2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Májusban jeles eseményre kerül sor a nagyernyei általános iskolában: névadó ünnepséget szerveznek. A tanintézmény felveszi az Apafi Mihály nevet – tudtuk meg Kali Gabriella iskolaigazgatótól.

Fotó: Antalfi Imola


Májusban jeles eseményre kerül sor a nagyernyei általános iskolában: névadó ünnepséget szerveznek. A tanintézmény felveszi az Apafi Mihály nevet – tudtuk meg Kali Gabriella iskolaigazgatótól. A régi erdélyi főnemesi családból származó I. Apafi Mihály 1661-ben lett Erdély fejedelme, róla kapja nevét az iskola, amit jóváhagyott a megyei tanfelügyelőség is. „Az iskolanévadás gondolatával 1990 óta foglalkozik a tantestület. Nem találtuk meg a megfelelő nevet, hiszen olyan személyről szerettük volna elnevezni a tanintézetet, aki valamiképpen kötődik Nagyernyéhez, aki tett valamit a településért, vagy kultúra szempontjából kapcsolódik a közösséghez. Felvetődött Kelemen Lajos neve, majd Bálintit Károlyé, utóbbi annak kapcsán jöhetett volna szóba, ha a Bálintit család úgy dönt, hogy az épületet és az udvart a községnek ajándékozza. A sokévi pereskedés során ez nem történt meg. A polgármesteri hivatal előtt már felavattuk Apafi fejedelem szobrát, és úgy határoztunk, hogy úgymond ezen a vonalon maradunk… 2013 januárjában adtuk be először a kérést a tanfelügyelőségre, miután a névadásról döntött az iskola vezetőtanácsa és jóváhagyta a helyi tanács. A tanfelügyelőség valamilyen irat hiányára hivatkozva nem hagyta jóvá a kérést erre a tanévre. A hiányzó dokumentumot tavaly pótoltuk, így a 2014–2015-ös tanévtől megkaptuk a jóváhagyást. A névadó ünnepségre május 18-án kerül sor, az iskolánk életében igen fontos eseményre meghívjuk a volt tanárokat, tanítókat, mindenkit, aki ebben a tanintézetben tanított. A rendezvényt a helyi tanáccsal közösen szervezzük, hiszen ez közös munka eredménye” – nyilatkozta Kali Gabriella.

 

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató