Alexander Graham Bell, a telefon feltalálója 170 éve született

Családja több nemzedékre visszamenően a beszéd kérdésével és a hang fizikájával foglalkozott. Atyja siketnémákat tanított beszélni, anyja maga is súlyos halláskárosult volt, így nem csoda, hogy Bell is logopédusnak tanult. Diákként nem emelkedett ki társai közül, de már ekkor feltűnt találékonysága. Amikor a zord éghajlatú Skóciában két testvérét is elvitte a tüdőbaj, a család előbb Kanadába, majd az Egyesült Államokba költözött. Bell huszonhat évesen lett a Bostoni Egyetem professzora, s amikor egyik siket tanítványával esett szerelembe, új erővel fogott a hang mechanikájával és fizikájával foglalkozó kutatásaiba. Először a távírót akarta tökéletesíteni, hogy az különböző frekvenciákon egy időben több üzenetet küldhessen, de egy idő után már azon fáradozott, hogy a vezetéken hangot továbbítson. Mivel ötletekben nem szűkölködött, de a gyakorlati fizikában járatlan volt, egy Thomas Watson nevű műszerészt szerződtetett asszisztensének.

Bell alapötlete az volt, hogy a hanghullámokat elektromos rezgéssé lehetne alakítani, majd ezt ismét hanghullámmá visszaalakítani. 1876. február 14-én be is nyújtotta, majd március 7-én megkapta a 174.465 számon iktatott szabadalmat (sokak szerint a valaha bejegyzett legértékesebbet), egy „eljárást, illetve szerkezetet a beszéd és egyéb hangok telegrafikus átvitelére... a beszédet és egyéb hangot kísérő levegőmozgáshoz hasonló elektromos hullámmozgás útján”. De csak órákon múlott, hogy ma őt tekintjük a távbeszélő atyjának, az ő neve szerepel a történelemben, mert ugyanazon a napon Salemben egy Elisha Gray nevű fizikus is szabadalmat kért ugyanilyen elvek alapján készített „messzeszólójára”. A szabadalmi jogot hosszas és igen heves csatározás után a néhány órával korábbi beadás igazolásával végül Bell kapta meg.

A működő telefon három nappal később született meg. A legenda szerint 1876. március 10-én Bell kísérletezés közben véletlenül savat öntött nadrágjára, és ösztönösen a drót másik végén, egy emelettel följebb tartózkodó asszisztensét szólította: „Watson, jöjjön kérem. Szükségem van magára”. Watson lóhalálában meg is érkezett – megtörtént az első telefonhívás...

A találmányt maguknak követelő feltalálók közül az üzleti életben is ő mutatta a nagyobb tehetséget. Miután a telefont nem tudta a Western Union cégnek tíz-ezer dollárért eladni, 1877-ben önálló vállalatot alapított Bell Telephone Company néven (ez a mai AT and T mamutcég elődje), amely perek százait indította és nyerte meg a találmány bitorlása miatt. Az őstelefon persze még nem volt az igazi, a hangot csak négy kilométerre továbbította úgy-ahogy, azt is csak akkor, ha a hívó torkaszakadtából kiabált a kagylóba, a gyakorlati alkalmazást csak az Edison által feltalált szénmikrofon tette lehetővé. A pofonegyszerű szerkezet teljesen kiábrándította a nagy fizikus Maxwellt, aki sokkal bonyolultabbnak képzelt egy olyan készüléket, amely képes a hang továbbítására.

 Egy éven belül a telefon világszerte elterjedt, még maga Viktória királynő is felszereltetett egyet a palotájába, az Egyesült Államokban 1886-ban már 150 ezernél több előfizetőt tartottak nyilván.

Az immár híres és gazdag, és még mindig csak harmincéves Bell 1877-ben megnősült, 1882-ben pedig megkapta az amerikai állampolgárságot. Az üzlettel nem sokat foglalkozott, ezt átengedte az ahhoz értőknek, ő maga a kísérletezésnek és a tanításnak szentelte magát. Grafofón néven tökéletesítette a gramofont, a hang felvételére alkalmas szerkezetet, megalapította a siketnémák oktatásával foglalkozó amerikai szervezetet, kifejlesztett egy halláskárosodást mérő szerkezetet audiométer néven, nagyméretű, emberek szállítására is alkalmas sárkányok és szárnyashajó építésével, hangdetektorral, a tengervíz sótartalmának kiválasztásával, sőt még állattenyésztéssel is foglalkozott. 

 Életében számtalan elismerést és kitüntetést kapott. 1915-ben, amikor az első amerikai transzkontinentális telefonvonalat felavatták, az első szavakat ismét a keleti parton ülő Bell mondta nyugati parton ülő asszisztensének, ugyanúgy, mint negyven évvel korábban: „Watson, jöjjön kérem. Szükségem van magára”.

Bell 1922. augusztus 2-án halt meg a kanadai Baddeck városában, temetése napján Észak-Amerikában egy percre elnémultak a telefonok. Az ezredfordulón a közönség szavazatai alapján bekerült a száz legnagyobb skót, brit, kanadai és amerikai közé is. (MTI)