2024. november 25., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Igazságtalanok volnánk, ha az Arany János és az erdélyiek sorozatból kihagynánk Brassai Sámuelt. Ugyanis Arany János és Brassai Sámuel leveleztek, és jellegzetesen brassais volt ez a kapcsolat.

Brassai Sámuel német nyelvű levele Schmidt Ferenchez


Igazságtalanok volnánk, ha az Arany János és az erdélyiek sorozatból kihagynánk Brassai Sámuelt. Ugyanis Arany János és Brassai Sámuel leveleztek, és jellegzetesen brassais volt ez a kapcsolat. Így érdemesnek tartjuk nagyvonalakban ismertetni. Tény, hogy ez a kapcsolat részben bemutatásra került Mikó Imre Az utolsó erdélyi polihisztor c. művében, de ahogy említettem, az Arany János születésének 200. évfordulója tiszteletére felidézett sorozatunkban kötelező módon erről is írni kell. Nem mondok újat azzal, hogy Brassai igen eredeti gondolkodó, született vitatkozó és filozófus volt. Bár ő magát matematikusnak is tartotta, és Erdély első, 1872-ben megnyílt tudományegyetemén az elemi matematika professzorának nevezték ki, a tudománytörténet mára igazolta, hogy Brassai a sok, általa magasan művelt tudomány közül a matematikában volt a leggyengébb.
De vitathatatlan, hogy nagyon erős volt a nyelvészetben, és alkotó módon is beleszólt a magyar nyelvtan kialakulásába. Ilyen vonatkozásban is lett aztán Arany Jánosnak komoly vitapartnere.
Elsőként Brassainak egy olyan Arany Jánoshoz írt levelét közlöm, amely nem szerepel Mikó Imre Brassairól írt monográfiájában:
»BRASSAI SÁMUEL – ARANY JÁNOSNAK Kolozsvár jan. 28. 1861.
Nevénél többre becsülendő hazafi és szerkesztő ur!
A „dulcis odor”t mellyel csekélységemnek érdemetlenül temjénezni méltoztatott, felettébb nagy köszönettel vevén és illő helyre disponálván, ezennel bátor vagyok némi semmiséget kűldeni. Egyszersmind engedje meg nekem bizonyos egyezményi pontok kikötését.
1. A mit én jónak tartanék, azt azért a szerk. saját nézetei s körülményei szerint tarthatja nem jónak, s azért szíveskedjék ön minden küldeményemre nézve magát minden, még barátságos kötelezettség alól is magát feloldozva tekinteni.
2. Ha nehézségei nem az egészet vagy nagyobb részt, hanem egy egy vonást illetnének, melyek t.i. kényes fülét vagy érzését bántanák, tessék minden további alkudozáson kívül az illető helyet a logicai kapcsolat megszakadása elkerültével megvörösplajbászolni.
Ha pedig az egész czikket nem találja czélszerünek, ne terheltessék azonnal a nyílt postában közölni ily formán: „W. Kol. disposition.” Ha tisztelt barátunk Csengery Antal velem ezen pontok szerint cselekszik vala mindenha, igen sok kellemetlen érzelmektől megmentett volna engem. Én oly szerencsétlen voltam, hogy minden czikkem melyet a Szemlébe írtam egy vagy más okból nem tetszett neki. Ha rögtön visszaküldötte volna, minden neheztelés nélkül sőt köszönettel fogadom s rendelkezem vele a mint tudok. Így pedig egy évig s tovább küzd magával míg áldozatot hoz a barátságnak, s ezzel bizony a legnagyobb barátságtalanságot teszi. Én azért hogy folyóiratba dolgozom, sem léhán sem hanyagul dolgozom, de még is van olyan munkán mindig valami korszerű színezet, melyet a hátratétel elvesztet vele s ezzel a szerzőnek bizony semmi örömet nem csinál a szerkesztő.
Ez utóbbiakat nem Pálnak mondám, hogy Péter is vegye magára, hanem Jánosnak azért, hogy ha nem genirozza, mutassa meg Antalnak, kinek hogy egyenesen gravaminalis levelet írjak e tárgyban én is oly rég küzdöm magammal, mint ő – az én tisztelt barátom – czikkem kiadásával. 
Kedveseit tiszteli Brassai 
U.I. Majd elfeledém: Értekezésem ez I. számát bizonyosan egy II. talán egy III. fogja elfogadás esetében követni. Ez esetben és ha üres helye lesz, tessék ne várakozni a II.ra, mert az elérkezend a maga idejében; különben is az én nehézkes és nem népszerű czikkeim közt ha pausa áll is bé, még jó.!«1
Olvassuk akkor, mit írt Mikó Imre Arany és Brassai kapcsolatáról Az utolsó erdélyi polihisztor című monográfiájában.
»Arany Brassairól: Fegyveres Góliát 
Arany János, az 1860 decemberében megindult Szépirodalmi Figyelő szerkesztője, lelkes örömmel fogadta Brassai Sámuel cikksorozatát, Mégis valami a fordításról. Elvi jelentőségű Visszatekintés című válaszában Brassait, megtiszteltetésként, „a tudomány, elmésség s logika fegyveres Góliátjá”-nak nevezte, akivel szemben ő csak kis Dávid. Brassai nem örült ennek a költői képnek, s egy következő cikke lábjegyzetében a következőket válaszolta: „Megvallom, hogy e képben nem bírok több hasonlóságot lelni, mint azt a természetet, hogy biz én, Dugonicscsal szólva, a hórihorgas termetű emberek közé tartozom. Ami az erkölcsi oldalát illeti, három tetemes különbséget látok. Egyik az, hogy Góliát háta megett egy egész tábor állott, mely ha gyáva nem lett volna, óriás vitéze elestével nem futamodik vala meg. Ezt az igazi Dávid előre nem tudhatta, és valamicskével több bátorság kellett hozzá, mint az erősebb – mindenesetre hasonlíthatatlanul számosabb félhez szegődött Dávidnak, ki a kopogó fejem ellen „megvoná ívét, mint egy ellenség”. Második különbség, hogy Dávid Góliátban egyszersmint az ügyet, a filiszteusok zsarnokoskodását üté agyon, azt pedig – kivált kész akaratát – nem tehetem fel az én Dávidomban, – tiltakozik is ellene – hogy bennem, aki nyelvünk nemzeties színezete mellett buzgólkodom, ez ügy diadalát kívánta volna megbuktatni! Nem talál végre harmadszor a hasonlat annyiban is, hogy Dávid előbb leparittyázta Góliátot, s aztán vágta le a fejét; ellenfelem pedig elébb a fejemet vágá el; azaz hitemet törekvék megrontani, mi után aztán egész kényelmére kopácsolhatott rajtam. Mindezeknél fogva az ötletes hasonlatnak csupán azt a – nem annyira irodalmi mint ipari nyereségét látom, hogy „visszatekintő” [Arany János] feltalálta egy új nemét a polémiának, melyet akár cukrozott sottise-nak2, akár ólombotos bóknak nevezünk, egyformán eltaláljuk jellemét.«3
Brassai nem tudta megbocsátani Aranynak ezt a költői metaforát. Pedig be kell lássuk, hogy egyáltalán nem volt sértő költői kép, csak zavarta Brassai kényes filozófiai ízlését. Érdekes, hogy Brassai nem gondolt arra, hogy mennyire esett ő túlzásba, mikor a Bolyaiakról vagy Gaussról írt véleményt. Bolyai János geometriáját téves agyrémnek ítélte, és Gausst szenilis öregembernek bélyegezte.
De az idő és a történelem helyreteszi a dolgokat. Ma inkább Brassait emeli az irodalom szférájába az a tény, hogy levelezhetett Arany Jánossal. Gondoljunk rájuk tisztelettel.
Végezetül be szeretnék mutatni egy olyan eredeti, Brassaitól származó levelet, amely legjobb tudásom szerint még nem volt közölve (tehát forrásközlésnek szánom a Népújság részére). A levél eredetije az ELTE budapesti levéltárában van, Fejér Lipót matematikus hagyatékából fényképeztem ki. Valószínű, hogy a levelet Brassai Schmidt Ferencnek írta németül. A levél a Bolyai-kutatás nagyon korai időszakából való, 1869-ből, tehát Bolyai János halála után kilenc évre íródott. A levélben arról van szó, hogy Schmidt Ferenc, a külföldi akadémiák érdeklődésére és felhívásaira, megkérdezte Brassait mint Erdély egyik legismertebb tudósát, hogy mit tud a Bolyaiakról. Akkoriban még a közvélemény és a külföldi tudósok nem tudták, hogy két Bolyai volt. Így Brassai ebben a válaszlevelében nagyon szűkszavúan és tömören megválaszolja, amit ő akkor tudott a két Bolyairól. Ebben a levelében Brassai még egészen objektív, csak azután lett „a fogcsikorgató tudós”4, miután a nemzetközi tudóstársadalom Bolyai János alkotását a XIX. század legjelentősebb matematikai alkotásának kezdte híresztelni.
 
1 Arany János összes művei, szerkeszti Korompay H. János, XVII. kötet, Arany János levelezése (1857–1861), Universitas Kiadó, Budapest, 2004. P. 498-499.
2 Ostobaság, gorombáskodás (francia)
3 Mikó Imre: Az utolsó erdélyi polihisztor, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1971. Pp. 246-247.
4 Jósika Miklós nevezte Brassait „a fogcsikorgató tudós”-nak

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató