2024. august 19., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A székely mezőségi alkotóház a kistérség népművészeti közösségének színtere lesz, ahol a falu kézművesei kapnak lehetőséget, hogy közösségben dolgozhassanak, tudásukat átadják az ifjúságnak és környékbeli érdeklődőknek. Az alkotóház megvalósítását a Csoóri Sándor Alap támogatta. 

A mezőmadarasi Pro Ruris Egyesület kuratóriuma 2018-ban úgy döntött, hogy az egyesület székháza mellett megvásárol egy ingatlant, hogy alkotóházat hozzon létre. Az ingatlan elég rossz állapotban volt, felújításra szorult. Amikor a kőművesek megbontották a falakat, kiderült, hogy sokkal több munkára és befektetésre van szükség, mint amire korábban gondoltak –– tájékoztatott Szabó Izolda, az egyesület ügyvezető igazgatója.

2019-ben kezdték el a munkát. Új falakat kellett felhúzni, fel kellett újítani a tetőzetet, ki kellett cserélni a nyílászárókat, a villany- és fűtési rendszert, csatornázásra volt szükség. Egy év telt el azóta, és most egy szép, a célnak megfelelő alkotóház áll az egyesület és a közösség rendelkezésére.

Az alkotóház korszerű, megfelelő beosztású, a tervezett tevékenységek számára ideális épület. A földszinten a nagyterem, a tetőterében pedig 5 hálószoba, 20 fekvőhely található. 

Megvalósításához az egyesület a Csoóri Sándor Alap 5 millió forintos támogatásában részesült, ebből vásárolták meg a tetőjavításhoz szükséges faanyagot, a cserepeket, a fóliát, továbbá a téglát, a nyílászárókat, a villanyszereléshez és a csatornázáshoz az anyagokat. Az építkezés összesen 20 millió forintnak megfelelő összegbe került.

Az alkotóházban több tevékenységet képzeltek el. Többek között a szövőszakkört, ugyanis a faluban él még a szövés hagyománya, amit át szeretnének adni a fiatal generációnak. Ehhez járult hozzá a  mezőmadarasi Tóth Polixénia, aki egy hagyományos szövőszéket adományozott az alkotóháznak. 

Az épületben kapnának helyet a Nyitott Műhelynapok elnevezésű rendezvények, továbbá a szakmai továbbképzések, kiállítások, a nyári népművészeti és képzőművészeti alkotótáborok, melyek hozzájárulnak a helyi és a kistérségi népművészeti alkotóközösségek szakmai fejlődéséhez. Az Iskola másként oktatási program révén évente több száz diák kerül alkotásközelbe. 

Az alkotóház a képzőművészeti alkotótáborok társszervezőjeként együttműködik a Maros-mezőségi Művészteleppel és az Árvalányhaj néptánccsoportot működtető Mezőmadarasi Interetnikus Egyesülettel, ami a helyi közösség érdekét szolgálja – fogalmazott az egyesület elnöke. 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató