2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Apad a református gyülekezet

Sikó Domokos református lelkész, aki vallást tanít a helyi iskolában, nem igazán jókedvű, amikor arról számol be, hogy a 13 évi ottléte alatt 140-nel apadt a helyi reformátusok száma.

Fotó: Nagy Tibor


Sikó Domokos református lelkész, aki vallást tanít a helyi iskolában, nem igazán jókedvű, amikor arról számol be, hogy a 13 évi ottléte alatt 140-nel apadt a helyi reformátusok száma. Az elmúlt évben öt gyereket keresztelt, de ebből volt olyan, akit külföldről hoztak haza, 15 személyt temetett, és senki sem kötött házasságot. A hajdan ezerlelkes gyülekezet fogyatkozása a ’60-as években kezdődött, s mivel a főúttól távol esik, a ’70–80-as években eltávozott fiatalok miatt nem maradt, aki a korábbi utánpótlást biztosítsa. Jelenleg van néhány fiatal gazda, de ez kevés a folytonossághoz.

Az asztalon levő citera láttán kerül szóba, hogy a fiatalokat is sikerült bevonni a citerázásba, nemcsak a fiúkat, a lányokat is, akik közül néhányan az erdőcsinádi táborban tanultak meg a hangszeren játszani.

A citeracsoport 2007-től kezdődően kezdett el népdalzsoltárokat tanulni, azaz a zsoltárszövegeket közismert népdalok dallamára játszani. Ezzel a műsorukkal Búzásbesenyőben és Kelementelkén léptek fel.

A következő hetekben azonban gyászolnak a citerások, mivel az egyik társukat, egy 44 éves fiatalembert temettek nemrégiben, akit a csoport tagjai megható műsorral búcsúztattak.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató