Lezajlott múlt héten a kormányváltás, és a most már szoci vezetésű koalíció miniszterelnöke elő is állt egy kormányprogrammal. Ennek a valódi szerzője humoristaként karriert építhetne, mert az adatokban olyan poénok bújnak meg, amilyenekre ötletszegény napjain Rejtő is felkapta volna a fejét. Ám jövőre választási szuperesztendő jön, és időközben az aranyos társaság már a második helyen áll a pártok népszerűségi rangsorában, ez a dokumentum meg tele van olyan politikai szlogenekkel, amikre az ő szavazórétegük vevő lehet. Ha ezt a „kormányprogramot” szánták a jövőre esedékes választási program alapjának, akkor világos, hogy a szocik érzik a széljárást, és kezdenek jövőre helyezkedni. De attól még, ami ebbe a programba van írva, nincs köszönő viszonyban a valósággal.
Valójában nem új szoci szlogen a gazdasági hazafiság, amitől az új kormányfő a haza felvirágoztatását ígéri. Hasonlókat a párt vezetői rendszeresen mondtak az utóbbi bő két évtizedben, csak épp a gyakorlatban nem történik semmi érdemleges. Most ismét mesés pénzeket ígérnek a hazai termelővállalatoknak, meg a közberuházások összegének megduplázását. Elméletben a hazai termelés ösztönzésével tényleg meg lehetne teremteni a külkereskedelmi egyensúlyt úgy, ahogy az új kormányfő ígéri. Elvileg egyszerűen többet kell termelni és exportálni, mint amennyit behozunk az országba. A tényekkel viszont gond van. Uniós tagállamként a haza gazdasága ezer szállal kötődik az eurózónáéhoz, oda megy az export, és onnan jön az import oroszlánrésze is. Az eurózóna gazdasága két negyedéve gyakorlatilag stagnál, ami az idei első negyedévben visszaeső hazai ipari termelés láttán is érthető annak, aki a valóságban él. Tehát a következő egy-másfél év távlatában kiugró növekedésről beszélni főleg kabaréban érdemes, ott is komoly sikert lehetne aratni azzal a poénnal, hogy 2024 végére a hazai bruttó nemzeti össztermék 360 milliárd euró lesz. A gyakorlatban ez 20 százalékos növekedést jelentene, még az idei költségvetési adatokhoz viszonyítva is, amelyekről már korábban kiderült, hogy szintén túl vannak becsülve a valódi helyzethez képest. Az már apróság, hogy az óriási beruházásokhoz, amikkel a hazai ipar fellendítését ígéri a program, a szükséges források halvány nyomokban alig fedezhetők fel. Szóval a szoci gazdasági hazafiságnak ez a legutóbbi verziója sem több üres szövegnél. Ha azóta, amióta ezt emlegetik, a szólamokat alá is támasztották volna komoly gazdaságpolitikai programokkal a gyakorlatban, ma az ország nem ott tartana, ahol van. Volt olyan gazdasági légkör ez idők alatt, hogy értelmes fejlesztésekkel ma felülről nézhetnénk azt az életszínvonalat, amit a nagy szoci szlogen legújabb fejezetében ígérnek.
