Almásy László, a felfedező, az Afrika-kutató
Százhúsz éve, 1895. augusztus 22-én született Almásy László Ede felfedező, Afrika-kutató, akinek élete Az angol beteg című nagy sikerű filmet ihlette.
Borostyánkőn (ma Bernstein, Ausztria) született nemesi, bár nem grófi családban, magyar apától és olasz anyától. Apja nemzetközi hírű Belső-Ázsia-kutató volt, fiát azonban ekkor még az autók és a repülőgépek világa vonzotta. Angliában tanult, ott szerezte meg első pilótaengedélyét is. Az első világháború idején önkéntes pilótaként szolgált az osztrák-magyar légierőben és több kitüntetést kapott. Rendíthetetlen lojalistaként a háború után mindkét királypuccsnál ő volt a trónra sikertelenül visszatérni akaró IV. Károly sofőrje. A grófi cím ekkor ragadt rá, mert az exuralkodó következetesen így szólította.
A húszas években az osztrák Steyr autógyár szombathelyi képviselője lett, a márka megbízhatóságát úgy bizonyította, hogy a Nílus mentén egészen Szudánig vezette gépjárművét. A sivatag rabul ejtette, újra és újra visszatért, 1929-ben autóval járta végig az ősi Darb el-Arbain karavánutat. (A 12 ezer kilométeres úton filmezett is, a tekercsek néhány éve kerültek elő.) Feléledt felfedezői hajlama, főként a Líbiai-sivatag titkai foglalkoztatták, számos szakkönyvet olvasott, tudósokkal kötött ismeretséget. Az elsők között használta kutatásainál a repülőgépet, 1931-ben gépével Szíriában viharba került és lezuhant, de megúszta a balesetet.
A következő évben angol tudósokkal indult a Nílustól nyugatra fekvő Zarzura oázis keresésére, a gépkocsik és repülőgépek összehangolt használatával a három völgyből kettőt meg is találtak. Az expedíció pénzügyi támogatója azonban meghalt, és a két völgyet Almásy korábbi társa, akkor már ellenfele térképezte fel. Legközelebb egyedül vágott neki az útnak, és egy öreg bennszülött leírása alapján rábukkant a harmadik völgyben található legendás oázisra. Felfedezését még ma is vitatják, az viszont valóban tudományos szenzáció volt, amikor a délnyugat-egyiptomi sivatagban prehisztorikus sziklarajzokat talált és fontos geomorfológiai kutatásokat végzett. 1935-ben eljutott az Egyiptom déli határvidékén élő magyarábokhoz, a 16. században a törökök által elhurcolt magyarok leszármazottaihoz. A következő években Leo Frobenius német etnológusnak, a kulturális morfológia megteremtőjének társaságában több expedíciót vezetett, hatalmas területeket térképezett fel. Almásynak, vagy ahogy a beduinok nevezték, Abu Ramlának (A homok atyja) arra is jutott ideje, hogy megszervezze a vitorlázó repülést Egyiptomban és több könyvet írjon útjairól.
A második világháború kitörésekor a briteket és az olaszokat is megkereste, de mindkét fél a másik kémjének vélte, ezért haza kellett térnie. Tartalékos tisztként vették számba, de a német Wehrmacht igényt tartott tapasztalataira, helyismeretére, századosi rangban Rommel Afrika-hadtestéhez került. Az úgynevezett Brandenburg-hadosztály, a külföldi katonai titkosszolgálat tagja lett, amely az ellenséges vonalak mögött hajtott végre szabotázsakciókat. Több titkos akcióban vett részt, ő próbálta például a németbarát al-Mizri pasát Berlinbe juttatni, de nem járt sikerrel. A legkalandosabb küldetésben saját térképvázlatai alapján 4200 kilométeres úton vitt Líbiából két német ügynököt autóval Egyiptomba, amiért megkapta a vaskeresztet és őrnaggyá léptették elő. Az Afrikakorps veresége után hazatért és Rommel seregében Líbiában (1943) címmel könyvet írt háborús élményeiről. Később erre hivatkozva vádolták meg.
A háború végén állítólag ismét felajánlotta szolgálatait a brit hírszerzésnek, megint hiába. Itthon háborús bűnösként kellett a népbíróság elé állnia, de a tárgyalás során kiderült, hogy a vád alapjául szolgáló könyvet sem a védő, sem az ügyész nem olvasta, mert a szovjet hatóságok betiltották. Germanus Gyula a védelem tanújaként érvelt mellette, de többet nyomot a latban a híres orientalista egykori diákjának, Rákosi Mátyásnak az utasítása. Almásyt végül felmentették, de mivel a szovjet titkosszolgálat egyre élénkebben érdeklődött utána, jobbnak látta elhagyni az országot.
Ausztria brit megszállás alatti részében telepedett le, majd 1947-ben visszatért Egyiptomba. Repülőleckéket adott, vadászatokat vezetett, 1949-ben harmadmagával – távolsági rekordot felállítva – Párizsból Kairóba vontatott egy vitorlázó repülőgépet. Élete utolsó éveiben Faruk király támogatásával egy sivatagkutató intézet létrehozásán fáradozott, de az igazgatói tisztséget már nem foglalhatta el: 1951. március 22-én Salzburgban belehalt egy korábban szerzett fertőzésbe. Sírkövén arabul „A homok atyja”, németül a „Pilóta, Szahara-kutató, a Zarzula oázis felfedezője” szavak olvashatók.
Kalandos élete ihlette Michael Ondaatje 1992-ben megjelent Az angol beteg című regényét, amelyből 1996-ban minden idők egyik legsikeresebb, kilenc Oscar-díjjal jutalmazott brit filmje készült. Az alkotók felhasználták ugyan Almásy nevét és a sivatag világát, de a legkevésbé sem törekedtek a hitelességre. Ezt már csak azért sem tehették, mert Almásy a film főhősével ellentétben nem táplálhatott romantikus érzelmeket a csapdába esett angol szépség iránt, mert homoszexuális volt. A film kapcsán megnőtt az érdeklődés az ellentmondásos megítélésű, kalandos sorsú felfedező iránt. A róla megjelent könyvek megerősítették, hogy nem volt meggyőződéses nácibarát, csak konzervatív királypárti. A Szahara utolsó fehér foltjait eltüntető utazóról magyar nyelven is jelent meg monográfia és 2012-ben kiállítás nyílt életéről az ausztriai Kismartonban (Eisenstadt). (Az MTVA Sajtó és Fotóarchívumából)
