2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Alkotmányossági óvás a köztisztviselői bérpótlék ellen

  • 2016-07-11 16:20:15

Az alkotmánybíróságon emelt kifogást a kormány hétfőn az ellen az ötvenszázalékos bérpótlék ellen, amelyet június végén szavazott meg a köztisztviselők számára a parlament. 
A törvényhozók valamennyi köztisztviselőnek és közméltóságnak – vagyis saját maguknak is – az alapbér ötven százalékával egyenlő „veszélyességi és neuropszichológiai túlterheltségi” pótlékot irányoztak elő, a köztisztviselők jogállását szabályozó törvény módosítása révén. A kihirdetésre váró jogszabály a pótlékot beépítené az alapbérbe, így minden további juttatás alapját másfélszeresére növelné. 
A kormány szerint az intézkedés azért sérti az alkotmányt, mert hátrányos megkülönböztetést jelent más közalkalmazottakkal szemben, és a törvényhozók anélkül rendelkeztek a költségvetési kiadások növeléséről, hogy meghatározták volna annak forrását. A kabinet becslése szerint az intézkedés évi 3,4 milliárd lejes többletterhet ró a költségvetésre, és a tervezett 2,95 százalékos GDP-arányos hiány túllépését eredményezné, megsértve a Maastrichti Szerződést. 
A parlament tavaly novemberben Dacian Cioloş miniszterelnökre és szakértői kormányára bízta az ország vezetését az idén év végén tartandó parlamenti választásokig. A kabinet beiktatását az egymással versengő pártok többsége megszavazta, de valamennyi politikai erő igyekszik ellenzéki hangot megütni vele szemben. 
A törvényhozásban idén több olyan – a választók kegyeit kereső – jogszabályt is nagy többséggel elfogadtak, amelyet a kormány ellenzett. A Cioloş-kormány a kórházi ügyeletek vállalására ösztönző – szintén fedezet nélkül – előirányzott, két minimálbérig terjedő extra juttatás ellen is óvást emelt hétfőn az alkotmánybíróságnál. Egy hasonló jogvitában az alkotmánybíróság korábban a Cioloş-kabinetnek adott igazat, amikor megsemmisítette a volt önkormányzati vezetőknek megszavazott extra nyugdíjat. 
A parlament azonban kisebb módosításokkal ismét elfogadta az illető törvénytervezetet, amely ellen a kormány ismét alkotmányossági óvást nyújtott be a taláros testülethez. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató