2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Aki belekóstol a kóruséneklésbe és megszereti, egy életre hűséges rajongójává válik ennek a tevékenységnek.


Aki belekóstol a kóruséneklésbe és megszereti, egy életre hűséges rajongójává válik ennek a tevékenységnek. Egy közösség hetente egy-két alkalommal várja, számít rá. Új barátokkal gazdagodik, mert a nemes cél, a rendszeres együttlét összekovácsolja a csapatot. A nemes cél megszólaltatni a harmóniát, melyből az ő hangja sem hiányozhat. Ahhoz, hogy az együttes minden tagja lelkesen és szeretettel várja a próbákat, és a munka eredményes legyen, szükség van egy megszállottjára az éneklésnek, ez pedig a vezető, a karnagy. A jó vezető nemcsak a kottát ismeri és a zenét szereti, hanem a hangszerét is, mely egy soksípú, kényes, sokszor nehezen kezelhető hangszer. Ilyen jó vezetője volt Csíki Ágnes a Gecse utcai református templom kórusának. Nagy űrt hagyott korai távozása. Halála után utódja, Szatmári Ildikó karnagy vezetésével dalosai minden év tavaszán megszervezik emlékére az emlékhangversenyt.

Az idén nyolcadik alkalommal, március 7-én, szombaton a bevezetőt, majd a rövid áhítatot Lakatos Péter lelkész tartotta, ezután hét kórus mutatta be műsorát: énekelt a Vártemplom Psalmus kórusa, karnagy Kovács András, a marosvásárhelyi Református Kollégium vegyes kara, karnagy Enyedi Csaba Márton, a cserealji református gyülekezet kórusa, karnagy Márton Zsolt Barna, a Bernády kamarakórus, karnagy Márton Zsolt Barna, a Gernyeszegi Református Dalkör, karnagy Sturzán Krisztina, a Körtvélyfáji Református Egyházközség Cantate Domino kórusa, karnagy Szász Annamária, végül a szervezők, a Gecse utcai gyülekezet Evangélium vegyes kara Szatmári Ildikó karnagy vezetésével. A színvonalas kórushangverseny után a szeretet jegyében fogant emlékező rendezvény fontosságát, értékét református egyházkerületünk zenei előadója, Bíró Jenő lelkész szavai is kiemelték.

A gyülekezeti házban a dalosok szeretetvendégségen beszélgethettek, kicserélhették gondolataikat.

A magam, de a vendég énekesek nevében is, mint Csíki Ágnes volt kollÉgája és mint a Romániai Magyar Dalosszövetség vezetőségi tagja szeretném megköszönni a szervezők kitartását, a hangverseny levezetésének profizmusát, mert meggyőződésem, hogy ezek a meghitt dalos együttlétek nagyon fontosak erdélyi magyar kóruséneklésünk léte, fejlődése szempontjából.

Kovács András karnagy 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató