Akkusok(k)
2023-10-16 14:00:00
- Kuszálik Péter
Szombat délelőtt az egyik hipermarketben vásároltam, s arra lettem figyelmes, hogy hangszórón közölték a tisztelt vásárlókkal, hogy X bank kártyáját nem tudják elfogadni a kasszánál, mert valami hiba van a kréta körül. Azt már megtanultam, hogy nagyobb összegű bevásárlás előtt a bankkártyám mellé tegyem zsebre a pénztárcámat is, mert az üzleti kártyaolvasók érzékenyebbek a mimózánál. Ez még hagyján, de mi lesz, ha egy-egy villanymotoros jármű mondja be az unalmast az autópálya közepén. Nem az enyém, hanem K. főorvos úré, aki megteheti, hogy készpénzért vásárolja meg a hóbortos milliárdos csodaautóját. A doki nem milliárdos, de majdnem: ő Krahács megye méhész (értsd: nőgyógyász) főorvosa, van amit a kakaóba aprítania. A megyében ő volt az első, aki megrendelte a vigyori bohóc méregdrága autóját. Nem ő az egyetlen a megyében, akinek több a pénze, mint az esze, de egy Krőzustól az is elvárható, hogy adjon a látszatra. Magánügy, arra költi a vagyonkáját, amire akarja. Az is egy kisebb vagyonnal felért, amikor a svájci villája előtt harminc kilométerrel a leállósávban kellett megvárnia, amíg kocsimentő targoncát küldtek utána (merthogy a fránya villanyautót nem szabad vontatni, mert eldurran benne az elektronika).
Takarékos ember megnézi, hogy mit vásárol, de nála csak egy a fontos: legyen jó drága. Ez rendben is van, mert a villanyautókba egy-egy többmázsás akkumulátort raktak, az adja a szuflát a motoroknak. Maga az akku többe kerül, mint egy félviseltes benzines szedán.
K. doktornak icipicit a memóriája is meggyengült, ugyanis 2009 kemény telén is meggyűlt a baja az akkumulátorokkal: a kemény fagyban meg kellett ’bikáztatnia’ az akkori dízelautóját, hogy erőre kapjon. Eegen, az akkuk már csak ilyenek. Mivel nem Ceau elvtárs országában született és élt, arra nem emlékezhetett, hogy a kondukátor lendkerekes traktorindító gépelyt terveztetett, így akarván megoldani az ország egyik fontos műszaki problémáját: az akkukrízist. A csodák országában nem sikerült erős és tartós akkumulátorokat gyártani, anélkül pedig nem lehet elindítani a dízeleket.
Az én első munkahelyemen (a hajdani Encsel Mór gépgyárban) elég sok elektromos targonca emelte és hordozta a vasakat, két-három szaki csak az akkumulátorok töltésével és karbantartásával volt megbízva. No, ez az a hely, ahol ajánlott és indokolt volt az akkus járművek használata; de nálunk mindig ott állt két-három tartalék jármű, ha az egyik kipurcant.
Aki megszédült az akkus járművek divatjától, annak előbb el kellett volna olvasnia bár egy szakértői véleményt arról, hogy kinek és miért érdemes villanymotoros járművet vennie. Mert értem én: kiesnek a hatalomból azok a politikusok, akik a tiszta levegő védelmében dumálnak (közben mérges gázokat eregetve a testnyílásaikon), de a kormányok által ígért kedvezmények csak időlegesek: lejár az ingyen töltésnek és az adómentességnek is, mert semmi sem tart örökké.
A szakemberek már idejében leírták a fontosabb tudnivalókat, csak el kell olvasni. A villanymotoros autó „amolyan bejárós, ingázó célra lehet megfelelő, azonban, ha a gépkocsi magas árát vesszük – amely duplája egy hasonló benzines autóénak – plusz a folyamatos töltéskényszer jelentette korlátokat is hozzáadjuk, hamar rájövünk, hogy drága és kompromisszumokkal terhelt hobbi [!] a villanyautózás”. Még valami: otthon 6–8 óra alatt lehet feltölteni a kb. 20 kWh energiaigényű telepet; ezzel városban kb. 150 km-t lehet megtenni. (Forrás: Az elektromos autózás jelene és jövője; villanylap.hu/2014/10)
„Az akku az elektromos autók leggyengébb láncszeme, mely a robbanásszerű elterjedés útjában áll ez idáig. A legdrágább és leghamarább elhasználódó alkatrész. Környezeti szempontból pedig az elhasznált akkuk kezelése is gondot jelent, mert csak részben újrahasznosítható termékről van szó.” Még valami: az államkincstárak a kőolajszármazékok jövedéki adójától is elesnek, ráadásul a ’vakulj paraszt’-politika égisze alatt a villanyautóknak adott kedvezmények is megszívják a költségvetést: miből és meddig támogatnak még?
Ha a bársonyszéküket féltő politikusok varázsütésre megokosodnának, akkor a villanymotoros robogók gyártását pártolnák, s nem a nagy hatótávolságú batárok ügyét dédelgetnék. A kis teljesítményű motorok és akkumulátorok kiválóan megfelelnek az ingázók igényeinek, s a parkolás is egyszerűbb; a kisebb akkuk gyorsabb feltöltéséről nem is beszélve. Hajdan, a benzinmotoros autók elterjedése idején a jámbor lelkek felpakoltak nyolc demizson üzemanyagot a saroglyába, s elindultak anyósnézőbe. Most hova és mit pakolnak fel? Amíg nincsenek minden kőhajításnyira nagy kapacitású töltőállomások, addig nem érdemes ezzel a hobbival foglalkozni. S ha egy tízemeletes kövesdombi blokk ötven lakásának huszonöt lakója esténként megcumiztatja az autóját (képzeld el, Hermina, a szőlőindányi hosszabbítókat, ahogy a lépcsőházban lóginyásznak!), akkor megbírja-e a hálózat a nagyobb terhelést? Honnan annyi vastag rézkábel és minden ’tyúkbél’ mellé egy biztonsági őr? Mert tuti, hogy lenne néhány ügyes fazon, aki megcsapolná a szomszéd kábelét… (Tetszik még emlékezni a parabola-lopókra, 1986 táján, amikor az IRA-ból minden, javításba beadott autóbusznak eltűnt a vastag alumíniumlemezből gyártott csomagtartó-lappancsa, s átalakult tévéantennává?)
A Brexiten átesett angolok – miután megégették a szájuk szélét – most azon gondolkodnak, hogy további tíz évvel meghosszabbítsák a benzinmotoros járművek gyártását. Az egyik német autógyár pedig azzal bökött kötőtűt a nyaki ütőerébe, hogy teljes mértékben át akar állni a villanyautó-gyártásra; nehogy lemaradjanak az (oktalan!) igények mögött… Kedves Bruderek: ideje volna áttérni az észszerű gondolkodás ösvényére! Mert ha holnap megrendül a bizalom a villanyautókban, akkor mi lesz?
