terézia rokonai – lakhelye volt. Csoportos látogatás engedélyezett, a pompával berendezett szobákat csak idegenvezetővel lehet végigjárni. Amit lehet, szemmel „lelegelünk”, majd mennünk kell tovább.

Az évfordulókon Tvarovna helység mellett, a Santon magaslat alatt évente újrajátsszák a csata valamelyik mozzanatát. Ez Európa egyik legnagyobb hadi játéka, amelyben 12 ország – köztük Magyarország – hagyományőrzői vesznek részt. A harcba indulók a csatatérnek kijelölt hely körül gyülekeznek. Az előkészületek semmiben sem különböznek a 209 évvel ezelőttitől. Ugyanúgy fényezik puskájukat, gyakorolják a dobosok a menetütemet, a furulyások pedig a harcra buzdító dallamokat, mint régen. A székelyeket a nemzetvédelmi egyetem diákjai képviselik, akik közé „bekerül” három „eredeti” székely – útitársunk – is. Őket már délelőtt elvitték hadgyakorlatra.

Évente 1000–1500 hagyományőrző áll csatasorba. Az idén kevesebben, 900-an vállalták fel a szimbolikus csatározást. Megtudjuk, hogy az osztrákok nézeteltérésbe keveredtek a magyarokkal, így jóval kevesebben lépnek a harcmezőre. S míg 2011-ben a „császárok” is megjelentek, az idén csak a tábornokok álltak a harcsorok élére. Az évek óta Napóleont alakító Marc Schneider amerikai színész az idén nem tudott részt venni az ünnepségeken.

Az alakulatok sorba állva bevonulnak az elkerített mezőre, majd ahogy kialakul a csatasor, eldördülnek az első lövések. Puskaropogás, ágyúlövések jelzik, hogy „véres összecsapás” készül. Aztán a lovassági roham is megindul, és a kardok összecsapnak. Közben az egymásra lövő szemben álló felek is közelítenek egymáshoz, míg végül megindul a közelharc. Az elesetteket szanitécek kísérik ki a mezőről. Az egyik, saját csapatától megszökni próbáló katonát a sajátjai lövik le. Az árulónak nemcsak golyó, hanem szurony is jár. Élőben láthatjuk a bekerítő hadműveletet, s közben az ágyúcsöveken kiáramló füst miatt néha semmit se lehet látni, csak a fegyverek torkolattüzét. Közben a harcot a nézőknek – akár egy labdarúgómeccset a televízióban – csehül kommentálják. A tér nagysága miatt nagyjából kétszer láthatjuk ugyanazokat a műveleteket. Az „alszegen” levőkhöz is közelebb kerül a csata. A harcokban részt vevőktől tudtuk meg utólag, hogy a műveleteket ezúttal egy adó-vevő készülékkel felszerelt „osztrák” tábornok irányította, aki kapcsolatban állt a kisebb alakulatok vezéreivel. Majd az így továbbított vezényszavakra hajtották végre a hadműveleteket. A játék nem veszélytelen, a mozgást, a lövést, a kardozást sokat gyakorolják a katonák. Az újoncoknak is egész délelőtt az egyik falu határában levő mezőn kellett elsajátítaniuk a harcászati technikát. Enélkül senkit sem engednek harcba a szervezők, akik arra is ügyelnek, hogy a résztvevők autentikus egyenruhában lépjenek a csatamezőre. Megtudom, hogy egy-egy felszerelés több ezer euróba kerül. Ezért nincsen sok elesett, mert kímélik a ruhát. A látványt azonban nem zavarja ez az apró hiányosság. Annak rendje-módja szerint két órát tart a harc. Majd közös üdvrivalgással véget ér a csatározás. A hadban álló felek díszfelvonulással zárják a játékot. Itt már mindenki kedélyes, sokan régi ismerősként üdvözlik egymást. A nézők pedig hosszasan megtapsolják a nyerteseket és a veszteseket egyaránt.

Telnice

A kis település központjában folytatódik a magyar megemlékezés. Mint mindig, ezúttal is a főszervező a Brünni Magyar Polgári Egyesület, amely 2006 óta rendez megemlékezést. Lelovics Pál elnök a Népújságnak többek között elmondta, hogy a történelmi esemény az, amely miatt ma össze tud fogni több ezer kilométer távolságból is a magyar. A brünniek kötelességüknek érezték, hogy ápolják az itt elesett székelyek emlékét. Csikány Tamás hadtörténész karolta fel a kezdeményezést, és vonta be a székely hagyományőrzőket, akik immár saját kopjafájukat is felállították, és sikerül – a Hargita megyei önkormányzat támogatásával – évente egy-egy küldöttséggel eljönni az eseményre. A megemlékezést a helyi önkormányzat is felkarolta. Az ünnepi megemlékezés az idén is František Kroutil polgármester köszöntőjével vette kezdetét, amelyet Hanika Mónika, a Brünni Magyar Polgári Egyesület vezetőségi tagja fordított magyarra. A magyar Országgyűlést Pánczél Károly, a Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke képviselte. A Jobbik párt nevében Szávay István alelnök, országgyűlési képviselő szólalt fel, majd a csíkszéki Gál Sándor Egyesületet képviselő András Zoltán huszárokat méltató beszédével, az ezt követő díszsortűzzel, koszorúzással, gyertyagyújtással és a székely himnusz eléneklésével zárult a rendezvény.

Csikány Tamás az idén is elvezette a résztvevőket a falu határában álló emlékoszlophoz, amely alá állítólag a csatában elhunyt székely huszárokat temették el. Elmondta, hogy a székelyek annak idején már november elején elindultak lóháton, gyalog, teljes harci felszereléssel, hogy a parancsnak eleget tegyenek, egy olyan ügyben, amely nem állt közel hozzájuk. De menni kellett, mert hívta őket a kötelesség: császárért és hazáért, tisztelettel, becsülettel! A határvédőknek nem volt kötelező hadba vonulniuk, csak amikor veszélyben volt a haza. Napóleon a birodalom létét fenyegette.

A legenda szerint a csatát megelőző este Telnice határában járt Napóleon is, amikor az őrjáratot végző székelyek észrevették, de nem akarták elhinni, hogy a császárt látják. Mire észbe kaptak, s lelőhették volna, addigra már eltűnt a sötétben. Az oszlophoz közel felállított turisztikai táblán megjelenített rajzon egy helybéli paraszt virágot nyújt a császárnak. Hogy mindebből mi igaz, ma nehéz kideríteni. Az tény, hogy ezt a kis parcellát sohasem szántják fel. Nagy József szerint egy régészeti kutatással pontosan ki lehetne deríteni, hogy kik nyugszanak ezen a helyen, ugyanis az egyenruha gombjai, a fémtárgyak elárulják hajdani viselője kilétét. Ehhez összefogás kellene a cseh és a magyar kormány és akadémiák, szakegyetemek között. Azonban a nemzetközi eljárás bonyodalmakkal jár, így egyelőre senki sem vállalkozott arra, hogy feltárja a tömegsírt. Az is igaz – mondja a történész –, hogy 200 év távlatából ez nem számít. Az elesett katonának tisztelet jár.

A székelyek több ezer kilométert tettek meg, hogy eleget tegyenek kötelezettségeiknek. A harcokban kitűntek. Az elhunytak viszont otthon hagyták családjukat, akik talán sohasem tudták meg, hol nyugszanak szeretteik. Az utódok – a székely hagyományőrző alakulatok –, köztük az erdőszentgyörgyi Württemberg- és a szovátai Mátyás-huszárok lerótták kegyeletüket. S emlékeztetnek arra, hogy a nagy háborúk átírják a történelmet, és következményeik hosszú távon befolyásolhatják nemzedékek jövőjét. A vesztesek azok a névtelenségben maradó katonák, kisemberek, akik parancsra álltak ágyú és puskatűz elébe, adták életüket a vezérek céljaiért. Így volt ez 1805. december 2-án Austerlitzben is…