Gyakori specialitása a különböző felmérések készítőinek a becsapós kérdések alkalmazása. Mint például amikor megkérdezik a jámbor halandót arról, egyetért-e a jelenlegi fokozott nemzetközi helyzetben a sorkatonaság visszaállításával.
Gyakori specialitása a különböző felmérések készítőinek a becsapós kérdések alkalmazása. Mint például amikor megkérdezik a jámbor halandót arról, egyetért-e a jelenlegi fokozott nemzetközi helyzetben a sorkatonaság visszaállításával. És a többség igent mond, valószínűleg abból kiindulva, hogy a sorsát intéző politikusok majdnem napi szinten mondanak valami harciasat a kelet-ukrajnai események kapcsán. A felmérés kérdése azért fogalmazódik így meg, mert a politikum pozitív visszajelzést vár el a választóktól, és akkor a felmérők célzottan kérdeznek. Ilyen becsapósdi helyett a politikának a tárgyalóasztalnál kellene dolgoznia a feszült helyzet megoldásán.
Mert bármennyire is hajlandó lenne sok adófizető ismét vagy először egyenruhába bújni, és gyakorolni a fegyverforgatás fortélyait, azzal csak céltáblát festene saját magára, jó nagyot. Ha csak gyors pillantást vetünk az utóbbi bő évszázad fegyveres konfliktusaira, akkor nem nehéz rájönni, hogy profi katonák és széllelbélelt lózungokkal egyenruhába bújtatott műkedvelő civilek harctéri találkozása mindig mészárszéket eredményezett, ahol előbbiek dolgoztak, utóbbiak hullottak, mint ősszel a legyek. És ez egyre inkább így lesz, mert az egyre gyorsabb műszaki fejlődés – ha nem békés célok, hanem a pusztítás szolgálatába állítják – mind bonyolultabb, de hatékonyabb fegyvereket állít elő, amelyek kezeléséhez szakképzett profik szükségesek. A laikus szemével is látni, hogy a tömeghadseregek kora lejárt, a katonáskodás ma ugyanúgy egy szakma, mint volt
a régebbi időkben is, amit meg kell hagyni azoknak, akik űzni akarják.
És olyankor lépnek színre, amikor a politikusok kifogynak az érvekből, és átadják az irányítást a tábornokoknak. Akikre – a hadseregeikkel együtt – szükség van, és lesz is, mert már az ókortól úgy megy az, hogy aki békét akar, az a háborúra készülődik. Ezt legjobban a hidegháború évtizedei alatt láthattuk, amikor az egyik tábor a puszta felfegyverkezési versennyel legyőzte a másikat, nem volt szükség az atomarzenál élesben való bevetésére, mert mindkét oldal tudta, hogy abban az esetben nem maradt volna túlélő.
Mindenki jobban jár, ha a politikusok, a diplomaták és a katonák is maradnak a mesterségüknél, a két előbbi részleg tárgyal, utóbbi gyakorlatozik, és kölcsönösen elrettenti az ellentábort a vérontástól. És nem zaklatják felesleges kérdésekkel a választót az unatkozó szociológusok. Akik netán arról is készíthetnének felmérést, hogy mindazon pozitív tulajdonságok fejlesztését, amelyeket a válaszadók a sorkatonaság élményéhez kötnek, mennyire segíti elő az egészséges család- és oktatáspolitika. És ezt a felmérést is adják oda a politikusoknak, ha azok unatkoznának, hadd lássák, hogy felelőtlen harciaskodás helyett mivel kell az adófizetők érdekeit jobban szolgálni.
