Anyanyelvünk

Valamennyi embernek legfőbb, legdrágább kincse az anyanyelv, amelyet méltán nevezünk édes anyanyelvnek. Őseink hagyták ránk, közvetlenül szüleinktől örököltük, ezért is jelent olyan sokat számunkra. 

Anyanyelvünk: mindennapi kenyerünk, éltető levegőnk, mellyel kibontakozhatunk, tündérszárny, mellyel elröpülhetünk a képzelt világ végtelenségébe. Aki lustán elhanyagolhatja, netán esztelenül, szívtelenül elhagyja, nagy és megbocsáthatatlan  bűnt követ el, ezzel megtagadja őseit, édes szüleit, nemzetét. 

Magyar nyelvünk kifejezőereje csodálatos, határtalan. Nincs olyan fogalom, melyre ne találnánk pontosan megfelelő szót, a bőségesen rendelkezésünkre álló kifejezések közül ki lehet választani a legeslegtalálóbbat. Szavaink hol keményen harsognak, sőt bömbölnek, hol zengők, csengők, hol lágyan muzsikálnak, hol sziszegnek, ropognak, hol játszian könnyedek, mókások. Amit más nyelv csak körülírással, több szóval tud érzékeltetni, a magyar nagyszerű képzőink, igekötőink, szóösszetételeink segítségével egy szóval is kifejezheti. 

Büszke vagyok anyanyelvemre. És az összes magyar is az lehet. De ez még nem elég. Féltő aggodalommal kell ápolnunk, kell őriznünk, mert a nacionalisták támadják, minden úton-módon el próbálják lehetetleníteni, ki akarják szorítani a közéletből, a volt kommunista hatalom által gyakorolt mintára, még pedig a legkörmönfontabb ravaszsággal. 

Mélységesen megdöbbentem, hogy a legutóbb a gyűlölettől forró Bogdan Diaconu „honatya” anyanyelvünket korlátozó törvénytervezetet nyújtott be a parlamentbe. Fel vagyunk háborodva! Hogy is képes eddig elmenni? Remélem, a képviselők többsége lesz annyira józan, hogy nem szavazzák meg, hiszen ez alkotmányellenes lenne, s ellenkezik a nemzetközi kötelezettségekkel is. 

Tehát mi, magyarok, álljunk ki, pártoktól függetlenül, egységesen, édes anyanyelvünkért! Egyikünk se legyen „sehonnai bitang ember”!

Valljuk meg bátran és büszkén: magyar az én anyanyelvem, ő a szívem, ő a lelkem, őáltala vagyok, élek, benne él a magyar lélek. Népem ősi öröksége, féltett kincse, drága éke, véremben ég, ott hordozom, igéivel imádkozom. – Ha ember vagy – legyen elved! – becsüld meg szép anyanyelved! Hagyd fiadra, leányodra! Virágozzék századokra!

 

Kajcsa Jenő