2022. augusztus 19., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Úgy terveztem, hogy ma reggel korán kelek, ám a Nagy Természet vagy a kicsiny, de hatásos altató közbeszólt. Fél nyolckor ébredtem. Azt gondoltam, ma – egy kimenőt mindenképpen megér – az értékekről fogok csevegni (fecsegni?). Ugyanis az alvás önmagában is érték. Aki sokat és jól alszik, álmát nem csíkozza aggodalom és nem rágja félsz és szorongás, az boldog ember. Márpedig a boldogság érték.

Maga az alvás is az, ismétlem. Egyfelől személyi, intim, személyre szabott, belső érték, másfelől vagyon, társadalmi haszna, értéke van. Hiszen, aki hivatásszerűen alszik, az ébredés (mosdás, öltözködés, bőséges/egészségtudatos reggeli) után jól teljesít. Annak munkáját a főnökség kedveli, és prémiummal, ebédjeggyel, jutalomüdüléssel, háromszoros mennybejuttatással jutalmazza. Persze ilyenkor is akadnak született undokok, példának okáért az írók, akik képesek hajnalban felveretni magukat, kimennek a közeli tóra/óceánra úszni. (Örkény szerint egy csöppet a vízen járkálni.) Majd hazatérve villájukba, kis elefántcsonttornyocskájukban nekiesnek az írásnak, és röpke fél év alatt megírják soron következő Nobel- vagy Renaudot-díjas nagyregényüket.

De ez csak afféle mellékhajtása az értékelmélkedésnek. Most nem is a marxi vagy más filozofikus értékek birodalmába kívántam eltájolni az olvasót, hanem egy, a közösségi médiában zajló vitához szeretnék utólag hozzáragasztani valamit. Amott ismeretlenek vesztek össze azon az egyszerű kérelmen, amit egy magáról megfeledkezett háziasszony, -úr, -úrfi tett föl, aki elhatározta, hogy lefesti intarziás (berakásos) asztalkáját, és arra a technére akart volna választ nyerni, miként, hogyan, mivel tegye végrehajthatóvá, sikeressé vállalkozását. 

Merthogy az értékek éppenséggel minden korban válságban sínylődnek. Minden korban az értékek más-más tartományát árnyékolja be a kétkedés ragacsa. A becsérték módfelett szubjektív.

Nos, én amondó volnék, hogy intarziás asztalokat manapság már nem gyártanak ügyes kezű, értelmes asztalosmesterek, bútorvarázslók. Feltehetően tehát antik darab, vagy legkésőbb a 20. század elején készült. A darabnak van formája, stílusa, kecses hajlított lábai, amelyek a darabot értékessé, különlegessé, ritkává és szerethetővé teszik. Az ilyet nem festjük le dukkóval, kalapácsfestékkel feketére, lilára, zöldre, mattfehérre, hanem a föld fenekéről is kerítünk némi páclét, és politúrozzuk, lefényezzük könyvekből is elsajátítható technikával. Nálunk összehaverkedhetünk egy agg vagy ma is aktív bútorfényezővel, aki a Simó Gézában, a Forestában, a Mestitz-féle bútorgyárban (ifjabbaknak az Ilefor, Augusztus 23. és a Mobex bútoripari cégek) fejtették ki az áldásost. Ők újjávarázsolhatják piciny butrinkánkat. (Ellenvélemény: pusztuljon a régi, az ócska! Szabadulj meg a lomoktól! Szemétre velük! Ami elég jakobinus, avagy proletárforradalmi nézet. Manapság nem sokan díjazzák. Még ájtiék sem.)

Az antik bútort nem átalakítani, felhasogatni, eltüzelni, kidobni vagy átfesteni kell, hanem restaurálni, mert önmagában is értékes lehet. Egy kor és stílus tanúja, véletlenül fennmaradt darabja. Másutt, szerencsésebb csillagzat alatt drága árucikk, mely a bizományi áruházakban, az antikshopok kirakatában csábítja a pénzes vásárlót. Egykor nálunk is volt olyan, gázóra-leolvasónak álcázott műértő, aki egy szempillantással felmérte az áldozat lakásában heverő ántikokat, majd ravasz kereskedelmi alkuban meg is szerezte azokat, hogy annak utána értőbbeknek továbbadhassa kipofozott állapotban.

Értékekről lévén szó, mi magunk is teremthetünk, deklarálhatunk értékkategóriákat, tárgyegyütteseket. Természetesen a gyűjtésre és gyűjtőkre gondolok. Ami másnak egy semmi képes levelezőlap, amit dédszülőnk küldött ükszüleinek, hogy nagyon meg volt hűlve, ezért nem írt nekik tíz évig, vagy tisztelettel csókoltatja a nagyságos tanár úr, apácafőnővér, háziúr kezét hálás tanítványa, Stefánia, az másnak érték és a gyűjtemény féltett darabja lesz. Ami neked kacat, vacak, az neki kincs, Kohinoor gyémánt, Fabergé-tojás. Hogy csak a legismertebb oly értékeket említsem, amelyekért érdemes gyilkolni vagy detektívregényt írni és horrorfilmet készíteni.

Ebből is kitetszik, hogy az értékké avanzsálandó tárgy vagy érzet, kép, múlt, ábránd és könyv teljesen egyéni választás és ítélet eredménye, sűrítménye. Kinek-kinek más az ízlése, más szempont mentén tart érvényesnek, hitelesnek, megbecsülendőnek és megőrizendőnek valamit. Pláné gyűjtendőnek.

Azzal is tisztában vagyunk, hogy vannak általánosan elfogadott értékek, fizikaiak, erkölcsiek, irodalmiak, sőt mérnökiek, tőzsdére bevezethetők. Ezek sokunk számára elérhetetlenek vagy csak múzeumokban szemlélhetők meg, iskolában kapjuk tanárainktól, másoktól hallunk róluk, és irigyelhetők.

Szóval egyéne válogatja. És akkor mi is van azzal az intarziás asztalkával? Ki az az izgága, aki üggyé dagaszt egy ártatlan mázolmányi tudakozódást?