Arcok harca

Május 2. és 10. között a londoni Szent István Ház adott otthont Magyarosi Zsuzsanna fogyatékkal élő marosvásárhelyi képzőművész tárlatának.

Ez a londoni kiállítás Zsuzsa álma volt. Ebben az esetben egy beteljesült álom, amelynek sikere abban mérendő elsősorban, hogy további tervekre, célokra, álmokra adott erőt. Zsuzsának nem ez volt az első kiállítása. Korábbi szárnypróbálgatásainak eredményei a Régenben tartott első tárlat, majd a vásárhelyi Unirea terembeli kiállítás, a Hifa Románia Egyesület minden évben megrendezett Rejtett gyöngyszemek – fogyatékkal élők munkáiból álló – közös tárlaton való állandó részvétel, illetve londoni tárlata előtt a G kávézóban megrendezett egyéni kiállítás.

Zsuzsa még nagyon fiatal. De kora ellenére rengeteg tapasztalat, szenvedés, bölcsesség segítette őt ahhoz, amiről ma a képei, munkái mesélnek. Igazi látó ember, aki nemcsak látja, hanem meg is képes mutatni a lelket. Abban a pillanatban, amikor győz idő és tér korlátai felett.

Az ő élete is ilyen. Minden napja igazi győzelem a fizikai valóság felett. Hiszen korlátait legyőzve és meghazudtolva alkot – valami olyan egyedit teremtve ebbe a világba, amit csak Istennel való cinkosságban lehet elérni.

Ezt a cinkosságot értette meg és ismerte fel a Hifa Románia Egyesület, amely mindent megtett azért, hogy Zsuzsa londoni tárlata létrejöhessen. Ennek érdekében a Communitas Alapítvány volt az, amely feltételek nélkül az ügy mellé állva támogatást adott az utazási költségekre, valamint belepótolt Zsuzsa ott-tartózkodásának finanszírozásába. Köszönet illeti azokat a jókedvű marosvásárhelyi adakozókat, nőket, akik támogatták Zsuzsát és az ő álmát, mindenki annyival, amennyivel tehette. Köszönet a londoni félnek, aki látatlanban ráérzett ennek az eseménynek az egyediségére és sikerre való predesztináltságára.

Köszönet Zsuzsa édesanyjának, gondozójának, aki – legyőzve saját félelmeit és félretéve aggodalmát – követte lányát, támaszt nyújtva neki álmait pillangóként kergető útján. És nem utolsósorban köszönet azoknak, akik még nyitottak a befogadásra.

„Amikor kergetünk egy álmot, annak mindig ára van. Lehet, hogy a szokásainkról kell lemondanunk érte, lehet, hogy más nehézségeken kell keresztülmennünk, az is lehet, hogy csalódnunk kell. De nincs az az ár, ami túl nagy volna egy olyan ember számára, aki nem élt. Mert ez az ember egy napon visszatekint, és hallja, ahogy a szíve azt mondja: »elpazaroltam az életem«.” (Paulo Coelho)