Egyetérthetünk Novák Csaba Zoltán szenátorral, aki a címben idézett szavakkal jellemezte a tankönyvkiadás elmúlt ötévi helyzetét.
Egyetérthetünk Novák Csaba Zoltán szenátorral, aki a címben idézett szavakkal jellemezte a tankönyvkiadás elmúlt ötévi helyzetét. Hogy ezekben a szabad, boldog szünidei napokban miért hozzuk szóba ezt a témát? Nos, Valentin Popa tanügyminiszter minapi beszédében hangzott el, hogy a tankönyvírás nem népszerű tevékenység Romániában, ugyanis vannak tantárgyak, amelyekből az elmúlt években egyetlen tankönyvet sem írtak. Ezért iskolát kell alapítani erre a célra. Nos, kétségtelen, hogy hasznos lenne egy ilyen természetű képzés, de „a kutya nem elsősorban a hozzáértés terén van elásva”. Az utóbbi években ugyanis olyan állapotok uralkodtak a 15 millió eurós romániai tankönyvpiacon, hogy pedagógus kellett legyen a talpán, aki a kilátások alapos ismeretében tankönyvírásra adta a fejét. Az új tankönyvekre 2013-tól volt szükség, amikor a román oktatáspolitikában az úgynevezett kompetenciaalapú tantervekre tértek át. Aki az idősebb pedagógusnemzedék számára uniós „madárnyelven” írt tantervben eligazodott, az nekifoghatott a munkának. Erre a tevékenységre, amire a szakemberek szerint legalább egy év szükséges, rövid, három hónap körüli határidőt szabtak meg a pályázatok meghirdetésekor. Ráadásul az írott változat mellett a könyv digitális, hangzó változatát is el kellett készíteni, és valamennyi magyar nyelven írt könyvet le kellett fordítani románra, aminek a „csúcsa” a magyar abécéskönyv „átültetése” volt. Ilyen „apróságokon” túl a magánkiadók közötti versengés oda vezetett, hogy egyik kiadó megóvta a másik kedvezően elbírált tankönyvét, aminek következtében hónapokig húzódott az ügy, és a diákok a legfontosabb segédeszköz nélkül maradtak. A most negyedik osztályba lépő kisdiákoknak például eddig még nem volt igazi tankönyvük.
Mivel a magyar nyelven kiadott könyvek a román tannyelvűekhez képest nem jelentettek nyereséget, ezért kevés kiadó vállalkozott a fordításukra. Ennek a helyzetnek akart véget vetni az új, egységes tankönyvtörvény, amit elfogadott a parlament mindkét háza, és a magyar tankönyvpiacnak a románnál még súlyosabb problémáját is orvosolhatta volna. Hogy serkentse az érdeklődést, az RMDSZ tankönyvíró pályázatot hirdetett, a sikeres szerzők anyagi támogatását biztosítva, ami eredményes volt, hiszen 40 tankönyvpályázat teljesítette a feltételeket, és az „alternativitást” is biztosította volna. Ezekből 31-et, majd újabb négyet hagytak jóvá az elemi osztályok számra. Azonban az államelnök és néhány ellenzéki párt az alkotmánybíróságon megtámadta a tankönyvtörvényt is, amit júliusban érvénytelenítettek.
Ennek ellenére a közoktatási tárca kisebbségi osztálya jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az elmaradt tankönyveket pótolják. Novák Zoltán szenátor megerősítette, hogy Kovács Irénke Erzsébet államtitkár eredményes tevékenysége révén több mint 30 elmaradt tankönyv esetében megtörtént a kéziratok szerzői jogának, a kiadókkal való kapcsolatnak a rendezése. Így a különböző munkafázisban levő, sajátosan a magyar diákok számára készült tankönyvek az illetékesek reményei szerint iskolakezdésre elkészülhetnek. Valentin Popa tanügyminiszter a fordítások tekintetében is derűlátó, 105 új tankönyv megjelenéséről, köztük 40 fordításról nyilatkozott.
A közoktatási tárca vezetője, miközben elismerte a tankönyvek esztétikai értékét, tartalmukat megterhelőnek találta a diákok számára. Amivel a pedagógusok többsége is egyetért, akik az elmúlt iskolai év minivakációi közötti időszakban versenyt futottak az idővel, hogy a tananyagot befejezzék, ami nem mindenkinek sikerült. Ezért a tankönyvírók képzése előtt a tantervírókat is ki kellene képezni arra, hogy észrevegyék: a romániai diákok zöme nem a jeles tanulókból áll, akiknek a megszabott tantervi követelmények alapján az új tankönyvek íródnak, hanem többségében közepes képességű gyermekekből, akik nehezen tudnak lépést tartani a követelményekkel, és egy idő után kínná válik számukra az iskola.
