Akit itthon tart a munka

A fickói magyar huszonévesek közül Virginás Alpár István az egyetlen, aki a gazdálkodást választotta életformaként. A 23 éves fiatalember kiegyensúlyozott, békés világában minden – a terméstől roskadozó szilvafáktól a saját kezűleg épített nyári konyhán át Bandikáig, a simogatásra váró, szelíd bikaborjúig – a munka szeretetéről, az odafigyelésről, törődésről árulkodik.

– Hétéves koromtól segítettem édesapámnak a mezőn, nyolcévesen már én is húztam a kaszát – kezdte történetét Alpár, aki jól emlékszik még azokra az időkre, amikor gyermekként 150 tehénnel is találkozott a fickói legelőn. Most, hogy inkább csak az idősebbek tartanak állatokat, 40 tehénnél nincs több az egész faluban.

A fiatal gazda Szászrégenben végezte a középiskolát, édesanyja, Virginás Tünde apai örökségét két éve vette át.

– Hat hektár földünk van, húsz hektárt pedig bérlünk. Ez mind kaszáló. Mivel a földek a hegyoldalban fekszenek, főleg kézi kaszagéppel dolgozunk, nyári időszakban gyakran reggel 8 órától este 10-ig. Két hektár szántóföldünk is van, amit többek között törökbúzával vetünk be. 15 áron zöldséget, pityókát, murkot, 40 áron pedig újabban lucernát termesztünk – sorolta vendéglátónk, majd az állatokra tért át.

– Jelenleg 11 fejőstehenet és hét tinót tartunk. A tejet Magyaróra adjuk be, onnan megy tovább a feldolgozóhoz. Nyáron 150–200 liter tejünk is van havonta, télen, borjúzási időszakban 60-80 liter. Az állatok takarmányát önerőből biztosítjuk, a nyári hónapokban tiszta szénát kapnak, ősszel gabonát pityókával. 

Alpárék két éve vettek traktort és bálázót, azóta könnyebb, gyorsabb a munka. A kaszálási időszak rendszerint augusztus végére lejár, most azonban a többhetes esőzés miatt még egy része hátravan.

– Mivel naphosszat a mezőn vagyunk, megkéstünk a szilvaszürettel is – magyarázta a fiatalember, miközben hátravezetett az udvaron. Idén a szilvatermés is kiváló, 12 ezer liter szilvamassza  is kijön belőle – tette hozzá, majd azt is elárulta, hogy a gyümölcsöt sohasem permetezik.  

A fiatalember kazánt és nyári konyhát is épített, a víz- és villanyszereléshez is ért, most pedig azt fontolgatja, hogy télire önitatót szereljen be az istállóba az állatoknak. 

– Soha nem vonzotta a külföldi munka? – tudakoltam. 

– Azt is kipróbáltam – jött azonnal a válasz. – Németországban epret szedtem, kilométereken át cipeltem a százkilós zsákokat a hátamon. Aztán jött a póréhagymás időszak, szintén németföldön. Karácsony előtt hat hétre újra kimegyünk édesapámmal eperpalántákat válogatni. Télen megtehetem, de tavasztól vár itthon a mezei munka, és persze az állatok.

Régi nyarak pillanatképei villantak fel bennem, amikor megtudtam, hogy a gazdaság minden négylábú lakójának neve van. Elsőként a másfél éves Bandikával ismerkedhettem meg – neki lesz a lábunk előtt zöldellő sarjú, de Bandika legszívesebben az ágakat tépegeti, magyarázta a fiatal gazda –, aztán Betyár, a havasról nemrég hazatért ló is „bemutatkozott”. Látogatásunk végén a vadkárról érdeklődtem.

– Az éjszaka két medve is járt a környéken, de mivel hét kutyát tartunk, a mi portánkon nem garázdálkodnak. A vaddisznóktól két sor villanypásztorral védem a termést. A vezeték látványa egypár kellemetlen tapasztalat után távol tartja  a nem várt „látogatót”. Idén semmilyen állat nem tett kárt a termésünkben – mondta Virginás Alpár, és egyetlen mondatban így foglalta össze életfilozófiáját:

– Itthon mindig a saját magad főnöke maradsz.